Könyvkritika: S. A. Chakraborty: Aranybirodalom (2020)
2020. október 26. írta: chipolino

Könyvkritika: S. A. Chakraborty: Aranybirodalom (2020)

„Hol volt, hol nem volt.”

s_a_chakraborty_aranybirodalom_b1_300dpi.jpg

A kritika az első két kötetre nézve spoilereket tartalmaz!

A szívem szakad meg. Hogy vége van ennek a sorozatnak, amit elképesztően imádtam. Hogy ez lett a vége, és hogy ennyi kérdés nyitva maradt, mégis gyönyörű lezárást kaptunk. Hogy találnom kell egy másik sorozatot, amelynek ennyire várom a részeit. A Dévábád-trilógia harmadik, záró kötetét (az elsőről, a Bronzvárosról kritika itt, a másodikról, a Rézkirályságról kritika itt) az Agave Kiadó ismét csodaszép kivitelben hozta el az olvasóknak, ráadásul a kötet méltó lezárása egy varázslatos, mesés keleti utazásnak. Az egyik szemem sír, a másik nevet, véget ér Nahri, Ali és Dára kalandja, és csak köszönni tudom az írónőnek, hogy egy ilyen csodás, dzsinnekkel és varázslattal teli világba repített el.

Ott vesszük fel az események fonalát, ahol a Rézkirályságban elengedtük: Dévábád elbukott, Banu Manézse ostroma és Nahriék menekülése után a város varázsereje elillant. Manézse és Dára egy lerombolt, hitevesztett és megfélemlített várost próbál helyrehozni, miközben a mágia hiánya tovább súlyosbítja a népcsoportok közötti ellentéteket. A másik szálon Nahri és Ali eközben Kairóban lábadozik, és próbálja kitalálni, hogyan tovább. A látszólagos biztonságot befelhőzi a tudat, hogy vissza kell térniük Dévábádba, és fel kell venniük a harcot Manézsével, hogy felszabadítsák a várost, és elhozzák a várva várt békét. Az események során egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy rég elfeledett ősi erők is készek beavatkozni a világuk sorsába, Nahriéknak pedig olyan döntéseket kell meghozniuk, amelyek lehet, hogy túl nagy árat követelnek a béke helyreállításáért.

Őszinte leszek, a kötet első kb. 600 oldalával felemás a viszonyom: egyrészt eléggé untam, másrészt nagyon fel is bosszantott. Nem titok, hogy Ali nem a szívem csücske a sorozatban, és ez a befejező részre sem változott, így az ő belső vívódása engem sajnos hidegen hagyott, amiből viszont bőven volt ebben a kötetben. Aztán itt volt Ali és Nahri utazása: egy szép és okos lány és egy (természetesen tökéletes testű) kissé búskomor harcos igyekszik eljutni egy varázslattal teli városba. Hol is olvastam már ilyet…? Ja, igen: a trilógia első kötetében. Az egymáshoz való vonzódás felfedezése ráadásul ugyanolyan kínosra sikerült, mint az első kötetben. És itt van Dára: az olvasónak az az érzése, hogy Manézséhez hasonlóan mintha maga az írónő sem tudná igazán, miért is támasztotta fel. Komolyan kvázi postást (és kiképzőt, oké, de az se valami nagy karrier) csinálunk az EGYETLEN dévből, akinek az egész kiklopfolt városban megmaradt a varázsereje?? Mérges voltam a sok szerencsétlenkedés miatt, ami persze elkerülhetetlenül vezet Dára későbbi „használatához”. Egyszerűen méltatlan volt, ahogy az írónő a kötet nagy részében Dárával bánt: a leghatalmasabb Afsin mást sem csinál, csak csapdába esik (meg Aladdinként repül a szőnyegen…), ami finoman szólva karaktergyilkosság, és egyenes út a személyes poklába (ami miatt a szívem szakadt meg).

Tény, hogy elfogult vagyok (nagyon), mert főképp Dára miatt szeretem ezt a történetet, de akkor is úgy érzem, hogy az első kb. 300 oldal felesleges. Irtó nehezen indul be a cselekmény, és az olvasásélményt sajnos a rengeteg nyomdahiba is rontja (és én most a fordítással sem voltam mindig kibékülve). Ennek ellenére az év egyik legnagyobb élménye nekem ez a kötet. Az atmoszférateremtés, a világépítés tökéletes, és én nagyon imádom Chakraborty humorát is. A karakterrajzolása Nahri, Ali és Manézse esetében bámulatos; és itt kell elmondanom, hogy szerintem nagyon más élményt ad, ha valaki édesanyaként olvassa ezt a könyvet. Igazából teljesen meg lehet érteni Manézsét: ha az ember gyerekét valaki bántja, akkor képes lenne felégetni a világot is.

A regény dinamikája fantasztikus. Olyan feszültséggel tart a csúcspont felé, hogy egy idő után lehetetlen letenni, ráadásul folyamatosan adagolja a titkok megoldásait, így az embernek rengeteg aha-élménye van (talán kicsit több is a kelleténél, még esetleg Dáráról kiderülhetett volna, hogy valakinek az apja). A tetőpont és a megoldás gyönyörű, azért a pár oldalért érdemes elolvasni az egész történetet, katartikus élményt nyújt. A lezárásban aztán minden a helyére kerül, és még ha kicsit keserédesen is, de valójában megnyugtatóan találja meg mindenki a helyét az épülő új világban. Én nagyon hálás vagyok ezért a varázslatos meséért. A trilógia mindhárom kötetét nagyon ajánlom azoknak, akik szeretnének elrepülni egy távoli, mágiával teli világba, és részt venni egy izgalmas, szívet-lelket melengető kalandban. „Azt kívánom, hogy…”

 

9/10

A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2916257088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása