Képregénykritika - Stan Lee: Az Ezüst Utazó – Példabeszéd (2019)
2019. október 29. írta: Luthien Lovemagic

Képregénykritika - Stan Lee: Az Ezüst Utazó – Példabeszéd (2019)

„De csak a gyávák és talpnyalók istenítik az erőt és a hatalmat.”

3086268_big.jpg

Ahogy a kezembe fogtam a Példabeszédet, rögtön látszott rajta, hogy két világot egyesít, és olvasás közben ez csak erősödött. Egyszerre van jelen benne Stan Lee lelkesedése és az amerikai képregényes fordulatok, valamint Moebius európai rajzstílusa, ami számomra sokat emelt a képregény színvonalán. Emellett az is, hogy próbált valami újat, egyedit mutatni. Egy probléma volt ezzel, hogy már nagyon régen született. Ez önmagában még nem lenne gond, de az igen, hogy azóta már nem egyszer próbálkoztak hasonló, nem akcióközpontú szuperhős-sztorival. Így értem, hogy a maga korában ez a történet miért volt korszakalkotó, és vált klasszikussá, de végig úgy éreztem, hogy egy kissé elszállt felette az idő.

A tudósok egy Föld felé tartó tárgyat észlelnek, amiről először azt hiszik, hogy egy meteor, de hamarosan kiderül, hogy egy űrhajó, amiből nem más száll ki, mint egy hatalmas kolosszus, Galactus, aki azt kéri, hogy istenként imádják őt, és szabadítsák fel magukat a törvények rabigája alól. Ezzel világszerte elharapózó káoszt idéz elő. Ekkor lép színre a néhai szolgája, az Ezüst Utazó, aki próbálja észhez téríteni az új istenét fanatikusan imádó emberiséget.

Legelőször a rajzolásra térnék ki bővebben, mert az volt a legnagyobb pozitívuma a történetnek. Moebius egyedi színt vitt Stan Lee elbeszélésébe, a képei élnek, és néhol sokkal energikusabbak, de leginkább kifejezőbbek, mint a szöveg. A kettő néha teljes összhangba kerül, néha nem. Ebből a szempontból kicsit hullámzó az összhatás, de ez a rajzok értékéből nem von le semmit. A rajzoló ugyanis teljesen egyedi, európai szemléletet vitt a Marvel világába. Főleg az arcábrázolása ragadott meg, ezek voltak a legérzékletesebbek. Az egyik példa erre Elyna megjelenítése.

dhsw2dtvmaaruky.jpg

De ilyen volt még az emberek reakciójának bemutatása, amikor Galactus leérkezett a Földre.

138900.jpg

 

A történet és a grafika egyvelegéből csúcsosodik ki a mondanivaló, amit a két ellenfél először csak beszélgetés, majd az elkerülhetetlen harc közben fogalmaz meg. Ezek az ember gyengeségeire, befolyásolhatóságára mutatnak rá, valamint arra, hogy mennyire kihasználhatóak, és ezáltal könnyen eluralkodik rajtuk a fanatizmus. Ezeket főleg Galactus fogalmazza meg, bár az Ezüst Utazó is hasonló véleményen van, és lemond az emberiségről, amíg nem találkozik valakivel, aki még az elromlott világ ellenére is jóságos maradt. Az ő hatására száll harcba az földlakókért.

A kötet végére érve ugyan értékeltem a mondanivalót, mert ma is aktuális üzenete van, viszont az, hogy a kötet ilyen erőltetetten próbálta letuszkolni az olvasók torkán, nem a legjobb módszer. A történetet túlságosan szájbarágósnak éreztem, viszont ez az előnyére is vált, mert így hitelesnek érződött az emberi fanatizmus ábrázolása. A költőien filozofikus végeredmény részben bejött, másrészt nagyon nem, lásd a fenti hasfájásaimat. Ennek ellenére egy szerethető, minden ízében lelkesedést és értéket sugárzó, régi klasszikust foghattam a kezembe.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7415240646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása