Képregénykritika: Kálmán Áron: Csontváry (2019)
2019. június 20. írta: FilmBaráth

Képregénykritika: Kálmán Áron: Csontváry (2019)

Összességében egy szép, de egy picit lélektelen képregényt kaptunk

csontvary_1.jpg

„Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél”. Ezt az égi üzenetet kapta Kosztka Tibor patikussegéd 1880. október 13-án Iglón, miközben egy vénypapír hátuljára rajzolgatott. Óriási hit és hatalmas küzdeni tudás kellett ahhoz, hogy a fiatalember megfesse azokat a fantasztikus képeket, amelyeket ma már mindenki ismer, azonban saját korában egyáltalán nem értékelték a művészetét, magányosan és szegényen halt meg a festő, életműve is csak egy véletlennek köszönhetően maradt fenn. Mi, az utókor már tudjuk, hogy Csontváry Kosztka Tivadar milyen nagy művész volt, azonban életében soha nem kapta meg sem az erkölcsi sem az anyagi elismerést, remeteéletet élt, és ki tudja, mennyit gyötrődött azon, hogy érdemes volt-e feladnia ezért a biztos megélhetést nyújtó patikusi szakmát. Nem kis vállalkozás ezt a különleges életutat képregényre vinni, ezért bár én a történelem és az irodalom szerelmese vagyok, nem a képzőművészeté, nagyon kíváncsi voltam, hogyan birkózik meg a feladattal Kálmán Áron. Mert ez bizony egy magyar alkotás, nagy öröm, hogy már itt tart a hazai képregényműfaj, hogy ez az alkotás megjelenhetett. Elsősorban a látvánnyal hódít a szerző, a narráció minimális, ami valahol érthető, hiszen egy festő életét mégiscsak képekben érdemes elmesélni, azonban még ehhez a rövidke alkotáshoz is szükség lett volna egy kis mozgalmassághoz, mert önmagában a képek nem elég dinamikusak ahhoz, hogy mindvégig fenntartsák az olvasó érdeklődését. Összességében egy szép, de egy picit lélektelen képregényt kaptunk.

Csontváry Kosztka Tivadar 1853-ban született Kisszebenben, és 1919-ben halt meg Budapesten. Műtermének padlásán hevertek alkotásai, melyet a kortársak nem tartottak sokra, olyannyira, hogy zsákokként végezték volna, ha Gerlóczy Gedeon építészmérnök az utolsó pillanatban nem menti meg őket. Így nem lettek az enyészeté ennek a különc festőnek a művei, amelyekből közel 130 darab maradt ránk.

Nőiesen bevallom, alapvetően az életmű ismeretében leledző hiátusaim pótlása miatt terveztem már egy ideje, hogy alaposabban beleásom magam a festő életrajzába, és ekkor futottam bele ebbe a képregénybe, amelyre ilyetén módon nagyon kíváncsi lettem. Kosztka Tivadar önéletrajza alapján készült ez az alkotás, amelyhez nem kevés bátorság kellett, hiszen egy festő művészi fejlődésének stációit kellett bemutatni egy teljesen más műfaj keretei között. A végeredmény egyáltalán nem hasonlít a Marvel színes és harsány világához, annál inkább a festő csendesen szemlélődő stílusához, amelynek a mélyén azonban végtelen szenvedély izzik. Ilyen szempontból nézve tehát tökéletesen méltó Csontváryhoz a végeredmény, ami egy újabb bizonyíték arra, hogy a képregény egyáltalán nem felületes műfaj, nagyon is képes értéket teremteni.

Igencsak spirituális a hangvétel, ami nyilván a festő stílusából és a képregény alapjául szolgáló önéletrajzból adódik, azonban nem éppen kompatibilis az én racionális közgazdász beállítottságommal, ennek ellenére nem éreztem úgy, hogy túl lett volna tolva az életrajz ezen vetülete. Mert nagyon erős látomás  és lelkierő kellett ahhoz, hogy a fiatal patikussegéd elhatározza, otthagyja a rá váró békés életet, lemondjon a családról és minden pénzét arra fordítsa, hogy művészi téren kihozza magából a legtöbbet. Nagyon nem volt könnyű az út, ami Csontváryra várt és sem a tanárai, sem a kortársai nem értékelték az alkotásait, ő azonban ennek ellenére ment tovább azon az ösvényen, amelyet ő maga helyesnek látott.

Utolsó pénzén ment el Libanonba, hogy megfesse azt a magányos cédrust, amely a legismertebb alkotása, és a legjobban szimbolizálja önmagát is, hiszen remeteéletet élt, és úgy alkotott hosszú éveken át, hogy szemernyi elismerést sem kapott. Egyáltalán nem csak szolgai módon kerülnek követésre az életút állomásai, a képeken keresztül átélhetjük, miként élte meg a festő, hogy kinevették, elutasították, mennyire nem volt könnyű otthagynia a patikusi munkát és rálépnie a bizonytalan és sok lemondással járó festői pályára, és lemondani egy szerető feleség nyújtotta békés hátországról. A képregény nagyon szép, és tartalmas alkotás, azonban a katarzis mégis elmarad, elsősorban azért, mert túl gyorsan rohanunk végig ezen a tragikus életúton, nem marad idő feldolgozni az élményt, másrészt pedig a benne feltűnő karakterek túlságosan sablonosak lettek. Vagyis túl rövid lett ez amúgy értékes képregény ahhoz, hogy igazán bele tudjunk veszni Csontváry életébe és művészetébe, de legyünk büszkék rá, hogy megszületett, mert különleges alkotás.

8/10

A képregényt a Scolar Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9514900744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.