A cikk spoilereket tartalmaz!

A fülszöveg beharangozó első bekezdése – „Kiss Judit Ágnes meseregényében minden benne van, ami egy jó meséhez kell: unikornis, tündérek, sárkány, herceg, hercegnő! Csak éppen minden egy kicsit másképp…” –, amire a cikk alcíme is utal, egy formabontó és minden ízében egyedi megközelítésű mesét sejtetett. Főleg ez keltette fel az érdeklődésemet. Többnyire meg is felel ennek az elvárásnak, viszont ebben az alig több, mint száz oldalban a szerző túl sok mindent akart elmondani, túl sok kalandot akart belezsúfolni, ezért egyes fontos részletek, amiket érzésem szerint jobban ki lehetett volna bontani, a homályba vesztek. Bár ez részben érthető, mert a célcsoportnak választott 5-8 éves korosztály nem tudna a komolyabb vetületéből – családon belüli erőszak, családját elnyomó apafigura – többet befogadni, így viszont a kötet bizonyos szempontból két szék közé esik. Mert mesének kiváló, de komolyabb mondanivaló átadására kicsit kevésnek éreztem.

Zsálya hétköznapi kislány, akit nagy feladatra szemelnek ki: egy nap megjelenik a szobájában egy tündér, és a segítségét kéri. Hazája, Aevus királysága ugyanis nagy bajban van – egy idő óta másképp telik az idő. Felcserélődtek az éjszakák és a nappalok, a király nem öregszik, hatalmát pedig nem szeretné átadni fiának, a hercegnek. Zsálya az egyetlen, aki a földi világ lakójaként Aevus hercegével egyazon hónapban, napon, órában és percben született, így neki kell segítene, hogy a herceg megkaphassa jogos jussát, az őt illető trónt.

Noha a komolyabb mondanivalójában nem annyira, de meseszövésben nagyon erős Kiss Judit Ágnes mesekönyve. Már a fentebb idézett rövid tartalomból is látható, hogy nem hétköznapi, szokványos történettel van dolgunk. Mert ugyan benne van minden, ami egy jó meséhez kell – herceg, hercegnő, unikornis, tündér, sárkány, utazás és kalandok –, de mindez kifordítva, a modern trendeknek megfelelően átformálva, valóságot csepegtetve a fantáziába. Ugyanis egy való világban élő kislány a történet főszereplője, ő segíti a herceget, így válik már maga a felütés is egyedivé, mert nem a már megszokott ”herceg menti meg a hercegnőt/királylányt” retorikát használja, hanem megfordítja azt, mint ahogy sok más klisén is változtat. Például a tündér sem kedves, az unikornisra sem lehet rögtön ráülni, a mogorva remete sem mogorva, a boszorkány pedig kedves. Érdekesnek találtam ezt a fajta megközelítést, és jól is működött a mesében.

Azonban hiába van jó a témája egy mesének, hiába magával ragadó a történet és egyediek a mesés elemek felhasználása, ha nincsenek benne jól kigondolt és felépített karakterek. Ebben alapvetően jól teljesít a könyv, bár egyeseket nagyon eltúlzott a szerző.

Az egyik címadó szereplő, Zsálya kifejezetten jól sikerült.

Bátor, alapvetően magabiztos karakter, aki egy egészséges családi környezetben nő fel, és ezáltal nem csak az utazás során segíti a bántalmazott családban nevelkedő herceget, hanem abban is, hogy önbizalmat szerezzen ahhoz, hogy kiálljon magáért, és ellentmondjon az apjának. Ebből a szempontból ő nemcsak a könyvben szereplő fiúnak, hanem a hús-vér gyerekeknek is példaképet nyújt. Az a rész a kedvencem, mikor megmondja Aldonak, hogy nem normális az, hogy megveri az apja. Rendkívül erős jelenet, és ott mutatkozik meg igazán, hogy milyen is Zsálya karaktere, és az is, hogy milyen gondoskodó, kedves szülei vannak.

A segítő karaktereket nagyrészt eltalálta a szerző, viszont az egyiküket, ahogy fentebb említettem, nagyon eltúlozta. A tündér (tűzpille) Fényilonca túl fontos mellékkarakter lett, ami nem lenne baj, és a szerzői szándék is érthető, de számomra olyan sok volt, hogy egyenesen irritált.

Főleg azért, mert a negatív tulajdonságait erősítette fel a szerző, amivel ugyan megfelel az alapfelvetésének, hogy a tündérek nem mindig kedvesek, azonban Fényilonca nem hogy nem kedves, hanem számomra egyáltalán nem volt szerethető. A legtöbbször tudálékos, és az volt a legfájóbb, mennyire lenézte az emberkislányt, akiben azt a benyomást keltette ezzel, hogy tudatlan, és ezt a könyvet elolvasó gyerekekben is erősítheti. Nem tudom, ezzel mi volt az író szándéka, de az efféle viselkedés nem hordoz túl pozitív üzenetet. Fényilonca karakterén finomítani kellett volna, mert így a szerző átesett vele a ló túlsó oldalára.

Mindezek mellett mindenképp érdemes megemlíteni az illusztrációkat. Már régóta szeretem Szimonidesz Hajnalka képeit, rajzstílusát, és ez ennél a könyvnél sincs másként. Érzékletesek, kifejezőek a rajzai. Ezúttal is kiválóan fogta meg a történet lényegét, a karakterábrázolásai gyönyörűek és részletesek. A tájak élénk színekben pompáznak, intenzívek, élőek. Minden kép kitűnően illeszkedik a szöveghez.

A Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg alapvetően egy jó mesekönyv, és minden hibájával együtt szerethető is. Fontos mondanivalót hordoz magában, amit a szerző megfelelően ad át, csak túl finoman adagolja, így a sok kaland közt nem elég hangsúlyos.

A komolyabb téma miatt önálló olvasásra nyolcéves kortól ajánlanám inkább, kisebbeknek inkább szülővel közös olvasásra ajánlom.

7/10

A könyvet a Pagony Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.