Anna (2019)
2019. július 29. írta: G_Norton

Anna (2019)

A nyári pangás ha másra nem is jó, de arra igen, hogy ha nehezen tudja magát az ember rávenni a bepótolandó sorozatok és filmek megtekintésére (amik aztán valószínűleg örökre bepótolandók maradnak), akkor némi vállvonogatás, és baráti unszolásra elmegy olyan filmekre is, amire alapjáraton az év más szakában nem tenné meg. Így jártam én is az Annával – végülis Luc Besson, akinek hálás vagyok a ’90-es évek filmjeiért (Nikita, Léon a profi, Az ötödik elem, Taxi), azért már kevésbé, ahogy ezek egy részét kiárusította és aprópénzre váltotta őket viszonylag hamar.

 anna01.jpg

Azonban sikerült viszonylag kellemesen csalódnom, mert a film minden gyengesége ellenére legalább szórakoztató lett. Kapunk egy zsírkrétával felrajzott történelmi keretet: a Szovjetunió összeomlása idején járunk, amikor a moszkvai szegénységbe belesüppedő Anna (Sasha Luss) egy új lehetőséget kap a KGB-nél. És mint ahogy az lenni szokott, annyira jól teszi a dolgát párizsi szupermodellnek álcázva, hogy az még a CIA figyelmét is felkelti…

A film egyébként ízig-vérig Besson, a stílusát nagyon könnyű beazonosítani annak ellenére, hogy nem olyan jó, mint pl a Nikita volt, mert túl sok vizet adott hozzá a főzésnél. Ugyanakkor ez az ismerős érzés zavaró is tud lenni, mert bizony bőven eljutottunk oda, hogy a valaha volt menő filmes saját magától idéz-idézget (ami persze nem baj, lásd Léon, a profi, amiben nem egy korábbi elem visszajön) – és aki már látta a fentebb említett rendezését a fantasztikus Anne Parillaud-dal a főszerepben, annak túlontúl ismerős lesz az instabil háttér, a tesztfeladat amit a saját főnökei nehezítenek meg, és a mindent szétfeszítő kettős élet, illetve az ebből fakadó szabadulás vágya, de még Helen Mirren is, aki megörökölt egy kibővített Jeanne Moreau szerepet. Ami még rosszabb, hogy ez a Nikitának sokkal jobban ment: a főhős sokkal sebezhetőbb, a felettese sokkal szadistább, a történet sokkal jobb volt. S hiába dolgozott Besson megintcsak Éric Serrával a zenei, és Thierry Arbogast-tal az operatőri frontján, ez már csak az átlagnál egy picit érdekesebb nosztalgiázásra sikeredett tőlük.

 anna02.jpg

Vannak azért pozitívumok is: egyrészt Sasha Luss – habár színészileg nagyon nincs (még) azon a szinten, hogy itt tündökölhessen – többnyire rendben van, Cillian Murphy és Helen Mirren lopja a showt, az akció is tetszetős és eltúlzott. Továbbá hiába próbálja Besson módszeresen széttördelni a filmet az időbeli előre és hátraugrásokkal, még ez sem tudott felidegesíteni, az egyéb apróságokról nem is szólva (pendrive 1991-ben, vagy Luke Evans mint KGB-ügynök). Valamilyen szinten bánom, mert legalább egy erősebb reakciót kiváltott volna belőlem.

 anna03.jpg

Rettentően sajnálom a dolgot: belenyugodtam abba, hogy Besson nem akar többet csinálni, a következő filmjénél reménykedni sem fogok, hogy esetleg a rutinnál és a középszernél többet akar majd megmutatni abból, amire képes lenne. Pedig biztos tudna írni Jean Reno számára egy kiváló búcsúszerepet.

 

6/10

 

Az Anna teljes adatlapja megtalálható a MAFAB oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3014984002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baszkikám 2019.07.30. 09:51:02

Annyira nem volt gáz a film.
A legnagyobb gond, amit a pendrive-val már pedzegetett a posztoló, a korhűséggel volt. Mindenfelé 2000 utáni autók, mobiltelefonok, laptopok és az ominózus pendrive USB-vel ami ugye eleve 95 után jelent meg. Nem volt, vagy nem akartak elég pénzt beletolni a produkcióba, hogy az ilyen bakikat kiküszöböljék.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.07.30. 10:07:22

@Baszkikám: Lehet, hogy az oroszok titokban ennyire megelőzték a korukat a technikai fejlesztésekkel és anyagilag pont ebbe buktak bele? :)))
Egyébként ez annyira nem is lenne hülyeség, hiszen én Moszkvában már 1987-ben láttam 3D-s mozifilmet, ami itthon akkoriban még elképzelhetetlen lett volna. :)

kolomparlole1114 2019.07.30. 11:46:53

@Frady Endre: 3D-s mozit én is láttam a 80-as években, 4 oldala volt, egyértelműen x, y és z tengely mentén épült, tehát 3D-s.

Béres Zsolt Péter 2019.07.30. 14:40:29

Szia! Érdeklődnék, bármilyen anyagi vagy egyéb kölcsönhatás van közted és Besson között?! Annyira furcsa, hogy vannak a zsenik, akik millió és millió embernek okoznak örömet 1x 2x soxor, de ha csak - hogy is írtad- "ahogy ezek egy részét kiárusította és aprópénzre váltotta őket", akkor már degradálod őt, őket.
Szerintem, ilyenkor nem a művészt minősíted, hanem magad.
Vannak Énekesek, "egyszámosak", vannak Sportolók "egy nagy sikerrel, de nem azért emlékszünk rájuk, mert voltak kevésbé jó alkotásuk.
Szerintem, a demagógián túl is, az ilyen emberek Nitche Szerint... /A halászkirály legendájából idézve/. Szóval inkább a film lehet xar, vagy nagyon xar, de a zseni akkor is Zseni marad.

G_Norton 2019.07.30. 17:17:05

@Béres Zsolt Péter: Ezt most nem egészen értem. Szerintem is fantasztikus rendező, de nem örülök annak, hogy szakmányban gyártja az egykaptafás filmeket, mert mi pontosan tudjuk, hogy ezeknél sokkal többre képes, pont ezt írtam a kritikában.

Azt pedig tényleg nem tudom nem aprópénzesítésnek venni, hogy a Nikitából lett amerikai változat + 2 sorozat is, az Elrabolva, Taxi (+ az Amerikai taxi), A szállító is mind sorozatosítva lett.

És pont a fentiek miatt örülnék, ha pl egy picit elmenne pihenni, majd összerakna egy olyan filmet, ami leviszi a hajunkat, mert olyan jó lesz.

Béres Zsolt Péter 2019.07.30. 17:48:39

@G_Norton: Jó. Hosszú vita lenne. Van igazad, ha részben is. Nem az egyes filmekről elmélkedtem, hanem a Művészekről. Sok ember minden előképzettség nélkül mond a Művészetről, Művészekről kinyilatkoztatásokat, olyan ítéleteket, melyek fényévekre van az ő teljesítményüktől. Ez bosszantott fel. Elnézést, ha beleestél a szórásba.

butyko 2019.07.30. 23:07:12

" Művészek! Alkossatok remekműveket! " - mondta Sztálin

Túlélő_ 2019.07.31. 23:31:00

Gyengécske, "B" kategóriás film. Max 60%-ot ér.
süti beállítások módosítása