Könyvkritika: Rainbow Rowell: Szív küldi (2019)
2019. június 06. írta: tonks

Könyvkritika: Rainbow Rowell: Szív küldi (2019)

E-mailen keresztül lehet a legkönnyebben szerelembe esni

borito3.jpg

A szép nevű Rainbow Rowell amerikai írónő eddig a különleges ifjúsági regényeiről volt ismert: a műfaj egyik legjobbjára, az Eleanor és Parkra biztos sokan emlékeznek és a mai napig mosolyra húzódik a szám, ha meglátom valakinél, hogy olvassa. Magyarul most az első, felnőtteknek szóló regénye jelent meg, ami mindjárt vissza is repít minket a 90-es évek nosztalgiájába.

1999. tehát az év, amikor a történet játszódik és ez nem csak egy random kiragadott év az írónő részéről, hanem fontos szerepe van a cselekményben. A Courier nevű lapkiadónál ugyanis mindenki számítógépen dolgozik és az internet bekötése után természetesen e-mailben is kommunikálnak egymással. A főnökség úgy dönt, jobb ezt a platformot is irányítás alatt tartani, így minden dolgozó tudja, hogy vannak tiltólistán levő szavak és beleolvashatnak a levelezéseikbe. Hogy pontosan ki, hogyan csinálja ezt, arról a két jó barátnőnek, Bethnek és Jennifernek ötlete sincs, de nem is nagyon érdekli őket. Megbeszélik munkaidőben az életük apró-cseprő dolgait, a problémákat és a pletykákat, nap végén pedig hazamennek és fogalmuk sincs, hogy az éjszakai műszakba beosztott Lincoln ellenőrző programján, a Cápán gyakran fennakadnak a vicces, szabad szájú leveleik. A férfi rendre mindig ellenőrzi az e-mailjeiket, de valamiért nem jelenti őket a hibázásokért és az ellenőrzés lassan átalakul valami mássá: Lincoln azon kapja magát, hogy bár benne ragadt egy pocsék állásban, kifejezetten várja a lányok leveleit és beleszeretett Bethbe, úgy, hogy még soha nem találkoztak.

Elsőre kicsit nyakatekertnek érződhet az alapötlet, de kicsit félre kell tenni a 2019-es szemünket és 20 évet visszarepülni az időben, hiszen ma már nem is lehetne élethű egy ilyen történet: napjainkban már senki sem a céges gépét használva, céges e-mailen keresztül kommunikál a barátjával, ha véletlen le van tiltva a facebook a számítógépen, akkor is ott az okostelefon és miénk a világ. De 1999-ben még én is az alsós számítástechnika órán küldtem vicces macskás képet (igen, már akkor elkezdődött a macskák uralma az interneten) a pár sorral odébb ülő barátnőmnek, miközben parancsokat osztogattunk a Windows-os teknősnek, hogyan rajzoljon házat. (Emlékszik még erre valaki rajtam kívül?) Szóval miután átállítottam kicsit az agyam, és más szemszögből néztem a dolgot, már jobban bele tudtam élni magam a történetbe.

Ritka az olyan jó romantikus könyv, amelynek férfi a főszereplője, amit sokszor sajnálok, mert egyébként érdekes könyvek születhetnek így. Szerencsére Lincoln is remek választásnak bizonyult, miatta sokkal különlegesebb lett a regény, mintha mondjuk szimplán Beth szemszögéből látnánk az eseményeket. Pedig Lincoln esetében rögtön ott a negatív, baljós kép, hogy gyakorlatilag idegen nők e-mailjét stalkolja éjszakánként egy gépteremben. Részben a munkaköre ez, de már a könyv kezdetén érezni, hogy a munkaköri leírásához képest igencsak elcsúszóban van. A titok abban rejlik, hogy még 2019-ben élő, internetes zaklatással képben levő nőként is annyira egy szerethető, csupaszív figura, hogy minden helyzetben mellette álltam. Tessék, ebben a kritikában is fontosnak tartottam, hogy már az elején megvédjem, pedig olvasás közben néha csak fogtam a fejem. A titka abban is lehet, hogy nem egy séma férfi karakter a romantikus regények világából, egy kezemen meg tudom számolni, hány hasonlóval találkoztam az elmúlt években, ami sajnos a könyvpiac minőségét, trendjét is mutatja. (Mikor fognak kihalni végre a Christian Grey klónok...?)

Rainbow Rowell sem vetkőzött ki teljesen magából, mert bár ez egy felnőtteknek szánt regény, Lincoln még sok mindenben tinédzsernek is beillene, így belecsempészhette a regénybe azt, amihez a legjobban ért: az érzékeny fejlődéstörténetet. Így kap a regény egy plusz réteget is, amire nagy szüksége van: nem csupán egy aranyos romantikus regény ez, hanem átgondolt fejlődésregény is. Ha évekkel később visszagondolok erre a könyvre, valószínűleg az utóbbi fog róla eszembe jutni, hogy mennyire jól meg volt ez írva. Lincoln problémáiban ott van minden, amivel egy huszonéves fiatal találkozik; mindenki érezte már úgy, hogy mintha az összes barátja, ismerőse és ismerősének ismerőse most házasodna, venne házat és születne gyereke, miközben mellette elmegy, mi több, megállt az élet és tanácstalan a továbblépésben. Emellett ott van az is, hogy 29 évesen még az anyjánál lakik ingyen, aki mos, főz rá, éjszakai munkarendje miatt kevés emberrel találkozik és bár a munkája nagyon jól fizet, gyakorlatilag semmi dolga nincs, ami kitöltene 1-2 óránál többet. Ez látszólag csak őt zavarja, és valóban jól hangzik egy olyan állás, ahol 40 ezer dollárt keresel évente (1999-ben!) és a főnökség is úgy van vele, hogy nem kell csinálnod érte semmit a Cápán kívül. De a hasznavehetetlenség érzésénél nincs rosszabb, nagyon könnyű frusztráltnak, depressziósnak érezni magunkat ilyen helyzetben. A romantikus szálnál talán fontosabb is az a történetív, amely során Lincoln lassan változtat az életén és kilép a punnyadt csiga állapotból.

A romantikus szál alapjával kapcsolatban egyébként nagyon könnyű megérteni a férfit: Beth és Jennifer levelezése tényleg fenomenális! Viccesek, szókimondóak, érdekesek. Ebből a szempontból lepipál nem egy levélregényt, tökéletesen megismerjük a két lányt a soraikon keresztül – e nélkül nem működne a könyv sem. „Jó, jó, de azokat a leveleket is elolvassa, amihez semmi köze” – mondhatnátok, de rögtön az előző bekezdésre mutatnék válaszként: baromi magányos vagy és úgy érzed sehova sem tart az életed, legálisan olvashatsz olyan e-maileket, amiben tiltott szavak vannak, ahonnan egy kattintás a teljes levelezés elérése. Őszintén szólva én is megpróbálnám feldobni magam valamivel. Ahogy Lincoln végre felnő az életéhez és elengedi a múltbeli dolgokat, egyre kínzóbbá válik a kérdés, hogyan tud kikeveredni ebből a kalamajkából? A szálak lassan összeérnek, előbb-utóbb ki kell derülnie az igazságnak. Sajnos itt csúszik el az írónő és beleesik a saját csapdájába: túl sokáig odázza el a dolgokat, a végére kicsit belefásultam már a sokadik körbe. Pedig vannak benne nagyon aranyos pillanatok – a legvége ráadásul az egyik legjobb – de rövidebb verzióban jobban működött volna.

Nem lett tehát tökéletes a Szív küldi, de azért nincs okom sokat panaszkodni: abszolút jól szórakoztam olvasás közben, a mélyebb tartalmú romantikus regények a gyengéim továbbra is!

8/10

A könyvet a Scolar Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3114874788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.