Könyvkritika: Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem (2019)
2019. június 04. írta: tonks

Könyvkritika: Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem (2019)

Boszorkányos hangulatú romantikus regény Szegedről

borito2.jpg

Magyar íróktól sosem olvasok eleget, de Bauer Barbara legújabb regénye annyira jónak hangzott, hogy már csak az volt a kérdés, mikor tarthatom már kezemben a könyvet, túlzott romantikától tartott félelem ide vagy oda. A történet két idősíkon játszódik és az összekötő kapocs egy rejtélyes könyv és az én szeretett városom, Szeged.

1728-ban Szegeden 12 embert ítéltek máglya általi halálra boszorkányság vádjával. A regény ezen az idősíkon kezdődik, Imre siratja szörnyű halált halt kedvesét, és a hamu között megtalálja Anna piros, bőrkötéses könyvét. A második idősíkon, 1928-ban Szentirmai Róza egy Istenháta nevű faluban él, ő a környék legjobb bábája, ami nem is csoda, hiszen családjában nemzedékek óta ezzel foglalkoztak a nők. Egy éjszaka különös, ijesztő álmot lát és úgy kell kimenekíteni őt és fiát az égő házukból. Minden a tűz martalékává válik, kivéve egy furcsa, piros bőrkötéses könyvet, ami mintha magához vonzaná. A könyv hatására Szegedre utazik, hogy felgöngyölítsen egy több száz éves rejtélyt, miközben a saját életét is meg kell oldania.

Ami valószínűleg rögtön kitűnik a fenti leírásból, hogy ebben a történetben megvan minden, amit hatásvadásznak lehet titulálni: szerelem, titkok, boszorkányok, időutazás és sok-sok fordulat, amelyek közül a legtöbb előre sejthető. Csak a közöttük levő pontos kapcsolat és az igazság kiderülésének mikéntje okozhat meglepetést. Talán Bauer Barbara is úgy érezte, hogy az alaptörténet jól hangzik ugyan, de vannak benne lukak, így hát megtöltötte minden jóval, amivel csak tudta: érzékletes leírásokkal, párbeszédekkel, megismerjük Róza életét, de az ő anyjáét és annak az anyjáét is, valamint Imre világában is körbenézünk a történet során. És Szeged, mindenhol Szeged!

A történelmi Szegedből nem sok maradt az 1879-es nagy árvíz után, amelyet maga Mikszáth Kálmán is átélt, valamint tudósított is róla. A város jegyzi a Víz előtti és utáni időket, mai szemmel is megdöbbentő egyes belvárosi házak falain találkozni az emléktáblával, hogy az adott ponton ott tetőzött az árvíz. És bár nem vagyok kimondottan alacsony, ezen táblák mindig a fejem fölött helyezkednek el. Nagyon tetszett, hogy az írónő az árvíz pusztítása és az újjáépítés ellenére is megtalálta a közös pontokat 1728 és 1928 között. Mindkét kort sikerült zseniálisan bemutatnia, a nagybetűs Hangulat abszolút a legjobb része a könyvnek.

Sajnos a történet kitöltéséhez használt plusz tartalmak azzal is jártak, hogy az alig 300 oldal nem egy feszes tempójú mű, hanem vannak benne csapongások. A fő történetszál, ami összeköti a két idősíkot, az rendben van, de Róza részéről néha már sokalltam a bonyodalmakat, a mondanivalót. Róza bába, amely a legősibb foglalkozás egyike, körbehatja a misztikum és természetesen a boszorkányság gyanúja is. Régebben sok bába nő bajba került amiatt, hogy az átlagnál jobban értett az emberi testhez és a gyógyfüvekhez. Róza édesanyja és nagymamája szerencsére már nem ilyen korban élt, de ettől még oldalak sokasága megy el arra, ők hogy élték meg a szakmájukat, ami persze érdekes, de a történethez nem sokat tesz hozzá. Főleg, hogy a környékbeli úr, Miklós ott kering Róza körül és a legelső pillanattól nyilvánvaló, hogy van valami dolguk egymással. Sajnos azt éreztem ki a bábaság történetének gyorstalpalójából, hogy az írónő késleltetni szeretné a legnagyobbnak szánt fordulatot - amit viszont elég hamar lelőtt egy pár mondatos mellékszereplő egyetlen mondatával - de csak így tudta megoldani, hogy Miklós ne szerepeljen folyamatosan Róza történetében és legyen a férfinak szerepe a fináléban is. Róza és Miklós története szerencsére így is érdekes tudott maradni, főleg a könyv második felében nem lehet nem szorítani a sorsukért. Velük szemben Imre és Anna története már egy tökéletes ívben halad végig, az első oldalaktól kezdve érdekelni kezdi az olvasót, hogy mi történhetett, mi lesz a megoldás? A könyv befejezése pedig abszolút szívmelengető, ahogy az Utószóban is nagyon érdekesen helyezi kontextusba a történetet az írónő (és a férje).

Karakterek szempontjából nem lehet mélyebb elemzésekbe belemenni. A mesterhármasból (történet, szereplők, hangulat) egyértelműen a karakterek szintjén a leggyengébb a könyv. Mindenki teljesítette a feladatát a történetben, de még az elbeszélőről, Rózáról se merném azt mondani, hogy teljes mértékben megismertem és megértem a karakterét. Ha abból a szempontból nézem, hogy ez egy történetközpontú könyv, akkor nem is tartom ezt kimondott hibának, de bevallom, hiányzott kicsit egy lélektanibb regény, illett volna a mondanivalóhoz.

Összességében mindenképp örülök, hogy Bauer Barbara immáron nem ismeretlen szerző számomra. Könyve szegedieknek egyenesen kötelező – végre készült egy ilyen is! – de másoknak is remek szórakozás lehet, akiket kicsit is érdekel egy magyar történelmi romantikus regény boszorkányos hangulattal.

8/10

A könyvet a Jaffa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6014874738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.