Könyvkritika – Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege (2020)
2020. október 29. írta: Luthien Lovemagic

Könyvkritika – Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege (2020)

Sodró hangulat, gyönyörű nyelvezet, ami kidolgozatlan cselekménnyel és zömében érdektelen karakterekkel párosul.

1837109.jpg

A szerzővel egy ideje már szerettem volna megismerkedni, de nem tudtam dönteni, hogy melyik könyvével érdemes kezdeni. Aztán addig-addig vártam, míg az Európa Kiadó bejelentette, hogy megjelenteti A Köd Hercegét. Ezt jelnek vettem, már csak azért is, mert ez Zafón első műve, és szeretek egy adott szerzőnek előbb a kezdeti műveivel megismerkedni, hogy a későbbi műveit olvasva láthassam, hova fejlődött. Továbbá a borító is e mellett a könyv mellett szólt, ami rögtön elvarázsolt, mikor megláttam, akárcsak a fülszöveg, ami egy izgalmas, kalandos, horrorba hajló ifjúsági regényt ígért.

1943, Spanyolország. A Carver család a városból az Atlanti-óceán partjára menekül a háború elől. Apa, anya, kislány, nagylány és kamasz fiú. Mindenki fél a változástól. Leghamarabb a kislány barátkozik meg a helyzettel, mert érkezéskor már a pályaudvaron a bokájához dörgölőzik egy varázslatos cica. Ez a macska nem issza a tejet. Hízelegni, dorombolni nagyon tud, de a tejre rá se néz. A pókot viszont levadássza! Az új házban rejtélyes dolgok történnek. Szinte tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Aztán a múlt ködéből lassan kibontakozik egy ördögi figura: a Köd Hercege, aki minden kívánságot teljesít – de megkéri az árát.

A beharangozó szöveg különösen azért tetszett, mert amilyen figyelemfelkeltő, olyan keveset árul el a történetről. Az író megjegyzése is tetszett: „A Köd Hercegét olyan regénynek írtam, amit én is szívesen elolvastam volna tizenhárom-tizennégy évesen, és ami még huszonhárom, negyvenhárom vagy nyolcvanhárom évesen is magával ragad.” Ebből arra következtettem, hogy a szöveg bármilyen korosztálynak maradandó élményt nyújthat, így nagy örömmel és érdeklődéssel vetettem bele magam az olvasásba. Ezzel rögtön el is követtem az első hibát, amit nem is neveznék igazi hibának: inkább azt mondanám, hogy túlságosan pozitív volt az előzetes benyomásom, és nagyon szeretni akartam ezt a könyvet.

Ez részben így is történt, mert a könyv megfogalmazása nagyon szép, az ifjúsági regényekre jellemző keretek között választékos a megfogalmazása, a nyelvi szintje is ennek megfelelő. Zafón maximálisan kihasználja a rendelkezésére álló szókincskeretet. A hangvétel végig egyenletes és összeszedett, a nyelvezet szerencsére nem csúszkál se lefelé, a gyermekirodalom, se fölfelé, a felnőtt irodalom irányába, hanem végig megmarad ifjúságinak. Ebből érezhető, hogy szerző nagyon is tehetséges, és képes jól fókuszálni.

A kiváló nyelvi alapokkal sodró lendületű, ködös, misztikus hangulatot teremt, amit végig fenntart, és magával ragadja vele az olvasóját. Ez megmutatkozik a sötét, horrorisztikus jelenetekben (ezek közül a szoborkertes és a hajós jelenet a két kedvencem), vagy a szereplők kapcsolatának atmoszférájában. Pár mondatos apró rezdülésekkel képes felvázolni karakterek közötti viszonyokat és azok mélységét (ez főleg a két testvér, Max és a nővére interakcióinál érzékelhető legjobban), vagy éppen hátborzongató képet festeni helyszínekről.

Azonban minden pozitív tulajdonsága – erős nyelvi szint, sodró hangulat, jó kapcsolatdinamika-ábrázolás – ellenére a regénynek vannak gyengeségei, amelyek mellett nem mehetek el szó nélkül. Az egyik ilyen a kidolgozatlan, néhol logikátlan, máshol elkapkodott cselekmény. Főleg ebből látszik, hogy ez egy első regény, és érződik, hogy dramaturgiailag Zafón ekkor még nem volt a helyzet magaslatán. A történet eleje lassan indul egy kétszázhúsz oldalas könyvhöz képest, a befejezést viszont túlságosan elkapkodta, és a köztes részek sincsenek mindenhol arányban. Emellett vannak kezdetleges dramaturgiai megoldásai. A legszembetűnőbb a kamasz főszereplők szüleinek kiírása a történetből, ami első ránézésre elegáns húzásnak tűnhet, de jobban belegondolva inkább amatőr, és túlságosan nyilvánvaló. Szükséges húzás volt, de nem kellett volna ennyire egyértelműen „megrendezni”, mert így nagyon kilóg a lóláb.

A kaotikus történetvezetésből adódik, hogy nem hagy elég teret a karakterek kibontására. Ahogy azt fentebb említettem, a köztük lévő kapcsolatokat ugyan jól érzékelteti, addig maguk a szereplők, ha önmagukban, külön-külön nézzük őket, faék egyszerűek. Még Max is, pedig ő szemszögkarakter. Ennek ellenére nem sok derül ki róla, de a többi karakterről sem. Talán azért, mert Max nem jó mesélő, rajta keresztül szegényesek lesznek a karakterek, ezáltal érdektelenek is. Nem tudtam úgy velük együtt izgulni vagy megrémülni, ahogy a szerző ezt szerette volna. Ha más fejében vagyunk, talán másképpen éreztem volna, de ezt már valószínűleg sose fogom megtudni, mert Zafónnak – isten nyugosztalja – sajnos már nem lesz lehetősége átírni, ha akarná sem. Bár a bevezetőből kiderül, hogy nem is állt szándékában.

Összességében Zafón debütáló regényéről elmondható, hogy jó alapokról indult. Érződött a szövegen, hogy nagyon tehetséges a szerző, és a nyelvi eszközei is bőven megvoltak ahhoz, hogy a későbbiekben jó regényeket írjon. Ezt már itt is kamatoztatta, ahogy a kiváló hangulatteremtő készségét is. Azonban A Köd Hercegén érezhető, hogy még nem találta meg teljesen a fókuszt, és nem volt meg a megfelelő arányérzéke. Emiatt az információadagolás és a karakterábrázolás még nem megfelelő. Ám mivel az alapok biztatóak, kíváncsi vagyok, hová fejlődött később.

7/10

A könyvet az Európa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2816261174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása