Könyvkritika: Philip K. Dick: Időugrás a Marson (2019)
2020. április 07. írta: P.A. Doorman

Könyvkritika: Philip K. Dick: Időugrás a Marson (2019)

„A Rucskoló megérkezett, hogy megrucskoljon téged, hogy rucsokká tegyen.”

covers_541529.jpg

A science fiction a jövőbe lát, mondhatnánk, hiszen számos olyan dolog megvalósult már, amely a fantasztikum ezen ágának terméke volt eredendően. Nem is egy olyan technológiai újítás van, amely valamely formában előbb létezett a tv képernyőn vagy éppen a mozivásznon. Gondoljunk csak bele a Star Trek: The Original series részeiben találkozhatunk először olyan kommunikátorokkal, melyek akár a mai mobiltelefonok jövőbeni megfelelője is lehetne. Ugyancsak az Űrszekerek univerzumában láthatunk első ízben tabletet vagy akár videóhívást. Ezek már mind részei az életünknek, de nem csak a mozgóképek világa az, ahol a sci-fi megjósolta a jövő tudományos vagy éppen technológiai felfedezéseit/vívmányait. Elég, ha csak Arthur C. Clarke holdi „töltőállomására” gondolunk a 2061. Harmadik űrodisszeiából, vagy gondoljunk a nem is olyan rég – igaz más formában – de megvalósult bolygóközi látogatóra az Oumuamua-ra. Biztosra veszem, hogy nem egy sci-fi rajongónak jutott eszébe a zsáner egyik mesterének Ráma nevű űrhajója, az aszteroida megjelenésének idején. Ezen példák ellenére a ma már klasszikusnak nevezett, kissé már avítt történetek, azért rengeteg olyan technológiai és tudományos elgondolást is rejtenek, melyeket a mai tudomány vagy megcáfolt vagy éppen újragondolt. Ezzel önmagával semmi baj sincsen, hiszen biztosra veszem, hogy egy mai science fiction történetből sem minden úgy fog megvalósulni, ahogy azt a szerző elképzelte. Jómagam szeretek a klasszikusok között is barangolni. Jó látni, hogy a műfaj egy adott elgondolása milyen tőről fakad és hogy pontosan ki és hogyan gondolt az adott témára elsőnek. Ezért is örültem, amikor lehetőséget kaptam, hogy elolvassam Philip K. Dick egyik remek regényét, mely a kedvenc égitestemen mesél el egy történetet, úgy ahogyan azt a Mariner-4 űrszonda érkezése előtt elképzelték 1964-ben.

A Mars, emberek által lakott világában egy autista fiú, Manfred tengeti magányos napjait, egy az ő és társai számára létrehozott intézetben. A jövő emberisége még mindig nem értette meg, és ebből kifolyólag nem is tudja elfogadni a B-G Tábor különféle pszichózisban szenvedő lakóit. Manfred helyzete amúgy sem nevezhető hétköznapinak. Orvosai szerint állapota abból adódik, hogy máshogy érzékeli a körülötte múló időt. Ebből kifolyólag az ő jelene  a miránk váró jövő. Ez az állapot lehet egy borzalmas korkép vagy egy kiváló üzleti lehetőség. A feltörekvő marsi üzletember, Arnie Kott számára az utóbbival szeretne élni, amint megismeri a fiút. A gátlástalan pénzember semmitől sem retten meg, ha céljai eléréséről van szó, ha kell téren és időn át is kikaparja magának a gesztenyét.

