Könyvkritika - Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal (2019)
2020. március 02. írta: Nagy Judit Áfonya

Könyvkritika - Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal (2019)

Mengele cigány óvodája

Cigányholokauszt. Ez a nyers, kemény szó, melyről sokan nem tudnak, nem hallottak, vagy nem akarnak hallani. Az európai zsidóság tragédiája és annak máig érezhető hatásai mellett alig esik szó a cigányság, a melegek, a politikai foglyok kálváriájáról, emiatt azok az irodalmi alkotások, amelyek kísérletet tesznek a táborélet és a fogolylét más aspektusú vizsgálatára, különösen ritkák, és különösen értékesek. Az egyik ilyen kötet Az Auschwitzi bölcsődal. 1708528_3.jpg

Az igaz történeten alapuló cselekmény nagyon közérthető formában tárja elénk azt, mit jelent cigánynak lenni, vagy cigánnyal szoros kötelékben állni a náci Németországban: lassú, évekig késleltetett halált. A nyílt rasszizmus ma már mellbevágó alkalmazása különösen akkor kelt haragtól a szánakozásig többféle érzelmet, ha a vegyes házasságban élő árja félnek felkínálják a menekülés lehetőségét úgy, hogy tudomására adják: ez csak és kizárólag rá vonatkozik a házastársára és a közös gyermekeikre nem, hiszen ők a Birodalom ellenségei. Escobar könyve így lesz nemcsak segédanyag ahhoz, hogy egy fiatalabb generáció is megtörtént példával alátámasztva megértse, mit jelent a fajelmélet és az emberiség elleni bűntett vagy a tömegmészárlás, hanem alapos ismertetője annak a nyakatekert és kegyetlen pszichológiának, amely mentén a náci filozófia és (ál)tudományok tézisei szabhatták meg, ki marad életben, és kinek kell a halálba mennie. Erős érzelmi világa és hangulata mellett Escobar Helene és gyermekei történetén keresztül beszámol egy kevéssé ismert esetről is, mely csupán lábjegyzet a holokauszt történetében: az auschwitzi cigány tábor óvodájának történetéről, amely bizarr látványosságként szolgálta azt a téveszmét, hogy még a káoszban is létezhet normalitás, és még egy haláltáborban is van létjogosultsága egy védett helynek, ahol a következő generáció tagjait az életre nevelik. 

mario-escobar-p_thumb_760.jpg

Viszont épp ennek kapcsán alkalmazza a szerző azokat az írástechnikai fogásokat, amelyek némileg belepiszkítanak Helene Hanemann emlékezetébe. Mario Escobar valamiért fontosnak tartotta, hogy a sok túlélő által a körülményekhez képest időnként úriemberként viselkedő, de valójában kegyetlen és szadista Josef Mengele tábori orvos alakját a valóságon túl fiktív szintre is emelje akkor, amikor az őáltala előadott prológus és epilógus keretei közé építette fel Helene történetét. Nem segít a hitelesség kérdésében az sem, hogy soha nem létezett naplóbejegyzésekre hivatkozva próbálja a szerző elénk tárni mindazt a szörnyűséget, amelyet a cigány tábor lakói minden valószínűséggel átélhettek, különös tekintettel a látványosságként engedélyezett és kialakított óvodára. A barakkból átalakított nappali gyerekmegőrző nem fikció, hanem dokumentált tény, viszont nem segíti, hanem hatásvadásszá teszi létezését egy ugyancsak fiktív himmleri látogatás, és a gyárkémények funkciójának gyermeki firtatása. Ezek az eszközök, bár elősegítik a történet megértését, és próbálják alátámasztani a helyzet abszurd voltát, sajnos időnként a lektűr szintjére alacsonyítják a művet, olyan szájbarágós ismertetőkkel, mint a kémények létére adott gyermeki válasz: ott sütik a pékek a kenyeret. A körülményekből, tapasztalatból és eredendő gyermeki kíváncsiságból következtethetően nem valószínű, hogy Auschwitz gyermekei ne lettek volna tisztában a kémények valós funkciójával, ahogy az sem hihető, hogy a Birodalom egyik legfontosabb személye látogatást tenne egy cigány óvodában. Az önkényes történetátírás pedig bármilyen jó szándékkal készül is, nem fogja könnyebbé tenni annak az olvasónak a lelkét, aki a kötet végén, túl minden borzalmon és igazságtalanságon, csupán arra vágyik, hogy a sokat szenvedett szereplők megmeneküljenek. Pláne úgy, hogy egy megváltoztatott sors után a szerző jegyzeteiben azonnal fény derül az igazságra. Ezek a ferdítések úgy teszik hiteltelenné a fontos üzenetet közvetítő regényt, mindvégig tudjuk: valaki hazudik. A nagy egész nem áll össze. 

Így tehát az Auschwitzi bölcsődal egy fontos témával foglalkozó, vegyes színvonalon megvalósított családtörténet, amely számos hibája ellenére is közérthető formában tanít szeretetről, önfeláldozásról, emberiességről. Mindezt abban a nyomasztó közegben, ahol soha nem kerestük volna. 

6,5/10

A kötetet a Kossuth Kiadó jóvoltából olvashattam el. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6415490016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása