Könyvkritika: A.M. Aranth: Propheta (2019)
2019. július 31. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: A.M. Aranth: Propheta (2019)

Egy nagyon egyedi sci-fi és fantasy keverék, igazi magyarosch virtussal megírva

propheta.jpg

Fontos személy. Nagy ember. Már nem oculus. De még mindig csak egy huszonhárom éves fiatal lány, aki egyszer már megmentette Avalont a pusztulástól, és most mindenki azt várja tőle, hogy vezesse ki egy újabb végzetesnek látszó krízisből. Ő Truth Dunn, akinek nagyot változott az élete, mióta nem találkoztunk vele, de a boldogság messze elkerüli, hiszen óriási árat fizetett azért, hogy megmentse a bolygót, és azóta is hatalmas nyomás nehezedik rá, nap, mint nap. A béke ugyanis sajnos nagyon nem jellemző Avalonra, az emberek folyamatos harcot vívnak a gépurakkal, miközben egyre inkább elkerülhetetlenebbé válik a polgárháború, és akkor a klímaváltozásról még nem is beszéltem. Vagyis van gond elég, de azért Truth megtalálja a módját, hogy időnként kiengedje a gőzt, legjobb barátnőjével Aio-val nem kis mennyiségű alkoholt tesznek magukévá, amikor úgy érzik, már minden mindegy, és a leendő elnök asszony bizony úgy füstöl, mint a gyárkémény. És olyan szövege van a két lánynak, hogy szegény olvasónak folyik a könnye a nevetéstől. Ami ránk fér a sok dráma és akció közepette, mert egyikből sincs hiány a történetben, a végeredmény pedig egy nagyon egyedi sci-fi és fantasy keverék, igazi magyarosch virtussal megírva (mert a szerző valójában magyar, Holló-Vaskó Péternek hívják, és civilben a Fumax kiadó csapatát erősíti). Nem kevés áthallás érezhető benne a mindennapjainkból, de egyáltalán nem zavaró módon, azonban erre a kötetre is érvényes az, ami az előző részre, az Oculus-ra (ami óriási kedvencem, nagyon-nagyon vártam már a folytatást), vagyis ezen a sztorin bizony gondolkodni kell. Van benne könnyedség, nem is kevés, akcióhegyekkel súlyosbítva (csak annyit mondanék, hogy gépszamurájok és kitana), azonban nagy hangsúlyt fektet a filozófiára és a tudományra is. A westernfeeling is megvan (az egyik szereplő, Lemmy egy igazi cowboy, folyamatosan tolja a whiskey-t és a szivart, miközben egy igazi mesterlövész), de összecsapnak itt egymással gépek és emberek, valamint poszthumánok (genetikailag felturbózott emberek), gépi intelligenciák, de az igazi ellenség természetesen csak a végén mutatja meg magát. És akkor esik le igazán az olvasó álla, pedig addig is elég gyakran kellett keresgélnie, olyan jó kis csavaros a sztori, amikor már azt hiszed, végre érted, mi történik, azonnal kiderül, hogy dehogyis. Az igazi gyomros a végkifejlet, ami az egyetlen, amivel nem vagyok kibékülve, de hát ez a történet nem érhetett véget happy enddel, nem olyan a természete. Nagyon jó könyv, és fel vagyok háborodva, hogy itt a vége, hiányozni fog Truth, Aoi és Avalon.

