Könyvkritika: Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok (2019)
2019. november 26. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok (2019)

Itt az alkalom belesni régi korok asszonyainak budoárjaiba

rizsporos_hetkoznapok.jpg

Hölgyeim, lássuk be, vannak pillanatok, amikor irigyeljük ükanyáinkat. Például azért, mert voltak idők, amikor még volt rá minden reggel két órájuk, hogy elkészítsék a toalettjüket (vagyis felöltözzenek), miközben nekünk a napi rohanásban csak néhány percünk akad e célra, és persze szobalány sem áll rendelkezésünkre hozzá, mint egykoron. Mert szép dolog modern nőnek lenni, de azért ki ne ábrándozna el időnként azon, hogy milyen jó lenne visszamenni az időben, és belesni régi korok asszonyainak budoárjaiba, elmerülni a ruhák és a rizsporok világában. Budai Lottinak köszönhetően ezt most megtehetjük, és nem is csalódunk várakozásainkban, hiszen nemcsak gyönyörű kivitelű, hanem nagyon informatív és szórakoztató könyvhöz van szerencsénk. Mivel jómagam évekkel azelőtt akkor figyeltem fel a szerzőre, amikor elkezdtem olvasni Rizsporos hétköznapok című blogját, mely tevékenységemmel azóta sem hagytam fel, nagyon vártam már, hogy megjelenjen ez a kötet. Budai Lotti ugyanis elképesztően magas minőségben tudja művelni a történelmi bulvár műfaját, jobbnál jobb regényeket ír, amelyek mindig egzotikus környezetben játszódnak, miközben a már említett blogból rengeteg kis nőies titokra derül fény, olyan remek stílusban, hogy még én, aki racionális közgazdász lévén közel sem vagyok divatbolond, sem tudok ráunni. Mert igenis tudni akarom, hogy milyen volt a krinolin, ami egy meglehetősen kényelmetlen alsó ruhadarab volt, viszont rendkívül előkelő külsőt biztosított ükanyáinknak, hogy aztán mint minden más, kimenjen a divatból, és átadja a helyét egy újabbnak. Az is kiderül, hogy az első divatdiktátor egy férfi volt, és az sem kerül véka alá, hogy a mai értelemben vett alsónemű egészen a 19. századig nem létezett, na és persze a hírhedt fűzőről is sok mindent megtudhatunk. Miközben végigsuhanunk a 18-19. századon, egy nagyon csajos szempontból nézve a történelmet, ámulunk-bámulunk a gyönyörű képeken, amelyek egy régen letűnt korba visznek vissza bennünket, kellőképpen ledöbbenhetünk azon, milyen sokat kellett szenvedniük a nőknek nem is olyan régen, hogy divatosak legyenek. Abszolút hercegnőknek érezhetjük magunkat eközben, hiszen a kötet az arisztokrácia világába repít el bennünket, nem a hétköznapi hölgyek öltözködési szokásait ismerhetjük meg (az majd a folytatásban érkezik, ha minden jól megy), ami tényleg olyan volt, mint amit a filmeken láttuk, csak most már azt is tudjuk, hogy mennyi idő, energia, és nem utolsó sorban pénz kellett ahhoz, hogy a hölgyek hozni tudják a tőlük elvárt külsőségeket. Vigyázat, viharsebesen bele lehet veszni a könyvbe, célszerű olyan helyen és időben kézbe venni, amikor nem zavar bennünket senki, mert garantáltan nem fogunk tudni másra koncentrálni, amíg szomorú sóhaj kíséretében be nem zárjuk.

Már a borító is lenyűgözően szép és stílusos, és szerencsére számtalan kis és nagy kép segíti az olvasót abban, hogy teljes körű képet kapjon arról, milyen is volt akkoriban a hölgyek ruhatára. A divat a történelemmel együtt változott, a francia forradalom elsöpörte a rokokó pompát, hogy aztán az  empire egyszerűségét ismét felváltsa a nem kicsit látványos viktoriánus módi, amit majd a feminizmus tesz múlt időbe a 20. század elején. Az 1730-as évektől az 1920-as évekig tart ez habos-babos időutazás, amelynek könnyed ugyan a témája, a háttérben mégis felsejlenek a történelem viharai.

Miközben irigyen nézzük a filmekben Mária Antoinette vagy a Jane Austen-hősnők ruhakölteményeit, és boldogan álmodjuk bele magunkat egy, a mainál jóval romantikusabb korba, bele sem gondolunk, milyen macerás volt ezen küllem elérése elődeink számára. Mert bizony a rokokó korában komoly árat kellett fizetni pl. egy mesés báli frizuráért, volt, hogy a hölgyek napokig ülve tudtak csak aludni, ha nem akarták tönkretenni a hajkölteményeiket. Ha már itt tartunk, a frizuradivat is folyamatosan változott, a rokokó idején a parókaviselés dívott, majd a rövidebb haj, hogy aztán Sisi földig érő hajzuhataga legyen a követendő irányzat, majd jöttek a sportos lányok a 20. század elején a bubifrizurájukkal. És ez még csak a hajzat volt, hol vannak az alsóruhák (krinolin, krinolette, tornűr és társaik), a cipők és a táskák? Ember lánya legyen a talpán, aki el tud igazodni ebben a divatkavalkádban, vannak olyan részek, amelyeket többször is át kell tanulmányozni, amíg szegény olvasó megérti, hogy melyik darabot pontosan mikor és mire használták ükanyáink, hogy megfeleljenek az aktuális divatnak.

Egy mai háztartásban egyszerűen nem lenne helye annak a sok és sokféle ruhaneműnek, amelyeket a régi idők asszonyai napi szinten használtak. A rokokó idején minden reggel két óráig tartott, amíg felöltöztek a hölgyek, annyi réteg ruhát kellett magukra ölteniük, és segítség nélkül esélyük sem volt rá, hogy sikerüljön. Később ez az idő rövidült ugyan, de azért a 20. század elejéig egészen biztosan macerás volt eljutni odáig, hogy az ember lánya kifogástalan külsővel lépjen ki az otthona ajtaján. Érdekes, hogy a rokokó idején mennyire mások voltak a higiénés szokások, mint mostanában, megdöbbentő olvasni, hogy az 1700-as években jó, ha nagyobb ünnepek során került sor egy alapos fürdőre, a napi tisztálkodás kimerült az arc és a kéz megmosásában, valamint a chemise, az alsóing lecserélésében. Az ok a fertőzésektől való félelem volt, de akkor is döbbenet, hogy a filmekben oly sokszor megcsodált parókákban akár egerek is futkoshattak, annyira nehéz volt tisztán tartani őket.

Napestig lehetne sorolni az érdekességeket, nincs hiány belőlük, minden oldalon találhatunk egy olyan apróságot, amiről eddig egészen biztosan nem volt tudomásunk. Láthatjuk a 20. század elején divatos fürdőkocsikat - hihetetlen, hogy nem is olyan régen még csak ilyen bonyolult módon csobbanhattak egy jót dédanyáink-, a Tutanhamon fáraó ihlette ruhát az 1920-as évekből és megannyi apró-cserpő dolgot, amelyről nem szólnak a krónikák, mégis részei a történelemnek. A divathóbortok mögött pedig kirajzolódik az akkori korok női sorsa, ami nagyon más volt, mint a miénk, de a szép iránti vágy örök maradt. Érdekes szembesülni azzal, hogy a nagy francia forradalom egyáltalán nem hozta meg a nők egyenjogúságát (gondoljunk bele, hogy egészen a 20. század elejéig nem volt szavazójoga a hölgyeknek!), mennyi mindent el lehetett mondani egy legyezővel, vagy egy szépségtapasszal. Abszolút Budai Lottis lett a könyv: csajos, szórakoztató, de nem felületes. Úgy jó, ahogy van.

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4115311748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

automaton_aliza · http://antiquefashioncompany.blog.hu/ 2019.11.30. 14:39:09

Nincs szaklektorral lektorálva, tele hivatkozások nélküli online, ki tudja honnan vett tartalmakkal, ki tudja hogy mennyire jogilag tisztán átvett képekkel. Gagyi ás értelmetlen képaláírásokkal. Konkrétan a hottentotta Vénuszos rész egy Facebook-vitából lett átemelve tényként. Aki divattörténettel foglalkozna, ne ezt olvassa, mert nagyon félre fog menni!