A kötet, amelyet már nagyon rég szerettem volna elolvasni, egy kellemes ragasztott puhafedeles példány. A kissé semleges, ragasztó illatot árasztó kiadvány az általam egyik leginkább szeretett díszítő technikát alkalmazza. Történetesen élek halok a dombornyomott könyvekért. Jelen kötet földöntúli, zöldes színéből ezzel a technikával emelkedik ki a szerző neve. A magam fajta fétis olvasók élvezettel simogathatják ezt a dombornyomást olvasás közben. Jár a piros pont a kiadó modern, letisztult stílusjegyeket hordozó designért, amelyet a kötéstáblán bemutatott kiadványok tanúsága szerint a többi kötet esetében is sikerült megtartaniuk. Nem szoktam külön kiemelni a nyomdai munkát, csak ha valami nem tetszik, de ezúttal nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy milyen remek munkát végeztek. A lapszín remekül megy ehhez a betűtípushoz. Igazából csak a kötet elolvassa után vettem észre, hogy mennyire jó is volt a betűtípus és hogy mennyire jólesett a szememnek ezt olvasni. Az pedig külön megemlítendő, ahogyan a nyomda alázatos módon kommunikál az olvasóval. A címlap utáni oldalon külön sorban olvasható a kötet készítésének éve, helye és egy sorral lejjebb a kiadvány műfaji besorolása. Ilyet nem mostanában láttam könyvben, igazi prémium élmény volt ez a pár sor.

Stanislaw Lem művéről azt írtam nem is olyan régen, hogy a szocialista jövő egyik megtestesítője, nos érdekes módon, Dick Marsa valahol átmenet a két ideológia között. Van benne egy nagy adag szocialista szellem, de itt a Párt helyett az ENSZ az, mely keményen megszabja, melyek azok az árucikkek, amelyek árusítása a gyarmatbolygón tiltottak. Ironikus módon ezzel a bolygóközi egyezménnyel az önállóság megteremtése helyett pont a feketézőknek kedvez, megteremtve a marsi feketepiac alapjait. Egyáltalán nem mondhatom azt erről a gyarmatvilágról, hogy olyan vadkapitalista lenne, mint amelyet egy amerikai szerzőtől az ember elvárna. Nekem ez a világ túl központosított, a földi szövetkezetekkel inkább egy demokráciába ágyazott szocialista jövő víziója, persze amerikaisított, eladható formában. Ha már a bolygóról esett pár szó, mindenképpen érdemes elidőzni a planéta ábrázolásmódján. Légkörrel rendelkező, sivatagi bolygót ismerhet meg a kedves olvasó a könyv lapjain. Egy olyan bolygót, mely a második nagy gyarmatosító hullám előtt áll. Az ENSZ célja minél vonzóbbá tenni ezt a kősivatagot, hogy a Föld túlnépesedését orvosolhassa. Igazán tetszett, hogy a Hadisten bolygója már lakott, mikor az első emberek megérkeznek. Egy primitív, humanoid faj lakja a planétát, a Sívók. Ezek a lények az emberiség megérkezése után hasonló helyzetbe kerülnek, mint az amerikai őslakosok a telepesek korában. Ez az egyedi helyzet ad egyfajta western hangulatot Dick könyvének, így teszi nem szokványossá a marsi telepesek történetét.

A szerző tehetségét bizonyítja az az érdekes nézőpont, amelyen át szemlélhetjük az egész történetet. A hétköznapok útvesztőjében tengődő marsi polgárok szemén át látjuk az eseményeket. Több szemszögből, több szálon fut a történet a regény végén kibontakozó történésekig, ahol egyfajta befejezetlen zárásként szakadunk el a szereplőktől. A kötet közepe táján van egy érdekes felvonás, amely pár oldal erejéig megszakítja ezt, a több oldalról folyó történet mesélést. Egy konkrét fejezet többször is megismétlődik, más - más nézőpontból, egyfajta időhurokként. Ezt a pár oldalt egy darabig nem tudtam hova tenni, de a végső sivatagi jelenet, a Barna Bütyök toteménél mindent megmagyaráz. A történetben megismert szereplők, akik az olvasóval együtt értetlenül állnak nem egy esemény előtt, finoman szólva sem rendelkeznek hős attitűddel. Mindannyian az élet által megsebzett karakterek, igazi érfelvágós, depresszív szereplők, akik igazából semminek nem tudnak örülni. Nem egy erkölcsi határt lépnek át a történések közepette és sokszor kénytelenek olyan kérdésekkel szembenézni, amelyet egy másik bolygó benépesítésére képessé vált emberiség sem tudott megválaszolni. Több jelenetben is olyan mélyre látunk az adott szereplő pszichéjének zárt, beteg világába, hogy néha, ahogy mondani szokás, a hideg futkosott a hátamon. Igazán megdöbbentő dolog volt látomásokat átélni a szereplőkkel, de a leghideglelősebb az volt, amikor egy öngyilkosságra készülő férfi legbensőbb valóját szemlélhettem meg. Szükséges itt gyorsan leszögeznem, hogy a szerző maga is küzdött pár pszichózissal, így biztosra veszem, hogy volt személyes tapasztalata, ahonnan merítkezhetett írás közben.

