Könyvkritika: M. Kácsor Zoltán: A boszorkány seprűje (2019)
2019. december 19. írta: chipolino

Könyvkritika: M. Kácsor Zoltán: A boszorkány seprűje (2019)

„– Rajtad kevés az arany, rajtad kevés az ezüst, rajtad meg kevés a haj!”

mkacsorzoltan_aboszorkanysepruje_72.jpg

Nagyon szeretem a meséket, és igyekszem figyelemmel kísérni az új megjelenéseket, amiben sokat segít a gyermekirodalmas kolléganőm (aki mindig kölcsönadja a szerinte nekem való friss könyveket). M. Kácsor Zoltán legújabb mesekönyvét én választottam, és baromira tetszett – minden megvan benne, ami miatt szeretem a népmesei hagyományokból való tudatos és okos merítést. A meséi frissek, gördülékenyek, humorosak, és mindegyik megfontolandó tanulságot hordoz, nem csak gyermekek számára.

A kötet kívül-belül szép, modern és egyszerűen jó kézbe venni. Horváth Ildi rajzai engem a borítón még kevésbé fogtak meg, belül azonban van néhány kifejezetten jól eltalált. Az egyik kedvencem a hamuszürke, szomorú sárkány, aki egészen szívbemarkoló látványt nyújt, illetve a cápa, aki épp a kalózkapitány lábát rágcsálja, és láthatóan meg van elégedve magával – némelyik illusztráció elképesztő humorosra és kedvesre sikerült. Elég háklis vagyok az ördögábrázolásokra, nagyon kevés szokott tetszeni, Horváth Ildi ördöge viszont kifejezetten vonzó, a kísértetről nem is beszélve, aki szinte Tim Burton-i figura lett. A rajzok gyönyörűen támogatják és kiegészítik a szerző meséit, a szöveghez képesti elhelyezésük is remek.

img_20191207_142352.jpg

Összesen kilenc mesét olvashatunk a könyvben (ez is mesei szám), és már az első annyira lebilincselő, hogy én nem tudtam letenni a kötetet, pedig nem akartam volna egy levegővel elolvasni. Nagyrészt klasszikus népmesei szereplők elevenednek meg a lapokon, van itt királykisasszony, boszorkány, királyfi, sárkány és ördög, emellett azonban már modernebb hősökkel is találkozunk, kalózkapitánnyal és kísértettel. A történetek egyes főszereplői feltűnnek egy-egy másik történetben mellékszereplőként, ezzel kapcsolva egymáshoz a meséket. A klasszikus mesei szereplők személyisége árnyalódik, kiegészül újabb, nem egyszer humoros, sebezhető vonásokkal.

A történetek főhősei azonban mégsem ők, hanem egy hozzájuk szorosan kötődő, mintegy a lényegüket adó tárgy (a boszorkány seprűje, a lovag páncélja) vagy attribútum (az ördög gonoszsága, a sárkány tüze), amely elszakad gazdájától, és kalandok során át kerül majd vissza hozzá. Az ötlet nagyon jó, a kivitelezés legtöbbször vicces és tanulságos, a mesék mondanivalója pedig általában az, hogy mindennek megvan a maga helye és rendeltetése. A történetek végkicsengése pozitív, többször megható is, szép ívük van, és nyelvileg is nagyon igényesek. A kedvencem talán a boszorkány seprűjének öntudatra ébredése és útkeresése, nagyon emberi, ahogy igyekszik boldog lenni, megtalálni a célját az életben.

img_20191207_142432.jpg

Egyedül annyi hiányérzetem van, hogy szívesen olvastam volna az elhagyott boszorkányról, sárkányról, ördögről stb. is többet, mert a szerző már pár vonással olyan személyiséget adott nekik, hogy kíváncsi lettem volna, mihez kezdenek a legfontosabb kiegészítőjüktől megfosztva. Ezzel együtt a mesekönyvet gyerekeknek és felnőtteknek is jó szívvel ajánlom, tartalmas, szórakoztató és elgondolkodtató történetek mutatják meg nekünk benne a mesehősök sebezhető oldalát.

10/10

A kötetet a Kolibri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2115342514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.