Könyvkritika: Batka Zoltán: Vata fia (2019)
2019. szeptember 23. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Batka Zoltán: Vata fia (2019)

Jó könyv ez nagyon

vata_fia.jpg

Milyen érzés lehet tudni, hogy a néped útja a pusztulásba vezet és te nem tehetsz ellene semmit? Milyen érzés lehet tudni, hogy csak egyetlen úton haladhatsz és ezért fel kell áldoznod azokat, akikkel titkon együtt dobog a szíved? Ezekkel a súlyos kérdésekkel kell szembesülnie 1061-ben Béla királynak és Vata fia Jánosnak. Mindketten reálpolitikusok és tudják, hogy a magyarság útja a kereszténység, és a jövő érdekében a múltnak, vagyis a pogány világnak el kell tűnnie. Ugyanakkor Béla király apja az a Vazul, akit István király vakíttatott meg, tehát ő is pogánynak született, amit nem felejtett el, hiába lett időközben keresztény király. Vata fia János a királyi udvarban nevelkedett és tökéletesen tisztában van azzal, hogy apái hitének leáldozott, a világ megváltozott, nincs lehetőség visszatérni a pogány világhoz. Mindketten meghasonlott emberek, akiknek nehéz döntéseket kell meghozniuk, miközben átgázol rajtuk a történelem. Kettejük konfliktusa és lelki vívódása van olyan érdekes, hogy elvigye a hátán a történetet, amely rendkívül sodró erejű, és egy olyan korba röpít el bennünket, amelyről nem sokat tudunk. A Vata-féle 1046-os pogány lázadás ugyanis közismert, arról azonban még egy olyan történelemrajongó, mint én, (akinek egyébként az Árpád-ház a gyengéje), sem tud túl sokat, azon túl, hogy 1061-ben is kitört még egy utolsó pogány felkelés a székesfehérvári országgyűlésen, amelyet valószínűleg Vata fia János vezetett.  Ebből az aprócska történelmi tényből, amelynek részletei elvesztek a múlt homályában (amelyért nyilván sokat tettek a szent Árpád-házi királyok, akiknek a keresztény Európában élve az volt az érdekük, hogy minél előbb elfelejtődjön egy ilyen számukra kínos incidens), egy remek történelmi regény született, ami főleg annak fényében nagy fegyvertény, hogy ez a szerző első kísérlete a műfajban. Egy kicsit nehézkesen indulnak be az események, de amint sikerül belehelyezkednünk a történelmi korba, fergetegként ragad magával az izgalmas sztori, amelynek drámaiságát a romantika oldja valamelyest. Ez egy kőkemény korszak volt, őseinkre akkor már rákényszerítették a kereszténységet, mert bizony Géza fejedelem és István király valóban tűzzel-vassal tett rendet az országban, hiszen tudták, hogy a magyar nép csak akkor nem tűnik el a történelem viharában, ha felhagy a pogány életmóddal és kereszténnyé lesz, bármi áron. A Vata-féle felkelés is a múlté már, mindenki tudja, hogy ez a harc már eldőlt, többé-kevésbé bele is nyugodtak a népek, hogy ez van és kész. Vata fia János is tudja, hogy az ő számára már csak egyetlen út maradt: még egyszer utoljára megmutatni, milyen is a pogány virtus, aztán megtérni őseihez és átadni a terepet a jövőnek. Béla király is tudja, hogy ellenfelének nincs esélye, le is veri a lázadást, ahogyan azt neki tennie kell, aztán megadja a tiszteletet Vata fia Jánosnak, ők eljátszották a szerepüket, amit a sors rájuk mért, mi pedig kaptunk egy tökéletes katarzist. Jó könyv ez nagyon.

Az Árpád-ház története szerény véleményem szerint véresebb és mocskosabb, mint a Trónok harca, itt van mindjárt az egyik főszereplő, Béla király, aki Vazul fiaként külföldön nőtt fel,  vitéz harcos lett belőle, majd az István király halála utáni interregnum idején vállvetve küzdött testvéreivel, Andrással és Leventével (akiből azért nem lehetett király, mert nem akarta elhagyni a pogány hitet és finoman szólva is tisztázatlan körülmények között halt meg), hogy aztán végzetesen elmérgesedjen konfliktusa királlyá lett bátyjával. Aztán az övé lett a korona, és végül dicstelen véget ért 1063-ban, nemes egyszerűséggel rádőlt a trón, pokoli kínok között távozott az árnyékvilágba. És ez még csak egy fejezet volt a több száz éves családregényből…

Ha Béla élete kész regény, akkor Vata fia Jánosé is az, csak éppen az övé a szerző fantáziájában született meg, a királlyal szemben ugyanis róla nem sok konkrétumot lehet tudni, vagyis akár így is történhetett. A király udvarában nevelkedett, apja halála után azonban visszatért saját pogány törzséhez, ahol nem könnyen fogadták el vezetőnek, és miközben a saját birtokán úgy él, ahogy neki tetszik (tudja, hogy ezt a király nem engedheti sokáig, de becsülettel kitart), súlyos gondok gyötrik. Népét egyre több gond és baj sújtja, neki nem született utódja, aki halála után vezethetné a törzset, a kereszténységnek nincs alternatívája. Aztán hirtelen betoppan az életébe egy fiatal szerzetes (aki a király követeként érkezett), akiről senki nem gondolná, hogy milyen fontos szerepet fog játszani abban, hogy a dráma beteljesedjen. Adelardó, a hispán jogtudós a nyelvtudásának köszönhetően keveredik bele a követségbe, és miután kénytelen hosszabb időt eltölteni a pogányok között, van alkalma megfigyelni azt az ősi életmódot, amely nemsokára már az enyészeté lesz. Miközben a pogányok krónikása lesz, ő maga is sokat változik, vívódik a saját hitével, és kötődni kezd a törzs tagjaihoz. Azonban a sorsot megállítani nem lehet, az rázúdul mindenkire, itt bizony nincs happy end, de nem is illett volna ehhez a történethez egy cukormázas befejezés, így jó, ahogy van.

A kicsit nyögvenyelős kezdetért bőven kárpótolják az olvasót a későbbiek, tökéletes a történet íve, és bár néha kicsit hatásvadász jelenetekkel jutunk el a katarzisig, mégis nagyon erős drámát kapunk, abszolút filmszerűen megírva. A két főszereplőn túl a mellékalakok is jól ki lettek találva, Adelardón kívül Rada ispántól kezdve Kurszán főtáltoson át Géza hercegig. Rendkívül fordulatos a történet, nekem annak ellenére többször leesett az állam, hogy pontosan tudtam, mi lesz a király és a felkelés sorsa a végén, ámde olyan jól lettek mozgatva a mellékszereplők, valamint a különböző kisebb-nagyobb konfliktusok, hogy az utolsó oldalig érdekes tudott maradni a sztori, le sem tudtam tenni a könyvet. A nőknek nem sok lapot osztottak ebben a macsó világban, de azért természetesen mégiscsak ők irányították a szálakat a háttérből.

A végső nagy csatától eltekintve az igazán nagy küzdelmek a lelki folyamatokban zajlottak, és testközelből megismerhetjük a politika boszorkánykonyháját. Mert a király és Vata is ravasz politikus volt, tudta, hogy mit és miért tesz, milyen szálakat kell mozgatni, hogy úgy történjen minden, ahogyan ő szeretné.  Mindketten megvívják a maguk harcait, amelynek során kegyetlen döntéseket kell hozniuk, de ez egy ilyen játék, akinek nem elég erős ehhez a lelke, elbukik. Miközben kiválóan szórakozunk ezen a remek regényen, pont annyira halványan sejlenek fel a történetből az utalások a jelenre, hogy egy plusz pikantériát adjon, de egyáltalán ne zavarjon bennünket. Nagyon tetszett, remélem, minél előbb érkezik a szerző következő könyve.

9/10

 A könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3215136958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.