Könyvkritika: Louisa May Alcott: Kisasszonyok (2019)
2020. február 03. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Louisa May Alcott: Kisasszonyok (2019)

Télvíz idején nagyon jól tud esni az ember lelkének egy szívmelengető klasszikus

kisasszonyok.jpg

Télvíz idején nagyon jól tud esni az ember lelkének egy szívmelengető klasszikus. Racionális közgazdász lévén eléggé hidegen hagynak a romantikus könyvek, azonban én is lányból vagyok és máig nem felejtettem el tinikorom nagy kedvencét, az 1994-ben készült Kisasszonyok című filmet Christian Bale-el, Gabriel Byrne-nel, Susan Sarandon-nal és Winona Ryder-rel. Most került a mozikba a legújabb feldolgozás, ennek örömére letudtam egy régi nagy adósságomat, és elolvastam a film alapjául szolgáló könyvet. Voltak aggályaim, de nem véletlenül klasszikus műről van szó, viharsebesen magával ragadott a történet, hiszen fő témája, a család, a szeretet és az élet kisebb-nagyobb megpróbáltatásaival való szembenézés időtlen, és bár egy kicsit túlságosan habos-babos a sztori, mégsem felszínes. Nem kicsit idilli ugyan a March család a négy bájos lánnyal, mégsem érzi úgy az olvasó, hogy egy szappanopera szövegkönyvét olvassa, mert jól meg vannak írva a karakterek, gördülékenyen pereg a történet, nagyon lehet drukkolni a szereplőknek, hogy révbe érjen az életük. Csak a vége lett egy kicsit szirupos, de ám legyen, annyira szerethetőek a lányok, akik tinikori önmagunkra emlékeztet bennünket (mert csak a korok változnak, a fiatal lányok problémái mindig ugyanazok: bálok, ruhák, fiúk, munka, tanulás, stb.), előkerülnek a saját felnőtté válásunk történetei, jókat mosolygunk egykori önmagunkon és hatalmasat nosztalgiázunk, miközben peregnek az oldalak. Mindig van erkölcsi tanulság, a lányoknak ott van az édesanyjuk, aki bölcsen irányítja az életüket, miközben nagyon hiányzik neki a férje és meglepő őszinteséggel beszél arról, hogy milyen nehezen fékezte meg saját hirtelen természetét és lett kiegyensúlyozott feleség és asszony. Különös, sok évvel ezelőtt még a lányoknak drukkoltam teljes szívemből, 43 éves fejjel viszont már az édesanya erejét csodálom, ez van, múlnak az évek, az ember lánya változik. De a könyvet ugyanúgy szerettem, mint a filmet.

A polgárháború idején járunk, a March család feje lelkészként teljesít szolgálatot a fronton, miközben felesége neveli négy lányukat. Meg, a legidősebb igazi hölgy, aki nagyon rosszul viseli a szegénységet, arról ábrándozik, hogy gazdag férje és gondtalan élete lesz, a vadóc Jo írói álmokat kerget, a félénk Beth a családért él, a kissé önző Amy festőnek készül. A szomszédban élő gazdag családdal való kapcsolatuknak egy pót nagypapát és egy jó barátot köszönhetnek, ami rájuk is fér, hiszen sok megpróbáltatást kell kiállniuk...

A család a legfontosabb, a meleg, szerető otthon megingathatatlanul erős alapot ad az élethez. Elcsépeltnek tűnő alapigazság ez, azonban kellőképpen rá lehet csodálkozni ennek fontosságára a rohanós hétköznapokon. Talán ezért nem unt még rá erre a bájos történetre az a sok generáció, amely az évek során olvasta az 1869-ben született romantikus regényt. A könyv végén röviden megismerkedhetünk a szerzővel is, aki saját élettörténetéből gyúrta össze a lányok karakterét,  sikeres írónő lett belőle, de sohasem tudta megismételni a Kisasszonyok sikerét. A maga ártatlan bájával döbbenetesen élesen mutatja meg, mennyire nehéz egy szegény családnak boldogulnia, ugyanakkor a mai értékvesztett világban üdítő élmény a valódi értékekről olvasni, mély érzelmekről, igazi szeretetről, a családi összetartozás fontosságáról. Valamint arra sem árt figyelmeztetni saját magunkat, hogy a pénz egyáltalán nem minden, az igazi boldogságot sohasem ismerhetjük meg, ha csak azt hajszoljuk, vannak fontosabb dolgok is a világon.

Megdöbbentően csajos a sztori, annak ellenére, hogy egy régen letűnt korban játszódik, hiszen a lányok előtt tornyosuló problémákkal máskor és máshogyan, de mindannyian szembesülünk tinikorunkban, bizony nem könnyű felnőni, kilépni az otthon melegéből és elkezdeni a nagybetűs Életet, ami se nem szép, se nem könnyű. De aki ilyen szerető családban nőtt fel, mint a March lányok - ami nem zárja ki természetesen, hogy folyamatosan vívják a kis cicaharcaikat egymás ellen, a testvérek már csak ilyenek - , az olyan erős lelki pajzsot kapott, amely megóvja attól, hogy letérjen a helyes útról. Miközben a kislányokból nagylányok lesznek, és elkezdenek dübörögni a hormonok, egyre erősebb lesz a köztük lévő szeretet, és észre sem veszik, hogy édesanyjuk a háttérben csendben, okosan irányítja őket a jó irányba. A lányok időközben a szomszéd fiú, Laurie személyében kaptak egy fiútestvért is, aki sokat tanul tőlük a felelősségről, miközben hatalmasakat mulatnak együtt a fiatalok.

Tényleg hihetetlen, hogy ez a nagyon régen íródott regény mennyire nem tűnik porosnak, és olyan remekül van felépítve, hogy végig nagyon izgultam a lányokért, habár pontosan tudtam, mi lesz a történet vége. Szerethető, és egyáltalán nem felszínes ez a bűbájos sztori, amelynek megvannak a maga mélységei, mégsem annyira drámai, hogy ne legyen tökéletesen szórakoztató. Talán egy picit szájbarágós, amikor minden erkölcsi mondanivalóra külön felhívja a szerző a figyelmünket, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Kár, hogy pont a vége lett túlságosan hollywoodi, így az igazi katarzis elmaradt, mégis jó érzéssel csuktam be a könyvet, különleges élmény volt March-ékkal tölteni ezt a néhány órát. Azt hiszem, az a regény sikerének titka, hogy nem egy idilli, hanem egy teljesen hétköznapi család életét mutatja be, annak minden szépségével és nehézségével együtt, ezért tud nagyon modern lenni, annak ellenére, hogy sok-sok évvel ezelőtt vetette papírra az írónő.

8/10

A könyvet a Manó Könyveknek köszönhetően olvashattam el.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2415446956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása