Könyvkritika: Cselenyák Imre: A tölgyek alatt  - AranyJános életregénye 2.(2019)
2019. október 21. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Cselenyák Imre: A tölgyek alatt - AranyJános életregénye 2.(2019)

Szép, szelíd, lélekborzongató életrajz, ami annyira emberi, hogy öröm olvasni

 a_tolgyek_alatt.jpg

Arany János költészetéhez meg kell érni. Mert ugye az ember lánya ifjabb éveiben az olyan lázadó verselőkért rajong, mint Petőfi, hogy aztán túl a negyedik X-en lehiggadjon, és elkezdje értékelni azt a letisztult, de nagyon mély érzelmeket hordozó sorokat, amelyeket Nagyszalonta híres szülötte hagyományozott az utókorra. Nem volt könnyű helyzetben Cselenyák Imre, hiszen Arany János magánélete botrányoktól mentes volt, a versei pedig közismertek, nincs tehát semmilyen szenzáció, amiért az olvasó lekaparná a falat a könyvért. Másrészt viszont ebben a mai rohanó világban pont azért lehet érdekes egy mára már letűnt kor és egy tiszta, értékes ember, mert kellenek a fogódzók, hogy oda tudjunk figyelni a valóban fontos dolgokra a hétköznapok forgatagában. Ehhez a könyvhöz pont az kell, ami Arany János verseihez: egy kis lecsendesülés, bekuckózás, teljes odafigyelés. Részemről pont azért halogattam őszig ezt az alkotást, hogy el tudjak mélyedni, le tudjak lassulni lelkileg ehhez a történethez, ami a maga egyszerűségében hihetetlenül erős olvasmányélményt tud nyújtani. Mert miközben látszólag nem történik semmi különös, valójában a szemünk előtt bontakozik ki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni korszak, előbb a nehézségek, majd a kiegyezéssel járó konszolidáció. Arany Jánossal együtt csodálkozunk rá egy új korszakra, a viharos gyorsasággal fejlődő Budapestre, miközben a költő vidéki gyökereinek köszönhetően az sem marad észrevétlen, hogyan alakul át szépen lassan az azon kívüli világ is. Az irodalmi élet változása is nyomon követhető, de az oktatás és tudomány (hiszen Arany János jó ideig az Akadémia titkára, majd főtitkára volt) világába is betekintést nyerhetünk. Nagyon rá lehet csodálkozni arra, hogy milyen gazdag tud lenni egy látszólag egyszerű emberi élet.

A szabadságharc véget ért, a legjobb barát, Petőfi meghalt, Arany János egzisztenciája megroppant. Némi nevelősködés után Nagykőrösre került tanárnak, amely feladatait a rá jellemző precizitással látta el, azonban az irodalomra is talátl időt, olyannyira, hogy lassan, de biztosan országosan elismert költő lett belőle…

Nagy erénye a könyvnek, hogy nem farag bálványt Aranyból, hanem megmutatja az emberi gyengeségeit is. Mert igenis megfordult a fejében időnként, hogy a feleségén kívül más nő is létezik, azonban végül sohasem lépett félre, és nagyon erős küzdelmet vívott egész életében melankóliájával és gyenge egészségével. Mindig kishitű volt, sohasem értette, miért ünneplik ennyire, hiszen ő csak egy parasztfiú, aki nagyon sok munkával jutott el odáig, hogy a családját anyagilag biztonságban tudja. Ha belegondolunk, óriási utat járt be, hiszen falusi fiúból lett jegyző, majd nevelő, tanár, végül az Akadémia megbecsült munkatársa, és mindezt magasabb iskolai végzettség nélkül. Kitűnő pedagógus volt, miközben költőként is ki tudott teljesedni. Nem tudta volna ezt a karriert befutni, ha felesége, Julianna nem biztosít a számára biztos hátteret, élete végéig szerette és becsülte is ezért asszonyát, azonban érdekes módon verset sohasem írt hozzá. Nekem hiányzott is egy kicsit a feleség bemutatása, hiszen amíg Aranyról mindent megtudunk, Aranynéról csak a történet vége felé derül ki, hogy neki is voltak nehéz pillanatai alapvetően szép és harmonikus házasságuk során.

A családi tragédiák sem kerülték el Aranyékat, Juliska lányuk halála mélyen megrázta őket, az sem közismert, hogy az unokájukat ők nevelték fel, és Laci fiúkról is sok érdekességet tudunk meg. Miközben az Arany famíliában aránylag csendesen folydogáltak a hétköznapok, a világ körülöttük többször is kifordult a sarkából, sokszor kellett költözniük, újra kezdeni az életüket, mégsem érték meg ezeket a változásokat tragikusan, elsősorban a beton szilárdságú családi háttér adta biztonságnak köszönhetően. És ha jobban belegondolunk, nem ezt a csendes családi boldogságot keressük mindannyian, miután túlesünk a lázadó ifjúkoron? Ezért tudott hiteles lenni Arany költőként, mert emberként is az volt, egy egyszerű, de egyenes és tiszta lelkű úriember, aki a maga csendes módján maradandó irodalmi életművet alkotott.

Teljesen más élmény már érett fejjel belemerülni Arany soraiba, amelyet gyerekfejjel anno letudtunk az iskolában. Az ember már sok dolgon, csalódáson, tanulságon túl van, értékelni tudja az életbölcsesség sugallta sorokat, amelyekből talán hiányzik a sziporkázó szómágia, azonban sugárzik belőle a lelki szilárdság és a tisztaság. A klasszikus versekre való rácsodálkozáson túl számomra a legnagyobb katarzis az öregedés bemutatása volt, megismerhetjük a költő utolsó éveit is, amelyről én eddig legalábbis nem sokat tudtam. A évek múlásának testi-lelki gyötrelmeit nagyon fájó olvasni, ahogyan azt is, ahogyan lassanként elmennek a régi barátok és a családtagok Arany János mellől, végül pedig ő maga is örök álomba szunnyad. Szép, szelíd, lélekborzongató életrajz, ami annyira emberi, hogy öröm olvasni.

Az első rész kritikája itt olvasható.

9/10

 A könyvet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5715232104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.