Könyvkritika – Octavia E. Butler: Hajnal (2019)
2019. november 14. írta: Luthien Lovemagic

Könyvkritika – Octavia E. Butler: Hajnal (2019)

Embernek maradni vagy valami mássá válni, ez itt a kérdés.

octavia_e_butler_hajnal_b1.jpg

A kritikában spoilerek lehetnek!

Megvallom őszintén, ha nem Ted Chiang Érkezés című novelláját vagy Adrian Tchaikovsky Az idő gyermekei című regényét olvasom előbb, akkor ennek a műnek nem lett volna akkora hatása rám, mint így. Ezért nagyon örültem, hogy a Hajnal csak utánuk került sorra, mert harmadikként így válhatott számomra az ember-idegen szimbiózis tökéletes példájává, mivel ezt a témát nagyon szeretem az említett két mű óta, és Butler műve csak megerősített ebben. Olvasás után hihetetlen volt számomra, hogy a könyvet eredetileg 1987-ben adták ki, mert a terítékre került társadalmi problémák ma is aktuálisak, ezáltal a mondanivalója is időtálló. Emellett foglalkozik a genderkérdéssel, azzal, mit jelent embernek lenni, hogyan fogadjuk el a másságot, hogyan ne féljünk tőle, legyenek azok csápos idegenek, vagy éppen egy továbbfejlesztett társunk. Teszi ezt összetett szimbólumrendszeren keresztül, amitől elgondolkozhatunk, valójában mi tesz minket emberré.

A történet azzal kezdődik, hogy a főhősünk, Lilith sokadik alkalommal feleszmél. Az első pár oldalon arra fókuszál a regény, hogyan is éli meg az ébredést, milyen érzések kavarognak benne. Aztán a fókusz az egyénről lassan a környezetére tevődik át. A főszereplővel együtt ismerjük meg a sivár cella berendezését, majd az oankálikat, azt az idegen fajt, akinek az űrhajóján játszódik a történet. Ez a fajta fokozatosság az egész regényre jellemző. Részleteiben bontakozik ki a történet háttérvilága, ahol az emberiség egy háborúban majdnem teljesen kipusztította magát, és akiket az oankálik kvázi megmentettek. Azért használtam a kvázi szót, mert semmi sem ilyen egyszerű, mert a segítségnek ára van, egy olyan csere, mely megváltoztatja az egész emberiséget. Mert az oankálik úgy döntöttek, hogy az emberiségnek ideje felébrednie, és visszatérni a Földre, és közben beszednék a fizetséget.

A cselekmény kibontása közben a szerző olyan kérdéseket feszeget, hogy: Mit jelent embernek lenni? Hogyan fogadjunk el másokat? Hogyan kezeljük a másságot? Hogyan maradjunk emberek még úgy is, hogy módosítottak minket? Érdemes-e a végletekig ragaszkodnunk az emberségünkhöz vagy tovább kell fejlődnünk? A kérdések körüljárása közben sok mindenen elidőzik a regény. Például a főhős elgondolkozik, hogy az oankálik az emberekkel szembeni bánásmódja ugyanolyan-e, mint ahogy ők bántak a növényekkel és az állatokkal. Ez a rész nagyon megérintett, és elgondolkoztatott arról, mit is kellene másként tennünk, miben kéne javulnunk ahhoz, hogy a rossz tendenciák megváltozzanak. Ez csak egy példa volt a sok közül, de még számtalan ilyen gondolatébresztő rész van, és zömét az idegen faj mondja ki, ami tükröt tart az egész emberiség elé. Ezek a részek voltak a kedvenceim, mert betekintést nyerhettem Butler gondolkodásmódjába, de egyidejűleg én is elidőzhettem ezeken a kérdéseken és a történet apró részletein, ami miatt a kedvenceimmé vált a kötet.

Az ember mibenlétén kívül a szerző megismertet az olvasójával egy teljesen új fajt, a társadalmi berendezkedésükkel, a gondolkodásmódjukkal és a kultúrájukkal együtt. A kötet előrehaladtával Lilith-tel együtt jöhetünk rá, hogy az oankálik teljesen különböznek tőlünk, ezért válnak ijesztővé. Mert nem csupán a csápokból álló testük különbözik, hanem az életfelfogásuk és a lényük is. Az emberiség felé tett követelésük, a genetikai anyag manipulálása és egymással való vegyítése a részükről olyan természetes, hogy az már hajmeresztő. De nekik ilyen a természetük, és a végére pont ezért kedveltem meg őket.

Butler mindezt szép nyelvezettel, gördülékeny stílusban prezentálja. Szavai nyomán ezek a megfoghatatlan idegen lények megelevenednek, és már-már filmszerűen jelennek meg az olvasó szeme előtt. Teszi ezt sodró lendülettel, olykor le-lelassítva, hogy elidőzhessen a fontosabb kérdéseken, ezzel arra késztetve az olvasóját, hogy elgondolkozzon a miérteken. Különös és mélybe rántó látomás Butleré, ami napokig nem ereszt.

Összességében a Hajnal egy szépirodalmi szinten megírt, hátborzongató hard sci-fi, ami az emberi lét határait feszegeti. Teszi ezt húsba vágó alapossággal, miközben olyan társadalmi problémákat feszeget, amik ma is érvényesek.

10/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5915295638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.