Könyvkritika: Tommy Orange: Sehonnai (2019)
2019. június 14. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Tommy Orange: Sehonnai (2019)

Kőkemény, nem megúszós elsőkönyv

sehonnai.jpg

Eléggé szíven tudja ütni az olvasót, amikor szembesül vele, hogy gyerekkorának hősei, a nemes indiánok milyen problémákkal küzdenek a valóságban napjaink Amerikájában. Mert azt ugye tudjuk, hogy milyen csúnyán bántak az őslakosokkal annak idején (indián háborúk, rezervátumok, stb), arról azonban nem sokat hallani, hogy a városi lét milyen nehézségeket tartogat számukra, hogyan küzdenek meg az alkohollal, a droggal és hogyan tudják megtartani őseik kultúráját, miközben nagyvárosi életet élnek. Ez utóbbi szempontból nagyon fontos számukra a pow-wow, vagyis egy olyan indián összejövetel, amelyen tánccal és közös programokkal erősítik összetartozásukat. Azonban ne számítsunk átlagos folklór műsorra, egy kőkemény drámáról van szó, amelynek szálai itt érnek össze, egy meglehetősen véres kimenetelbe torkollva. Kőkemény, nem megúszós első könyvről van szó, amelynek megvannak ugyan maga kis hibái, azonban apró szilánkokra zúzza az olvasó lelkét. Mert a szerző úgy beszél népének (ő maga az oklahamai csejen és arapahó törzsek bejegyzett tagja) tragikus sorsáról, hogy nem viszi túlzásba a fájó múlt felhánytorgatását, inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire a fontos az, hogy az indiánok megismerjék saját kultúrájukat, identitásukat, mert enélkül teljesen elvesznek a nagyvárosi forgatagban. Mert milyen fogódzót talál magának az a fiatal, aki belevész a technikai kütyük érdekes, ámde lélektelen világába, vagy megpróbál kilépni a drogok nyújtotta talmi vigaszokból és hosszan lehetne folytatni a sort. Több generáció tragikus sorsát kísérhetjük figyelemmel, akiknek különböző okokból ugyan, de félresiklott az élete, családok szakadtak szét, végig kellett nézniük szeretteik erőszakos halálát és akkor a családon belüli erőszakról még nem is beszéltem. Nyomasztó könyv ez, amelyben ott sír az őslakosok minden fájdalma, és amelyben nincs esély a happy endre. Mégis van remény a szebb jövőre, nem reménytelenül pesszimista dráma ez, azonban összességében mégis padlóra küldi az olvasó kis lelkét.

Tizenkét sorsot ismerhetünk meg, egyik sem a csillámpónis fajtából való, van itt alkoholistától kezdve drogfüggőn át sok mindenki, aki különböző intenzitással ugyan, de küzd a démonai ellen, és a történetük szálai a pow-wow-n érnek össze egy katartikus erejű lövöldözés kellős közepén...

Történelemrajongóként nyilván tisztában voltam azzal, hogy gyerekkorom kedvenc indiánregényének nemes hősei köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, azonban arról nem sok szó szokott esni, hogyan élnek manapság a nagyvárosi indiánok, hogyan küzdenek meg a múlt árnyaival és a jelen pusztító démonaival. Érdekes hangulata volt ennek a könyvnek, azon túl, hogy szépítés nélkül borzalmas tragédiákat kapunk a pofinkba, mégis átjárja valami ősi természeti erő a sorokat, amit különös módon felerősít a pow-wow energiája, és ezáltal előbb-utóbb mindenki megérti, hogy mekkora szüksége van erre az összejövetelre, hogy a betondzsungel kellős közepén, a napi gondokkal küszködve valahol mégis megtalálja saját magát. Minden, kendőzés nélkül elénk tárt testi-lelki fájdalom ellenére van ebben valami felemelő és még engem, a racionális közgazdászt is megérintett ennek az összejövetelnek a spirituális ereje.

A szerzőnek ez az első könyve (nemrégiben végzett az Amerikai Indián Művészetek Intézetében és több írói ösztöndíjat is elnyert), és a kaliforniai Oakland-ban nőtt fel, ahol a történet játszódik. Érződik, hogy mennyire fontos neki ez a téma, de egyáltalán nem megúszós, felületes módon kívánta bemutatni az olvasóknak, milyen problémákkal küzdenek a népe tagjai, hanem kőkeményen belehajtott bennünket a dráma kellős közepébe, a történetei életszagúak, és olyan jól szövi a történet fonalát, hogy egyetlen percre sem unatkozunk, nincsenek benne üresjáratok. Azonban ettől függetlenül néha túl sokat borong a múlton, ami nyilván érthető, hiszen rengeteg sérelem érte az indiánokat, de mivel ennek a sztorinak a jelenről és valamennyire a jövőről is kellene szólnia, időnként ezért megbicsaklik a történet, de ennél több hibát nem nagyon tudok felróni ennek a fájdalmas kérdéseket feszegető könyvnek.

"Oakland-ben mindenki sehonnai" - Gertrude Steintől származik ugyan az idézet, mégis pontosan kifejezi, hogy a mi a legnagyobb problémájuk a nagyvárosi indiánoknak: a gyökértelenség. Ez az egyes sorsokban is megmutatkozik, de általánosságban is, hiszen az indián népet annak idején erőszakosan kiszakították természetes közegéből, és manapság nagyon keményen küzdenek azért, hogy megmaradjon az identitásuk, hiszen nagyon nem könnyű megtartaniuk a fiatalokat, akiket egyre több kísértés ér a mindennapok során, nagyon nehéz alternatívát nyújtani a drogokkal, alkohollal, a virtuális világgal szemben. Fontos könyv ez, elsősorban talán nem is a szépirodalmi érdemei miatt (bár azok is számosak), hanem azért, mert ráirányítja a figyelmet egy olyan problémára, amely az olyan sokszor tárgyalt témák közepette, mint pl. a klímaváltozás, brexit, stb. mellett eddig nem érte el az ingerküszöbünket.

9/10

A könyvet a 21. Század Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

 

A könyv beszerezhető itt:

https://21.szazadkiado.hu/sehonnai-tommy-orange-kult-konyvek

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9114891186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.