Könyvkritika - Lauer Gábor: Mindenvörös (2018)
2019. szeptember 30. írta: Werewolfrulez

Könyvkritika - Lauer Gábor: Mindenvörös (2018)

Azért vörös, mert sok sebből vérzik...

mindenvoros.jpg

Lauer Gábor Mindenvörös című, szerzői kiadásban megjelent kötete erősen megroppantotta az olvasási metodikámat. Elkezdtem olvasni a regényt, aztán kb. a 50. oldalnál félreraktam és inkább elolvastam egy másik könyvet, hogy egy kicsit fellélegezzek. A Mindenvörös ugyanis nem egy könnyű olvasmány. Nem azért haladtam vele nehezen, mert olyan nyomasztó a hangulata, hanem mert mindaz, ami egy írásművet számomra élvezetessé és könnyen fogyaszthatóvá tesz, ebben az alkotásban csak nyögvenyelősen működik.

Abszolút nem akarom leszedni a keresztvizet a kezdő íróról, hiszem már az is nagyon nagy eredmény, ha valaki meg tud jelenni írásban. Nem fogom képletesen szólva földbe döngölni a szerzőt, inkább igyekszem segítő tanácsokat adni neki (amennyire tőlem telik) annak érdekében, hogy fejlődhessen, és a jövőben ennél szerethetőbb könyvekkel örvendeztethesse meg a nagyérdeműt.

A kötet főszereplője Abel Ector. Abel pap a világvégi Lacorta nevű falucskában, viszont hivatásához méltatalan módon a) alkoholista b) kurvapecér c) SPOILER: gyilkos. Szóval nem az a fickó, akit könnyen megkedvelhetnénk. A gond pontosan itt kezdődik, ugyanis Ector atya a mű főszereplője. Mivel azonban egy végletekig visszataszító pasasról van szó, az a faramuci helyzet fordult elő, hogy jómagam olvasóként nem azért szurkoltam, hogy Abel túlélje a horrorregényt, hanem azért, hogy mihamarabb csúfos véget érjen. Ez az álmoskönyvek szerint nem egy egészséges felállás, de lendüljünk túl a dolgon, és nevezzük reveláció erejével ható szerzői kísérletnek.

A második probléma az ominózus 50. oldalnál merült fel. Az első 50 oldal ugyanis lényegében annyiról szól, hogy Abel Ector a hegyi szerpentinen éjszaka a hóesésben részegen vezet hazafelé, és közben furcsa dolgokat lát az út mellett. Ez a nem túl izmos, viszont nagyon elnyújtott kezdés hivatott volna az olvasót bevonzani annak érdekében, hogy izgatottan olvassa tovább a könyvet... fogalmazzunk úgy, hogy ez nem sikerült elégséges mértékben.

A bajok ezután tovább folytatódnak. Sajnos akkor sem gyorsul fel a cselekmény, amikor drága Abelünk végre hazaér a paplakba. A lóláb hamar kilóg: itt bizony egy novellára való cselekményt kapunk, feldúsítva mindenféle visszaemlékezéssel, moralizálással, belső vívódással, víziókkal és egyéb helykitöltő apróságokkal, amelyeknek nincs igazán hatásuk a tényleges eseményekre.

A lassú tempóval egyébként nem is lenne gond, ha Lauer Gábor egy kiváló író lenne, aki mesterien játszik az olvasó figyelmével, és szórakoztatóan tud írni a semmiről is. Gábor azonban még nem áll ilyen szinten. Vannak igen jó fordulatai, ügyes villanásai, ám jellemző hibáiból és ismétlődő paneleiből látszik, hogy még nem ura teljesen a saját prózájának.

Milyen tipikus hibákra gondolok? Íme két jellemző példa két idézeten keresztül:

"Elkezdődött", harsogta valami a koponyája kellős közepén. "Íme a jussod", tette még hozzá, a férfi pedig érezte, ahogy a lelke széttárja a karjait odabent, készen arra, hogy megkapja, ami jár neki azért a tavalyi áprilisért.

Leszaladt a lépcsőn. A fokok recsegtek-ropogtak a talpai alatt, de ő meg sem hallotta mindezt, a kíváncsiság mintha bedugaszolta volna a füleit. Azokban a másodpercekben - húgyhólyagja nagy örömére - még az eső koppanásai sem igen jutottak el hozzá. Izgatott lett.

Már ennyiből is kitűnik, hogy Gábor a természetesnél jobban kedveli a többes számot (a magyar nyelvben a páros szerveket ritkán írjuk le többes számban, leginkább csak akkor, ha van jelentősége annak, hogy mindkettő szerv érintett: a "széttárja a karját" jobban hangzik, mint a "széttárja a karjait", ugyanígy elég lett volna, ha hősünknek a kíváncsiság csak "bedugaszolja a fülét", és nem a "füleit") és a megszemélyesítéseket is (néha jól jön ki ez az eszköz, de ebben a regényben Abel Ector lelke, szíve, kíváncsisága, mindene "önálló személyiséget kap", ami túl sok a jóból), és előszeretettel részesíti előnyben a szenvedő szerkezetet az aktív cselekvést kifejező mondatokkal szemben. Ráadásul a triviális eseményeket is szereti bő lére eresztve leírni (a második idézet tömörebben: "Abel izgatottan leszaladt a lépcsőn."), ami feszültség fokozásként ugyan helyt állhat, ám a regény minden egyes lapján megjelenve inkább túlírtságot eredményez.

A végső döfést a műnek az adja meg, hogy az egész cselekmény egy, azaz egy darab megdöbentőnek szánt fordulatra van felhúzva. Ezt a csavart azonban kb. hatvan oldallal a tényleges leleplezése előtt realizálja az olvasó (a nálam szemfülesebbek akár korábban is), tehát a puskapor nem jókor puffan el, az élmény pedig csorba marad.

Nem is folytatnám tovább a regény taglalását. Örülök neki, hogy vannak szárnyaikat próbálgató magyar írók, akik a horror műfajában neveznek, de Lauer Gábornak a Mindenvörös alapján még fejlődnie kell ahhoz, hogy igazán élvezhető műveket rakhasson le az asztalra.

Inkábbnempontozok/10

A kötetet a szerző maga küldte el nekünk, ezúton is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9915054984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.