Dick jövőbeli Marsán a történések főszereplője mégsem a számos lehetőséget hordozó idegen világ, hanem egy autista kisfiú, Manfred Steiner. A szerző alapossága igazán lenyűgöző a fiú esetében, hiszen állapotát olyan részletesen és hitelesen ábrázolja, hogy a történet alatt megjeleníti az autizmus teljes tünettárát, kezdve a lábujjhegyen járástól, a repkedő kézmozdulatokig. Emellett igazán részletes képet kapunk Dick jelenének legtöbb sztereotip megnyilvánulásáról a betegség kapcsán. A szülők rideg nevelési módszereivel magyarázott korképtől a vegyi anyagok okozta károsodásig, minden olyan téves elképzelés megjelenik, melyek közül sajnos még sokat a mai napig sem sikerült felszámolnunk. A legmegdöbbentőbb a jövő társadalmának cseppet sem humánus reakciója volt, mely szépen megbújik a történések hátterében. Nem tudok elképzelni egy olyan űrutazó emberiséget, mely a tudomány és a technika fejlődése közepette azon töri a fejét, hogy a fejlődési rendellenességgel vagy éppen pszichés zavarral született emberek másodrendűek, s mint ilyenek használhatatlanok. A társadalom egészére nézve pedig terhet jelent az eltartásuk, így a társadalom szempontjából sokkal hasznosabb lenne eutanáziát alkalmazni az abnormális egyedeken. Annak ellenére, hogy a hideg kirázott ettől az elgondolástól, akárhányszor is került megemlítésre a kötetben, egy valamire mégis rávezetett a szerző ezzel a borzalmas elgondolással. Bizony a tudományos és technológiai fejlődést, sajnos sok esetben nem követi a társadalmi fejlődés, ahogyan egy idő után az egyén intellektuális eszköztára sem képes követni a fejlődés irányát. Erre a jelenségre mai korunkban is akad szép számmal példa.  Ebben gyökerezik az a jelenség, hogy egy GPS-re támaszkodó okoseszközhasználó társadalomban, olyan intellektuális abnormalitás születhetett, hogy akadnak köztünk olyanok, akik azt gondolják, hogy lapos a Föld.

Dick Marson játszódó jövőképe tökéletes leképezése jelenünk társadalmának. Egy olyan jövőt láthatunk az Időugrás a Marson lapjain, mely egy túlfogyasztó társadalom vergődése az elmúlással, mely szépen lassan beeszi magát mindenhova. Úgy fal fel mindent az entrópia, hogy azt egy ép ember észre sem veszi. A kis Manfred is kénytelen új szót alkotni erre a jelenségre. RUCSOK ez az a szó, mellyel megjeleníti a jövő elmúlásának vízióját. Nem titkolom, ez volt az első regény, melyet Philip K. Dicktől olvastam, annak ellenére, hogy nem volt egy csillagok között lézerharcoló űropera, számomra ízig-vérig science fiction volt. Mindenkit bátorítok, aki csak kicsit is szereti ezt a műfajt, hogy ki ne hagyja ezt a művet. Dick marsi westernje tudományos módszerekkel és eredményekkel felmutat egy problémát, jövőbeli díszletek között a jelen emberének, akinek még van ideje, mielőtt jön a Rucskoló és mindent rucsokká tesz.

10/10

A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4315587350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása