Képregénykritika: Egyetemre mentem (2020)
2020. október 16. írta: P.A. Doorman

Képregénykritika: Egyetemre mentem (2020)

Képregénybe oltott sorozatfüggőség

covers_626744.jpg

Pár éve lehetőségem volt elmenni Dr. Zacher Gábor előadására. Lenyűgöző volt hallgatni a doktor urat. Ő aztán igazi előadó, aki tényleges tapasztalatokat ad át, miközben elmeséli az egész életét. Az előadás során számos függőségről beszélt, olyan érdekes és még talán ritkaságnak számító különleges addikció is előkerült, mint a sorozatfüggőség. Az itthon még kevésbé ismert jelenség a függőségek azon csoportjába került besorolásra, melyet a társadalom megtűr. Ez érhető is, hiszen senkit nem visz el azért a rendőr, mert csúnyán, magyartalanul fogalmazva „ráfüggött” egy sorozatra. Amikor prevenciós tanórákon előkerül a függőség, azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy önmagában addig nem baj a függőség, amíg nem hordoz kóros tüneteket. Hiszen a szakirodalom is úgy fogalmaz, hogy akkor beszélünk szenvedélybetegségről, ha már az egyén nem tudja ellátni a napi feladatait és képtelen a „normális” életre. Bevallom, nem tudom, hogy a sorozatfüggőség kapcsán elérhető-e ez a szint, de azért természetesen minden sorozatnéző vagy éppen olvasó elér egyfajta egészséges kötődést a kedvenc története iránt. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a folytatásos történeteknek ez a lényege. Az ember megszereti, aztán már azon kapja magát, hogy régi ismerősként emlegeti a kedvenc karaktereit. Nem is olyan régen úgy beszéltünk a barátaimmal Havas Jon-ról, mintha legalább egy műszakban dolgoznánk vele vagy éppen tegnap emlegettük a feleségemmel Sheldon Coopert, mintha közös ismerősünk lenne, pedig ő is csak egy sorozat kitalált szereplője. De a régmúltban is találunk ilyen mű ismerősöket, akikért epizódonként aggódhatunk. Emlékszem a nagyszüleimre, ahogy Lenke néniről beszélgettek a délutáni kávézás közben. Azt azért nem állítom, hogy aktuális képregény olvasmányom, az Egyetemre mentem szereplői maholnap már baráti beszélgetések témái lesznek. De minden esély megvan rá, hogy a későbbiekben a három lány igazi képzeletbeli baráttá váljon az arra fogékony olvasók számára.

Susan, Esther, és Daisy három átlagos lány, akik három hete kezdték meg egyetemi tanulmányukat. Különböző szakokra járnak, de szobatársakként hamar jó barátnőkké váltak. Mindhárman most először vannak távol az otthonuktól, s mindhárman önmagukat keresik. Ahhoz, hogy sikeresen rátaláljanak igazi énjükre, rengeteg akadályon kell átverekedniük magukat. Természetesen, ahogy az lenni szokott, a sors által állított nehézségek leküzdésében a három lány csak egymásra számíthat.

Az igazat megvallva közel annyira vártam ezt a képregényt, mint a Vissza a jövőbe képregényes folytatásának első részét. Az első kiadvány óta nagyon tetszik a kiadó kommunikációja az olvasói felé. Az a lelkesedés ahogy a tulajdonos az Egyetemre mentemről beszélt, annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy igazán komoly elvárásokkal vártam ezt az igencsak érdekesnek ígérkező képregényt. Amikor megérkezett a postával, pár kollégával úgy ültük körbe a borítékot, mintha valami tudatmódosító szert készülnénk közösen elfogyasztani. Egy igazi színes, illatos csoda bújt elő a borítékból, gyerekkorom kosaras kártyáit juttatta az eszembe. Az a helyzet, hogy az első belelapozást követően már meg is tetszett a különleges kis füzet, hála a kiadvány ábrázolásmódjának. Olyan érzésem volt, mintha a Dexter laboratóriuma és a '97-es Hercules rajzfilm szerelemgyerekét látnám. Ez a feeling teljesen érthető, hiszen jelen történet rajzolója a mesegyár egyik tehetséges művésze, Lissa Treiman. A hölgy olyan mesefilmeken dolgozott, mint Az aranyhaj és a nagy gubanc vagy éppen a Zootropolis. Hála Treimannak, a történet igazán kedves formában jelenik meg, az első laptól kezdve érződik benne egy kisebbfajta szerethető infantilizmus, amelyhez társul némi fiatalkori báj. Egyetlen dolog volt csupán, amely nem nyerte el a tetszésem, a puha fedél. Úgy tartja a mondás, könnyű dolog hozzászokni a jóhoz, és ismerve a kiadó többi megjelent képregényét kicsit furcsa volt ez a puhafedeles kivitel. A kiadvány mérete viszont igazán üdítően hatott rám. Ez a keskeny kivitel kicsit eltért a megszokottól és ez jó is így. Viszont a ragasztás sajnos nem tökéletes, a kötet vége felé az utolsó pár oldalnál látszik, hogy hiba csúszott a gépezetbe. De szívből remélem, hogy ez csak az én példányom sajátsága, amivel jómagam együtt tudok élni.

120259440_766443137264199_3723498120649902114_o.jpg

Ahogy kinyitottam a négy történet elmesélését ígérő képregényt, egy kellemes kis ajándék várt az első lapon. Egy remek könyvjelző képében, mely lassan már a kiadó védjegye lesz. Azt kívánom, tartsák meg ezt a jó szokásukat, jelen könyvjelző igazán jól sikerült. Azt hiszem, más kötetek esetében is hű társam lesz ez a fényképező automaták szalagos felvételeire emlékeztető apró ajándék. De térjünk vissza a Giant Days univerzumában játszódó történet nyitódarabjára. Az elmúlt évek egyik leghosszabb ideig futó alkotói sorozata, egy mókás képregény szuperhősök és fantasy lények nélkül. A hétköznapok egyszerűségét meséli el a szituációs komédia eszköztárát felhasználva. Viszont jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mit adhat ez a rikító sárga füzetecske az idősebb olvasóknak. Az igazság az, hogy az első pár oldalig még bennem is élt az a félelem, amit a Young Adults regények kapcsán szoktam érezni. Igaz harminc fölött még nem kellene ezt éreznem, de néha bizony előkerül elmém mélyéről az a gondolat, hogy „túl öreg vagyok már ehhez”. Nos ez a szorongásom körülbelül addig a jelenetig tartott, amíg a két főszereplő lány Flash-backet kezdett el követelni szegény Susantól. Ritkán történik velem ilyesmi, de ezt a képregényt együltő helyemben el kellett olvasnom. Tudom, ez egy vékonyka képregény esetében nem nagy szám. De a képregények unikornisának nevezett hétköznapi történeteket elmesélő képregény-univerzumnak sikerült teljesen beszippantania. A történet egyszerűsége és gördülékenysége az, amely teljesen magával ragadott. A kiadvány boszorkányos gyorsasággal alakít ki kötődést az olvasó és a történet szereplői között. Ez egyáltalán nem meglepő hiszen a kiadvány olyan témákkal dolgozik, amelyekkel már mindenki találkozott. Akár járt az illető egyetemre, akár nem. És hát ez a három lány annyira szerethető és annyira közelinek érezhetők, hogy akár kollégiumi szomszédjaim is lehettek volna főiskolás éveim alatt.

A főszereplők igazi sorozat karakterek, akik a fenti okfejtésből kiindulva, hamar az olvasó ismerőseivé vagy akár barátaivá is válhatnak. Pár oldal elolvasása után az ember azon kapja magát, hogy máris kíváncsivá vált, s érdeklődve várja, hogy mi lesz a vége Esther és Susan fogadásának. Az első kollégiumi párbeszédből már sejteni lehet, hogy a három barátnőt nagyon lehet szeretni. Ott van mindjárt Daisy Wooton, a naiv vidéki lány, aki az a tipikus könnyű parti kategória. Egy olyan lányka, aki még nem áll készen a csúnya nagyvilág játszmáira. A következő főhősünk, Esther De Groot, egy igazi vagány csaj. Hamar személyes kedvencemmé vált ez a goth csajszi, aki igazán különleges, mégis hétköznapi történések talpraesett hőse vagy éppen áldozata. Na és persze nem hagyhatom ki a történések mozgatórugóját, Susan Ptolemy-t. Egy igazi modern, feminista egyetemista, aki annyira el van foglalva saját magával, hogy a nagy lehetőségek rendre elszáguldanak mellette. Mindhárom lány sodródik az árral és közben szeretnének a nagybetűs életbe belekóstolni. A nagy önállóság felé vezető úton olyan események szereplőivé válnak, melyek akár velünk is megtörténhetnek. A spoiler veszély miatt nem szeretnék részletesen belemenni a négy rövidke történetbe. Meghagynám a felfedezés örömét az olvasónak. Annyit azért elmondok, hogy megdöbbentően aktuális kérdésekkel és problémákkal dolgozik ez a szórakoztató kis kötet. Igazán jó, hogy a könnyed stílus mellett olyan témákról is tud beszélni, mint az adatokkal visszaélés, a mély érzelmi csalódások, a drogok és a függőség veszélye vagy éppen az emberben felmerülő kérdések a mássággal kapcsolatban.

Bájosan egyszerű, mégis mélyen emberi történetmesélése miatt az Egyetemre mentem nálam erősen pályázik a 2020 év egyik legjobb képregénye helyezésre. Bátran ajánlom ezt a kiadványt a képregényekkel még csak most ismerkedő alkalmi olvasóknak. Ideális célpont lesz, mely aztán könnyen kapudrogként funkcionálhat. De a szuperhős univerzumokban megfáradt vén rókáknak is kellemes kikapcsolódást nyújthat ez a hétköznapi történet, mely akár velünk is megeshetett volna.

A képregényt a Panelkalandor jóvoltából volt lehetőségem elolvasni!

10/10

 

Közérdekű közlemény!

Pár napon belül elérhetővé válik a molyon egy kihívás, mely az Egyetemre mentem elolvasására buzdít. SZERETETTEL VÁROK MINDEN KÖNYVMOLYT!

Keressétek a kihívást a kötet adatlapján!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1416238638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása