7 tipp, hogy elkerüld a rossz közönséget a moziban
2019. október 02. írta: !Márk!

7 tipp, hogy elkerüld a rossz közönséget a moziban

summer-movie-express-covington.jpgMoziba járni, elmerülni a filmek világában remek dolog, de időnként sajnos akadnak olyan egyének a közönség soraiban, akik nem tudnak viselkedni, és jelenlétükkel belerondítanak az élménybe. Az alábbiakban ismertetek veletek néhány olyan tippet, amelyekkel csökkenthetitek annak kockázatát, hogy kifogjátok a suttyó, mozietikettel tisztában nem lévő emberek társaságát. Természetesen ezek a tényezők nem nyújtanak garanciát semmire, hiszen a legváratlanabb alkalmakkor is felbukkanhatnak olyan társaságok, akik felcseszik az agyunkat, és kizökkentenek az adott filmnek a világából. Viszont több száz mozizás után azt tudom mondani, hogy ezzel a kisokossal az esetek zömében sikerrel elkerültem a negatív közönség okozta bosszúságokat.

1.) Kerüld a hétvégi és esti vetítési időpontokat.

Nyilván ez az opció csak akkor léphet életbe, ha pontban megnevezett intervallumon kÍvül máskor is meg tudod oldani, hogy moziba menj. Tapasztalataim szerint a legideálisabb hétköznap délelőtt vagy kora délután betérni egy filmszínházba. Hétvégén sem annyira problémás a korai vetítés, de ha jót akarsz magadnak, akkor az estéket felejtsd el. A suttyók ugyanis leginkább ilyenkor csődülnek be a vetítőterembe, különösen ha plázamoziról van szó.

2.) Premiernapon vagy pár nappal a bemutató után tekintsd meg a kiválasztott filmet.

Ezeken a napokon sokkal valószínűbb, hogy olyan emberekkel együtt fogod megnézni a kiszemelt alkotást, akik tudatosan ültek be rá, és várták is, hogy végre bemutassák, ergo nagy eséllyel jobban is fognak viselkedni a vetítés alatt, mint azok, akik véletlenszerűen a plakátok vagy a moziműsoron felbukkanó címek alapján választanak filmet. Ha sokat vársz egy film megnézésével, akkor nő annak a kockázata, hogy olyan emberekkel leszel egy légtérben, akik amúgy leszarják a filmet, hiszen ha annyira érdekelte volna őket, akkor már rég megnézték volna.

3.) Felejtsd el a moziünnepeket, akciós heteket és hasonlókat.

Egy dolog az, hogy ilyenkor általában már kifutott filmeket vetítenek, de sajnos első kézből tudom, hogy ilyenkor hatványozódik a tahó mozilátogatók száma, ugyanis maguktól alig-alig járnak moziba, de ha már kedvezményes a jegyár, akkor bepofátlankodnak a terembe. Annyival amúgy sem olcsóbbak ezek a kiemelt időszakok, hogy érdemes legyen emiatt kockáztatni.

4.) Nézz feliratos filmeket.

Ennek nagyon egyszerű oka van: a bunkók nem szeretnek (durvább esetben nem tudnak) olvasni. Ráadásul magadnak is jót teszel a feliratos filmnézéssel. Nyelvtanulás gyanánt is megfelelő lehet, de sok filmnél a film atmoszférája is jóval átérezhetőbb a színészek eredeti hangjával. Persze azt nem vitatom, hogy zseniális szinkronjaink vannak, de ha egy olyan filmet akarsz megnézni, amire NAGYON kíváncsi vagy, és semmi pénzért nem akarod, hogy elszúrják az élményedet, érdemes fontolóra venni a feliratos változat megtekintését. Már egyáltalán, ha találsz...

5.) Kisebb, szerzőibb filmekért művész moziba menj.

A nagyszabású blockbustereket magától értetődő módon nemigen fogod megtalálni az artmozik műsorán, de ha művésziesebb filmre esik a választásod, azért nem kell plázába menned, tökéletesen megfelel egy kisebb mozi 50 férőhelyes terme is. Artmozikban amúgy sem gyakran fordulnak meg a parasztok, úgyhogy ez mindenképp jó választás lehet.

6.) Ne menj teletömött termekbe, ha nem muszáj.

Akadnak olyan nagyszabású filmek, amiknél akár hetekig elkerülhetetlen, hogy ne zsúfolt környezetben nézd meg őket, de ha a lehetőség úgy hozza, válassz olyan vetítést, ahol kicsit szellősebbek a sorok. A nagy számok törvénye alapján egy teltházas vetítésen sokkal nagyobb sansszal fogsz belefutni a tahókba. Ebben nagy segítség, hogy ma már szinte minden mozinak van weboldala, ahol előre meg tudod nézni, hogy az adott időpontokra mennyi szabad hely van.

7.) Helyválasztásnál kerüld a leghátsó sorokat.

A probléma forrásait jelentő személyek leginkább hátul szeretnek helyet foglalni, ott tudnak lazulni, kényelmbe tudják magukat helyezni, és azt hiszik, hogy ott kevésbé lehet őket látni. Az évek rutinja alapján azt mondom, hogy az a legkézenfekvőbb, ha kicsivel a középső sorok elé kéred/foglalod a jegyed. Ugyanis ha történetesen ki is fogsz pár rendetlenkedőt, akkor kevésbé fogod őket hallani a köztetek lévő távolság miatt, látni pedig nem is fogod őket.

Lehet, hogy ezekkel a tanácsokkal semmi forradalmit nem mondtam, de remélem, hogy némelyiket tudjátok majd hasznosítani a későbbiekben. Azt pedig még egyszer szeretném leszögezni, hogy ezek betartása nem jelenti 100%-osan azt, hogy elkerülitek a negatív élményeket. Jó mozizást mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4515181386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kmera 2019.10.02. 21:15:24

Ezek jól hangzanak, ki fogom próbálni őket!

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.10.02. 21:22:50

Na, hát nagyjából az itt említett bunkók miatt nem járok moziba már sok éve. Napközben nem igazán van erre időm, egyébként meg pont miattuk kedvem sincs. Ha mégis megyek, akkor az itt felsoroltakat szoktam betartani.

(Ja, és: "...sem gyakran fordulnak meg a parasztok" Akikre gondoltál, azok a prolik. A parasztok ugyanis vidéken élnek, és becsületesen dolgozva azokat az ételeket termelik meg, amitől életben maradunk. ;) )

Zed is not dead yet 2019.10.02. 21:48:27

@Fotósképző: Amire te gondolsz, az a földműves és állattenyésztő. A paraszt az, akiről a poszter írt.

Zed is not dead yet 2019.10.02. 21:59:17

Egyébként a mozik, ha lenne valakinek a vezetőségükben egy csöpp esze, csinálnának minden filmnek "nincs zabálás" vetítéseket is, abban az időszakban, amikor az adott film forgalma már lanyhulna amúgy. Ezzel ugyan elesnének a moslékforgalmazás bevételétől, cserébe viszont teltházas vetítéseket csinálhatnának sok nappal a premier után is. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg ember, aki a tahó, moslékzabáló csürhe miatt már rég felhagyott a mozilátogatással most ismét megjelenne ott.

Gevlekte Salamander 2019.10.02. 22:53:12

Igen, a zabálnivaló moslékokat kellene kitiltani: popcorn, nachos és társaik (pl. az otthonról hozott "kekszike", szigorúan 1 kg-os, recsegős celofánzacskóból). Meg a mobilozós-pofázós arcokat. Miért muszáj ropogtatva enni filmnézés közben és beszélgetni?

davver 2019.10.02. 22:59:04

Nagyjából ezek miatt a bunkók miatt nem járok Moziba, Koncertre, Szorakozóhelyre ès lassan már szinházba sem! :-( Itt is lehetne már esetleg IQ alapján osztani a jegyeket ès akkor megint visszatèrne egy elfeledett közössèg is ezekre a színhelyekre! :-(

Zed is not dead yet 2019.10.02. 22:59:18

@Gevlekte Salamander: Erre mondjuk a régifajta mozikban volt viszonylag kulturált megoldás, a zárt páholy. Ott volt 2-4-6 szék, bemehetett egy társaság, elég jól el volt szeparálva a többi mozinézőtől, aztán kedvükre zabálhattak meg pofázhattak (nem túl hangosan).

Mióta a mozitermek is olyanok, mint a mai intercity-marhavagonok, azóta lehet hogy a mozitechnika, meg a hangtechnika sokkal menőbb, meg 3D, meg fittyfaszom, épp csak a mozilátogatók vannak vagonírozott marha-számba véve. Legyen nekik mit enni, inni, fingani, böfögni, röfögni, azt' jó. Az meg külön szánalom, hogy a nagy többségnek ez tökéletesen meg is felel.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.10.02. 23:16:51

@Zed is not dead yet: Tisztában vagyok azzal, hogy a paraszt szónak van pejoratív értelme is. De most éppen nem erről van szó a cikkben. Amiért a prolit írtam, azt jól megfogalmazza ez a cikk részlet:
"Először arra vették rá a parasztot, hogy költözzön városba és legyen gyári munkás vagy cseléd; de hamar kiderült, hogy az így létrehozott proletariátus még megőrzött annyit közösségteremtő paraszti kultúrájából, hogy sztrájkokat és szakszervezetet szervezve jelentősen gátolja a korlátlan profitszerzést. A globális kapitalizmusban az addigra nagyjából harmadik generáció óta falusi gyökereit végképp elvesztő prolikból sikerült létrehozni a globalizált tudatú nagyvárosi fogyasztót, a totális függőségben élő, „modern”, urbanizált embert."

Na, ezekről beszélek.

A cikk egyébként itt olvasható: mandiner.blog.hu/2014/08/19/ki_a_paraszt
De ezt is érdemes elolvasni:
www.magyaridok.hu/lugas/paraszt-proszto-rusztikus-3146071/

Egyébként meg az volt az igazi, amikor régebben a Művész moziban meg volt tiltva az előtérben amúgy nagy választékban kapható pattogatott kukorica fogyasztása a termekben (összepiszkítja a filc padlószőnyeget). Megvették a köcsögnyi cuccot a nézők, aztán amikor kiderült a tiltás jegykezelésnél (de, ki is volt írva), vagy megették mindet 3 perc alatt a film előtt, vagy utána vihették haza. ;)

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2019.10.02. 23:33:27

@Zed is not dead yet: Ezt én is támogatnám, de a mozik hülyék lennének ezt meglépni, mert a bevételnek a nagyobb hányadát a büfés eladásokból szerzik.

a távoli rokon 2019.10.03. 07:16:01

+1 Nagy hírveréssel beharangozott, közönségsiker gyanús mainstream - akció rettenetekre természetesen nem ülsz be, vagy ha a gyerek ragaszkodik hozzá csakis premier után, addig meg megtalálod az alternatív megoldást ha nyaggat.

filmdroid 2019.10.03. 08:06:02

Ez egy vicc.
1. Tapasztalatod szerint délelőtt és kora délután jó menni. Gondolom egyáltalán nem, vagy nem értelmes munkát végzel hogy erre van időd.
2. Senki nem választ már plakát alapján filmet. Mindenki célzottan választ olyat ami érdekli.
3. Bepofátlankodnak a terembe? Ez akkor lenne igaz ha egyébként nem lenne joguk rá, de van. Így simán te vagy suttyó. Ha annyival meg amúgy sem olcsóbb, akkor akkor ezek az emberek se mennek el.
4. 10-ből egy-kettő feliratos film van kb. Így eléggé leszűkűl mit akarsz nézni.
5. Kisebb, szerzői filmek nincsenek pláza moziban.
6. Ne menj tömött termekbe. Ez üti a kettes pontodat. Ülj le egyes.
7. Évek rutinja? Ezt hagyjuk is.

Inkább feküdj rá a netflixre és a házból se mozdulj ki. Ne szennyezd kérlek az internet pöcegödrét még jobban.

LibertyPrime 2019.10.03. 08:06:45

"azt nem vitatom, hogy zseniális szinkronjaink vannak"

Én vitatom. Kb. 20 évvel ezelőttig voltak jó szinkronjaink.

steery 2019.10.03. 12:12:01

A délutáni vetítéseken mindig jóval kevesebben vannak. A második vagy harmadik hete vetített filmeken még sokkal kevesebben vannak. Én a Solót a premier utáni 12. napon délután, tök egyedül néztem meg egy hatalmas teremben. Még a jegyszedő se jött be. Szóval igazi házimozi élmény volt.

AlexAston 2019.10.03. 13:22:54

Évek óta nem járok moziba, leginkább a gyenge hangminőség miatt.
Kivárom azt a 3 hónapot, amíg megjelenik a film, és megnézem otthon. És mivel mindig van valami nézni való, így nem unatkozom addig.

blasiusii 2019.10.03. 13:49:41

@Zed is not dead yet: ott a pont, sokan azért nem járnak.
Na most, kedves Cinema City és társai:
a) vagy nem érdekli őket ez az opció
b) vagy tudatosan kiszámolták, hogy a 2000 Ft-os nacsózabálók még mindig sokkalta megérik nekik, mint az a pár ezer ember, aki inkább nem jár hozzájuk.
Én kinézem belőlük a másodikat amúgy. A legtöbb ember orrba-szájba tömi magába a büdös popcornt meg a sajtszagú nachost, szerintem mi a maradék 5-10% vagyunk csak...

2019.10.03. 14:16:11

@blasiusii: A kétezres nachos menün jóval több haszon van, mint az 1600 forintos jegyen, szóval hülye lenne bármelyik mozi feladni a zabáltatást. Akinek meg nem tetszik, nézze otthon. Egyébként én is ritkán járok moziba, általános emberundorom van.

Yobbágy Fery 2019.10.03. 16:30:00

@LibertyPrime: Valami ilyesmi. Zseniális sose volt (régi filmeknél is számtalan félrefordítás, ill. átköltés történt, hány, de hány blogposzt született már a témában - gyakori példa a Casablanca híres zárómondata), max. jó. Van pár film, ahol a szinkron valóban adott a filmhez valamit (talán a leggyakrabban a Ford Fairlane-t szokás ebben a kategóriában felemlegetni), de általában inkább elvett.
Manapság meg szimplán pocsék. De ugyanez igaz a feliratokra is, elég gyakran ráncolom a homlokom, amikor látok valamit leírva, közben a színész meg valami tök mást mond. A különbség az, hogy mivel értek angolul, nem érzem azt, hogy átvertek, ellenben egy szinkronosnál, ahol se a hanglejtés, se a mondanivaló nem úgy jön át, ahogy azt eredetileg megálmodták.

Yobbágy Fery 2019.10.03. 16:51:49

1. A hétvégi időpontokkal nincs baj, csak arra kell figyelni, hogy néhány héttel premier után menjünk a vetítésre és vagy a késő délelőtti vagy a kora délutáni órákban. Olyankor alig vannak.
2. Aha, lóf*szt. Pont ezek a vetítések vannak tele prosztókkal. A rajongók sokszor idegesítőbbek, mint azok, akik csak beülnek (pl. egy SW filmnél, amikor a fél közönség jedi köpenyben, meg gagyi kínai fénykardokkal várják, hogy elinduljon, borzasztó zavaró tud lenni). Na meg ugye ezeken a vetítéseken mindig teltház van, ami sok popcornt/nachot/kólaszürcsölést/film közepénél pisilést jelent. Kösz nem.
3. Ez alap. Bár még sok évvel ezelőtt, amikor még volt Palace Cinemas, a MOM Parkban pont egy ilyen alkalom tök jól sült el. Oda eleve nem jártak sokan, ráadásul sokáig egyedül ott lehetett felirattal filmet nézni, ami kiszűrte a nyelvtudással nem rendelkező majmokat is, még egy ilyen napon se volt zavaró embertömeg, viszont aznap megnéztem négy filmet.
4. Ennyire ez se egyszerű. Vannak mozik, ahol a feliratos filmek bevonzzák az itt élő külföldieket, akik tudnak ugyanolyan kulturálatlan majmok módjára viselkedni, mint akármelyik agyoniskolázott türhő. De tény, hogy ez egy olyan szűrő, amin sok nem kívánatos elem fennakad.
5. Olyanokat nem is nagyon adnak nagy mozikban. Meg olyanra úgyis csak csajjal megyek, szóval ott úgyis előny az alacsony népsűrűség. De még gyakoribb, hogy az ilyeneket otthon, valami streaming szolgáltatáson keresztül vagy a "TorrentTV-n" nézek (nézünk).
6. Ja, ezért nem szabad premier után minimum 1, de inkább 2 hétig megnézni a nagyobb számú közönséget bevonzó filmeket.
7. Közép-közép, nem iskolai buszos kirándulás ez, hogy hátra üljek. Meg ha már surround hang van, aminek mögülem kell hallatszódni, az hallatszon is onnan.

2019.10.03. 19:41:49

Érdeklődve olvastam végig a cikket: a cikkíró rengeteg tahóval találkozik a moziban, és bár magam is nehezményezem, hogy társadalmunkban egyre több az önző tahó mindenhol, a mozitermeket mégis ritka kivételnek érzem: én ugyan általában plázamoziba járok, de alig volt problémám a közönséggel. Azt tudomásul kellene venni, hogy ez egy közösségi szórakozás, tehát nem egyedül ülsz a tévé előtt, a saját szabályaiddal. Nyilván vannak itt is határok, és etikett, de olvasva a kommenteket, úgy érzem elég alacsonyan van az ingerküszöb. pl; a popkorni. A popkorn időtlen idők óta a moziélmény szerves része. Már 40 éve is az volt, amikor szarosként először jártam moziba. Akinek ez nem tetszik, otthon lehet maradni. Egyébként meg tapasztalat az, hogy a film előtt levetített brutális mennyiségű, előzetes, ajánló, és reklámblokkok alatt, mire végre nagy nehezen elkezdődik a film, pont elfogy a zabálnivaló is. Nálam két főbenjáró bűn van: A telefonkaparászó barom, aki film alatt sem képes eltenni a kurva telefont, percenként üzenete érkezik, és válaszol is (miért ül be az ilyen mozizni?) A másik meg a notorius késő: aki még a 20 perces reklámblokk végére sem ér be a vetítésre, sőt a filmkezdéstől számítva további 20 percet késik, majd beesve felfordulást okoz a nézőtéren.

2019.10.03. 19:49:50

@Zed is not dead yet: "Erre mondjuk a régifajta mozikban volt viszonylag kulturált megoldás, a zárt páholy."

A régifajta mozikban mindig is megtalálható volt a popkorn. Ez nem 21 század találmánya, hanem majdnem évszázados dolog.

steery 2019.10.04. 11:59:34

@Jankove: Az eddigi Disney filmek közül a Solo volt a legjobb, a nyilvánvaló hibái ellenére is. A Bohém rapszódia nekem is tetszett, pedig a Queen szerintem legjobb slágerei nem is kerültek bele.

Dan da Man 2019.10.05. 10:39:58

@Fotósképző: Ezekre a forrásokra azért nem lennék büszke. Ez nem azt jelenti, hogy az idézet ne lenne érdekes, de nem kéne a dolog igazságtartalmát rombolni azzal, hogy feltüntetsz olyan forrásokat, amik még a konszolidált, nem-véresszájú liberális körökben is kibasszák a biztosítékot politikai elkötelezettségük okán. (Hiszen jogosan merül fel a kérdés, hogy ha sok kérdésben torzítanak, az igazság mely részleténél kezdődik ez a folyamat.)
Szóval szerintem legközelebb inkább ne nevezz meg ilyen forrást. Nem azért, mert ettől ne lehetne igaza - csak sajnos gyakran nincs.

Dan da Man 2019.10.05. 10:42:42

@filmdroid: És befutott a blogtér vérfasza is, a megmondóember. Aki mindent sokkal jobban tud, és ezt olyan vehemenciával és felsőbbrendűségi érzettel közli, hogy az átlag-user azonnali hatállyal pofánbaszná, csak mert kinyitotta a száját.
Mesélj már, barátom! Milyen érzés két lábon járó közhelynek lenni?

filmdroid 2019.10.05. 10:56:20

@Dan da Man: Nem tudom milyen két lábon járó közhelynek lenni. De beszéljük át ha szükségét, mert magamat látom benned. Ugyanaz a vehemencia :D Tudod akinek nem inge ne vegye magára. A te pofánbaszos véleményed nyilván elfér de az enyém zavar. Kettős mérce kis barátom.

Ader Janos 2019.10.06. 13:41:32

"7 tipp, hogy elkerüld a rossz közönséget a moziban"

Nem kene ezt ennyire bonyolitani. Par kibelezett hullat elkene helyezni a mozi eloterebe, tablaval, hogy miert kellett meghalniuk. Peldaul, mert pofazott, zabalt, telefonalt. Utanna nem volna problema a kozonseg viselkedesevel.
Es minel tovabb hagynak a ott hullakat, annal nagyobb volna a visszatarto erejuk.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2019.10.08. 08:12:54

Jó tippek, de azért én hozzátenném, hogy mindenre és az ellenkezőjére is tapasztaltam példát. Néztem már parasztokkal feliratos filmet teljesen lehetetlen időpontban, és ültem már premier előtti vetítésen tömött teremben teljes normális közönséggel (jó, a premier előttiek valamiért totál más világ). De a dolog lehetetlenségét jól mutatja, hogy a 2-es és a 6-os pont sok esetben kizárja egymást, egy Star Warst pl. hogy nézel premier környékén, de nem teletömött teremben? :D

@filmdroid: Imádom, hogy ekkora a pofád, de arról még nem hallottál, hogy vannak műszakban dolgozó / szabadúszó / vállalkozó emberek, akik akár még értelmesebb munkát is végeznek, mint akik azzal töltik az idejüket 9-től 5-ig egy irodában, hogy gyökér kommenteket írnak az internetre. :D
süti beállítások módosítása