5 év telt el, amióta Truth megnyomta azt a bizonyos gombot, amivel megmentette Avalont, azzal, hogy egy atombombát küldött szerelmére, Kaledre, a poszthumán kardúrra. Mivel ő örökölte Verity Cadogan minden vagyonát, gazdag, azonban az édesapja öngyilkos lett, az édesanyja nem hajlandó szóba állni és nem engedi, hogy találkozzon a testvéreivel, azonban meglehetősen különleges, ámde a végsőkig hűséges barátokra tesz szert, így nem magányos. Miközben Truth a választásokra készül, egyik csatából a másikba esik, és Avalon jövője egyre sötétebbnek tűnik…

A Prophetáról senki sem tudja, hogy kicsoda, de a jóslatai mindig valóra válnak, ezért Truth egyetlen percig sem késlekedik, amikor az egyiket követve elindul egy veszélyes küldetésre, hogy találkozzon a gépurakkal, annak reményében, hogy békésen rendezhetőek velük a nézeteltérések. Természetesen erre esély sincs, a két lány viharsebesen egy gépekkel vívott csata kellős közepén találja magát, hogy aztán hatalmas slamasztikába kerüljenek, amelyből csak nagyon nehezen tudnak kimászni, de legalább új barátokra tesznek szert, miközben találkoznak egy régivel is. És ez még csak a kezdet volt, pörögnek az események rendesen, másodpercre sem érünk rá unatkozni, amikor éppen nem drukkolunk, hogy főhőseink túléljék az éppen aktuális összecsapást, vagy nem pukkadozunk a nevetéstől a szövegelésüktől, és próbáljuk követni a Félelem nevű mesterséges intelligencia tudományos fejtegetéseit, akkor Avalon közállapotain szörnyülködünk. Mert nem elég, hogy a japánok berágtak Truth-ékra és hadat üzentek ellenük, ott van még a sok politikai ellenfél, akivel meg kell küzdeni a választásokon. Nem csoda, hogy Truth-nak időnként elege van, és elmegy lazítani egy kicsit Aio-val, ami azonban sajnos időnként eldurvul.

Már az előző rész sem volt éppen lányregény, de a második felvonás jóval sötétebb tónusú, nem mintha kisebb lenne a tét, hiszen most is meg kell menteni Avalont és az emberi civilizációt, de ez már inkább felnőtt történet, és sokkal több rétege van, azzal együtt, hogy tökéletesen szórakoztató darab is egyben. A politikai összefüggések, a gyarló emberi természet, a klímakatasztrófa, a technikai fejlettség témaköre mind-mind nagyon maivá tudják tenni ezt a sztorit, simán úgy érezzük, hogy ez akár lehet a mi jövőnk is, de inkább ne legyen az. Ami az egészet egy átlag sci-fi fölé emeli, az mégis a filozófia, ugyanis ezt a sok-sok mindent egységbe tudja foglalni olyan alapvető kérdések boncolása, hogy kik is vagyunk, mi a dolgunk, mi az az erkölcsi határ, amit nem léphetünk túl, mi a szabadság, mi az emberség, és mennyivel ér többet az emberi elme, mint a mesterséges intelligencia stb.. Elsősorban azoknak ajánlom ezt a remek könyvet, akik nem csak könnyed szórakozást keresnek, hanem szeretik olvasás közben megmozgatni az agysejtjeiket is.

Fokozatosan emelkedik a tét, azonban a végső összecsapásra jó és rossz között nem lehet felkészülni, az bizony padlóra küldi az olvasót rendesen.  Mert nincs olyan, hogy jó és rossz, mindenkinek megvannak a maga hibái és erényei, jó döntést nem lehet hozni, csak kevésbé rosszat, ez nem egy szép világ, nincsenek csillámpónik, happy end pedig a legkevésbé sem. Mégsem teljesen negatív a történet kicsengése, hiszen mindenki sokat fejlődött, sok mindent megértett, tanult a saját hibáiból, felállt a padlóról, ha úgy tetszik, felnőtt. Saját magához és a világhoz, amelyben élnie kell. Fájdalmas szembenézni ezzel, de ez hozza el az igazi katarzist. Ha becsuktad a könyvet, tutira nem fogsz magadhoz térni pár napig tőle, olyan mélyen elér a lelkedig a letaglózó végkifejlet.

10/10

A könyvet a Fumax Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6114981600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.