Könyvkritika - Tarja Kauppinen: A nép igazsága (2020)
2020. július 16. írta: Luthien Lovemagic

Könyvkritika - Tarja Kauppinen: A nép igazsága (2020)

Kegyetlen, ironikus és keserű, de intelligens humora mégis jókedvre derít

a-nep-igazsaga.jpg

Tarja Kauppinen A nép igazsága című fantasy regénye a 2018-as [bekezdés]-program győztesei közt tűnt fel, és azóta igazi regénnyé érett. A Twister Media Kiadó révén lehetőséget kaptam arra, hogy a szeptember 17-i megjelenés előtt elolvassam a könyvet, aminek különösen örültem, mert a győztesek közül ez a regény keltette fel legjobban az érdeklődésemet.

Havasfelföld ​a fertő és a métely világa, alantas, szentségtelen vidék. Csak a legmegátalkodottabbak maradhatnak életben itt. Havasfelföld hantolatlan gyalázattól fertéztetett tájain barangolva szembenézhetünk a bennünk lakozó árnyakkal, s az őrült, ugyanakkor megrendítően valószerű kalandok közepette a szemükbe kacaghatunk. Karcos humorú szatíra egy idegen, mégis ismerős világban, mely maró gúnnyal világít rá az emberi természet fonákságaira. Pszeudotörténelmi drogtúra lelkünk legmélyebb bugyraiba. Spirituszmámoros ámokfutás a nihilbe. Egy száraz, sötét kacaj.

A fülszöveg alapján nehezen tudtam definiálni, hogy konkrétan miről fog szólni a regény, és momentán olvasás után sem tudom teljes mértékben megfogni. Csak az világos, hogy ha a szerzőnek van még hasonlója a fiókjában elfekvőben, mindegy, hogy ebben a világban, vagy sem, én kérek még belőle. A stílusa ugyanis magával ragadó, a humora gyilkos, olyannyira, hogy néha félre kellett tennem a könyvet, mert néhol kicsit sok volt. Ám ez nem tántorított el a könyvtől, mert jó volt rajta nevetni. Még úgy is, hogy ha kicsit megálltam olvasás közben, és elgondolkodtam, tulajdonképpen min is nevetek, akkor stílszerűen arcul csapott egy bizonyos fogadó befagyott ajtajával, de keményen. Mert ebben a könyvben minden poén vagy ironikus, vagy cinikus, netán szarkasztikus, és emellett sötét, mint a zwelfek bőrszíne. De mindemellett a humora intelligens, a szerző okosan és tudatosan használja az élc eszközeit. Ott veti be, ahol a szituáció vagy a szereplők közti interakció megkívánja. Emiatt néhol a Pratchett-féle komikum sejlett fel előttem. Ez megmutatkozott a szerző által használt egyedi (pl.: a közösségi média-jellegű megoldások) találmányokban, világszemléletben is. Ami nem baj, sőt, örömmel üdvözöltem.

A kitalált világ történelme, földrajza és demográfiai viszonyai fontos szerepet játszanak az eseményekben. Havasfelföld sivár, kopár, havas klímája ugyanis már önmagában megadja az alaphangulatot. Erre a tájleírások, valamint az ország háborúkkal, belviszályokkal telki történelme külön ráerősítenek. Mindez a fentebb említett humor mögött bújik meg a regény mélyebb rétegeiben, mintegy tudat alatt nyomasztva az amúgy jól szórakozó olvasót. Ezáltal a földrajzi elhelyezkedés a nehezen járható útjaival, rossz távközlésével, kilátástalan helyzetével kiemelkedő jelentőségűvé válik. Ez egy masszív alap, erre rétegződnek maguk az események, melyek zordak, kegyetlenek, és ekképp a pokol legsötétebb bugyraiba vagy még azon is túl viszik a szereplőiket, meg az olvasót is, ha a röhögés közben mer mélyebbre, a dolgok mögé nézni.

A történetben kirajzolódó métely mögött pedig egy kőkemény szatíra rajzolódik ki, ami sok mindenre reflektál a világunk történései közül. Különösképpen a háborúkra és a jónak hangzó eszméket szajkózó propagandagépezet működésére, vagy éppen a média és a népszerűség befolyásoló erejére, valamint a szépségkultuszra, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Mert az alapvetően fantasy világ ilyen görbe tükröt rejt, amiben a mai világunk gyengeségeire, gyarlóságaira ismerhetünk, és a szerző ezeken csavarint néhányat. Közben egy fordulatos kalandregényt prezentál, ahol kapzsi, fondorlatos, erőszakos karakterek élnek, halnak, mesterkednek, öldökölnek.

Nyelvezetét tekintve egy történelmi regényre emlékeztetett a történet, ami egyrészt illett a regény hangulatához és az író stílusához, másrészt viszont néhol túlzásokba esett a ritkán használt/régies szavak használatával. Emiatt ha már végképp nem tudtam kikövetkeztetni az adott szót a szövegkörnyezetből, rá kellett keresnek a szó jelentésére, ami megakasztott az olvasásban. Ebből a szempontból a kevesebb több lett volna. Ehhez kapcsolódóan a történetvezetés is a régi fantasykat követi, ami összhangban van a nyelvezettel, és a szerző ezzel is fokozza a hangulatot. A cselekményívvel  az volt a probléma, hogy nem egységes, néhol megtörik, kiváltképp a ritmusváltásoknál. Egy kis egységesítés, összefésülés még jobbá tenné a regényt. Viszont ez már csak finomhangolás, mert ahol viszont felveszi a ritmust, ott töretlenül, gördülékenyen halad előre a cselekmény.

A nép igazsága mindent összevetve egy jó debütáló regény. Látszik rajta az alapos szöveggondozás, és az, hogy a szerző minden tudását beletette. Egyedi ötletekkel és humorral teli fantasy világot teremt, ami a szatíra okán kap egy erős kesernyés színezetet, de ennek ellenére megmarad élcelődő kalandnak, amelyben megláthatjuk „önmagunkat” is, mert ez a sötét humorú mese nekünk és rólunk szól. Csupán jó alaposan a komikum máza alá kell nézni, hogy meglássuk.

A regényt minden olyan olvasónak ajánlom, aki egy kalandos fantasy mellett egy mélyebb gondolatokat is megfogalmazó történetre vágyik. Méghozzá azért, mert gonosz és kegyetlen könyv, és a humora sokszor arcunkba csapja a lengőajtót, de jót lehet vigyorogni rajta, és elmerenghetünk világunk visszásságain, miközben mégis jól szórakozunk.

8/10

Az e-könyvet a Twister Media Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8716006322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.