Könyvkritika: Edward Carey: Kicsi  - Madame Tussaud életének rémisztő és csodálatos regénye (2019)
2020. február 28. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Edward Carey: Kicsi - Madame Tussaud életének rémisztő és csodálatos regénye (2019)

Egy rendkívül bizarr életrajz Madame Tussaud-ról

kicsi.jpg

Egy rendkívül bizarr életrajz Madame Tussaud-ról, akiről annak ellenére nem lehet túlságosan sokat tudni, hogy múzeuma Londonban még mai is legendás. Volt olyan szerencsém, hogy évekkel ezelőtt járhattam a műintézményben, és meglehetősen vegyes emlékeket őrzök róla. Egyrészt nagy örömömre szolgált, hogy kedvenc filmsztárjaim és énekeseim viaszmásával fotózkodhattam, másrészt viszont volt, amikor nagyon megijedtem, összességében egy életre szóló, de eléggé bizarr élmény volt. Talán éppen ezért mindig is érdekelt Madame Tussaud kalandos élete – a francia királyi családnak is dolgozott, túlélte a forradalmat, hogy aztán Londonban fusson be igazi karriert -, ezért nagyon kíváncsian kezdtem bele ebbe a regénybe. A hangulata nagyon megfogott és minden bizarrsága ellenére magával ragadott, azonban finoman szólva sem ragaszkodik túlságosan a valósághoz, inkább fikció, mint életrajzi történet. Az igazi Madame Tussaud életében valóban vannak homályos részek – például valószínűleg mestere, doktor Curtius volt az édesapja, de ez sohasem derült ki -, de nem volt árva, nem veszítette el gyerekkorában édesanyját, biztosan nem lakott egy szekrényben Versailles-ban, és hosszan lehetne sorolni az eltéréseket a tények és a regény között. Az életrajzi adatokat tehát kéretik fenntartásokkal kezelni, azonban regényként nagyon is működik, bár kell hozzá bizonyos nyitottság, a nem túlságosan szívderítő történeten túl ugyanis a szerző eléggé bizarr rajzai is borzolhatják az idegeinket. Vagyis inkább erősebb idegzetűeknek való, mert néha bizony horrorba hajlik a történet, de kellőképpen átélhetjük, milyen borzalmakon kellett keresztülmennie Marie-nak, a későbbi Madame Tussaud-nak, amíg érett művész lett belőle és hogyan sikerült átvészelnie a francia forradalom vérgőzös napjait. Egy igazi túlélő volt, aki egy nagyon sajátos művészeti ágban alkotott, és jó üzleti érzékkel ki is tudta aknázni a tehetségét, azonban nagy árat kellett fizetnie a sikereiért.

Marie Grosholz egy kis elzászi faluban született, édesapja halála után édesanyja  Bern-be költözött a kislánnyal, ahol egy orvos házvezetőnője lett. Azonban Curtius doktor nem gyógyított, hanem viaszszobrászattal foglalkozott, és megtanította a szakma alapjaira az árván maradt kislányt is. Néhány év múlva Párizsba költöztek, ahol az üzlet beindult, de ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy Marie boldog lett volna…

Habár a karakterek erősen túlzóak – Curtius doktor biztosan nem volt ennyire gyenge jellem, ahogyan üzlettársa, az özvegy is túlságosan gonosz -, mégis nagyon emberiek, és tökéletesen alkalmasak arra, hogy bemutassák, milyen nehéz volt az érvényesülés egy embertelen világban, és hogyan élték meg a hétköznapi emberek a francia forradalom előtti, közbeni és utáni időket. Gondoljunk csak bele, mekkora akaraterő kellett ahhoz, hogy valaki túlélje azt a sokkot, hogy a versailles-i királyi palotából kikerülve az arisztokraták helyett immár a közembereknek kellett eladnia a portékáját, hogy ne halljon éhen. Ráadásul a francia forradalom zűrzavaros időszakában eljött az az idő, amikor Marie a kivégzésére várt – ráadásul igencsak illusztris társaságban, hiszen a későbbi Josephine császárné is vele együtt várta a hóhért - , majd a csodával határos módon megmenekült a lefejezéstől. Újra a nulláról kellett kezdenie és ismét talpra állt, majd később ahhoz is volt ereje, hogy elköltözzön Londonba és ott újra felépítse önmagát és megalapítsa a ma már világhírű múzeumot.

A maga túlzásaival együtt egy remek korrajz ez, amelyben testközelből figyelhetjük meg a francia társadalmi változásokat, szurkolhatunk Marie-nak, hogy túlélje a történelem viharait, és a borzalmas drámák árán szakmájának igazi művészévé váljon. A viaszszobrászatról is sok mindent megtudhatunk, fejleszthetjük anatómiai tudásunkat, miközben Marie-val együtt sodródunk a történettel, amelyben óriási magasságok és mélységek váltják egymást. Azt például nem tudom, hogyan lehetett ép ésszel  túlélni, hogy Marie-nak saját magának kellett méretet vennie levágott fejekről – többek között a királyéról és egykori tanítványáról, Erzsébet hercegnőről - , hogy aztán meg tudja őket formázni, de őt hívták akkor is, amikor Marat vagy Robespierre elhunyt. Sokan elárulták, rengeteg családi veszteség érte, nagyon magányos volt, és mégis, különleges szakmai tehetségének köszönhetően mégis mindent túlélt.

Az igazi Madame Tussaud élete valóban nagyon kalandos volt, és fontosabb motívumai megjelennek Marie sorsában, azonban ez a regény elsősorban mégis egy fejlődéstörténet, amelyben a szegény árva megtalálja saját útját nőként és művészként is, borzalmas dolgokat él át, amelyek azonban összességében megerősítik és formálják a jellemét. Egyáltalán nem egy lányregényről van szó,  ez inkább egy igazi dráma, amelynek a bizarr hangvétel különleges pikantériát ad. Tényleg csak annak ajánlom, akit nem rémiszt meg a téma, azonban ha ezen túl tudunk lépni, egy remek regényt kapunk, amelyet egészen biztosan nem fogunk tudni letenni addig, amíg el nem olvastunk.

9/10

A könyvet az Európa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1715490032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása