Sorozat: Trónok harca – 8. évad (2019)
2019. május 22. írta: FilmBaráth

Sorozat: Trónok harca – 8. évad (2019)

Dicstelen véget ért sokunk kedvenc sorozata

tronok_harca2_1.jpg

Dicstelen véget ért sokunk kedvenc sorozata. Valahol kódolva volt, hogy az óriási várakozásoknak nem tudnak megfelelni a producerek, de ez akkor is harmatgyenge lett. Nem azért, ami a karakterekkel történt, hanem azért, mert iszonyúan összecsapták az egészet, és nagyon benézték, hogy mi is volt az igazi konfliktusa ennek az évadnak. Mert nem az volt a lényeg, hogy kié lesz a Vastrón, hanem az, hogyan győzik le az emberek a Másokat, mert ők jelentik a legnagyobb fenyegetést, az Éjkirály az igazi ellenség, nem a saját hatalmi harcaik. Az Éjkirály karakterét azonban sajnos elvesztegették, ahogyan nagyon sok másikat is, végigrohantunk az eseményeken, az olyan régóta várt nagy csatát annyira elsötétítették, hogy nem sokat láttunk belőle, egyáltalán nem írtak vele tévétörténelmet az alkotók, voltak ennél sokkal katartikusabb ütközetek is ebben a sorozatban. A feszített tempón túl (csak kapkodtuk a fejünket, hogy milyen viharos sebességgel éri utol a végzet a szereplőket) az alapvető probléma az volt, hogy a forgatókönyvírók a közelébe sem értek Martinnak, ezért, amikor a sorozat lehagyta a könyveket, látszott, hogy kiürült a történet, amit nem tudtak a látvánnyal ellensúlyozni. Ennek a sokrétű történetnek a lezárásához kevés volt egy évad, túl sok szálat kellett lezárni, nem volt idő megágyazni a végső fordulatoknak, a karakterépítés elmaradt, így pedig csak a nagy csalódás maradt, hogy a fene egye meg, most hal meg egy alapszereplő, és nem érzek semmit, mi a fene volt ez? A sárkányok anyja pedig sajnos karaktergyilkosság áldozata lett, az ötlet egyáltalán nem volt rossz, de a kivitelezés annyira kapkodó volt, hogy megint nem volt érthető, mi történik. Katarzis helyett csak csendes belenyugvás jutott a nézőnek, és ez az előzmények ismeretében nagyon kevés. Őszintén remélem, hogy Martin egyszer meg fogja írni a Trónok harca igazi befejezését, és akkor zokogni fogunk tiszta szívünkből, annyira kifacsarja a kis lelkünket, mert ehhez a sorozathoz ez illik, nem pedig ez a löttyedt megúszás, amit most kaptunk.

Két nagy csata várt hőseinkre, az egyik Deresben, a másik Királyvárban. Az igazi nagy katarzisnak a Mások elleni kellett volna, hogy legyen, azonban mégis az verte ki a biztosítékot, amit a sárkányok anyja művelt. Összetörték a nézők szívét az alkotók, de nem úgy és nem ott, ahol kellett volna…

Mindent elmond a sorozatról, hogy a legnagyobb indulatokat egy, a jelenetben felejtett kávés pohár okozta. Egyébként ilyesmi valószínűleg már többször is előfordult az évadok során, de mivel inkább azzal foglakozott a nézősereg, ami történik, hogy fel sem tűnt. Most viszont annyira nem érintette meg a sztori őket, hogy ilyen teljesen lényegtelen dolgokkal foglalkoztak napokig. Miközben pár évaddal ezelőtt a szereplőket, az éppen aktuális, teljesen kiszámíthatatlan fordulatokat tárgyaltuk meg barátainkkal, kollégáinkkal, mert voltak katartikus pillanatok szép számmal az évek során, szomorú, hogy pont a vége lett ennyire felejthető. Nem értek egyet azokkal, akik most elhordják mindennek a producereket, nem ők tehetnek arról, hogy a történet végét nekik kellett megírniuk, és egyszerűen nem értek fel Martin zsenialitásához, inkább arra gondoljuk, hány évadon keresztül bűvöltek el bennünket és tették a világ legmenőbb sorozatává a Trónok harcát.

Fáj, hogy ilyen gyengusra sikeredett a búcsú, de egy korszak mindenképpen véget ért, ki tudja, mikor lesz még egy ilyen tévésorozat, amelyet ilyen elsöprő módon szeretnek a nézők. Nehéz elengedni kedvenc vagy utált karaktereinket, de rengeteg életre szóló pillanatot őrzünk velük, és ne feledjük,  nincs még vége a westerosi kalandoknak, a spin-off már forog, és ki tudja, lehet, hogy egyszer még végignézhetjük Valyria végzetét is, ha látnak benne elegendő fantáziát a producerek. Nagy utat jártak be a karakterek az évadok során, gondoljunk bele, honnan indult pl. Bran, Tyrion, Jaime, Cercei, Dany, John, Sansa, Arya és megannyi más szereplő. Grandiózus vállalkozás volt tévére adaptálni a világhírű könyvsorozatot, ki gondolta volna, hogy ennyire túlnő saját magán a Trónok harca és megdönt minden nézettségi rekordot. Az utolsó néhány évadért eléggé kár, nyilván nem véletlen, hogy ilyen rövidre zárták a sztori végét Benioff-ék, mert tudták, hogy nem tudják hozni azt a szintet a forgatókönyvben, amit Martin megírt a könyvekben, de hát azt mégsem mondhatták a rajongóknak, hogy várjanak már néhány évet, amíg a mester összekapja magát, és megírja a befejezést.

tronok_harca_4.jpg

 Üresek lesznek a hétfők még jó darabig, mert hiába a rengeteg sorozat, Trónok harca csak egy volt. A titok talán az volt, hogy egyetlen karakter sem volt biztonságban, akárkit akármikor elveszíthettünk, nem voltak jók és rosszak, minden szereplőnek volt szép és sötét oldala, folyamatosan ment a politikai kavarás, térdig jártunk a vérben, nem volt hiány akcióban és szexben, na és persze a látvány is elképesztő volt. A CGI-mágusok elénk varázsolták a sárkányokat, a Hét királyság minden csodája és pokla a szemünk előtt játszódott le, tévétörténelmi látványosságok részesei lehettünk, folyamatosan esett lefelé az állunk, sírtunk, nevettünk, együtt lélegeztünk a történettel. Kár, hogy vége, a teljesen súlytalan lezárás ellenére is.

Véget ért az őrségünk, nincs több hajnali kelés, éjszakai fennmaradás, kinek mi, nincs több találgatás, hogy kié lesz végül a Vastrón, minden szál el lett varrva, mindenki megfizette az adósságát, nem közeleg többet a tél, nincs több Vörös nász, a Mások sem fenyegetik az élőket. A katarzis elmaradt, a hiányérzet megmaradt, az utolsó évad sajnos tényleg nem volt méltó ehhez a remek sorozathoz. Az első két részben csak merengtünk, aztán jött egy előrehozott (majdnem) világ vége, majd egy meghökkentő fordulat, és egy túl csendes lezárás. Ennyi jutott nekünk ebben az utolsó hat részben, és jobbhoz voltunk szokva, ezért nem kicsit vagyunk csalódottak. Itt a vége.

5/10

A Trónok harca teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7414843040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszgbr 2019.05.23. 07:54:34

Vitatkoznék azzal, hogy a mások elleni csatának kellett volna lennie a csúcspontnak. Elhiszem, hogy sokan ezt szerették volna mert a globális klímaváltozástól kezdve elég sok mindent bele láttak már, mint az ellenségbe, ami ellen minden embernek össze kell fognia. De az Éjkirály egy egydimenziós karakter volt, akiről hat évadon keresztül alig tudtunk meg valamit és csak egy sokadik mellékszál volt az övé. A hangsúlyosabb szálak mind a Vastrónért folytatott küzdelemről szóltak az elejétől fogva, így szerintem jó döntés volt, hogy ezt hagyták a végére. Az más kérdés, hogy az írók ezzel sem tudtak mit kezdeni, Cerseiből nem tudtak egy komolyan vehető ellenfelet csinálni, aki ellen tényleg össze kellene fognia mindenki másnak. Végül elég volt egy sárkány, ahogy láttuk.

Zacskóstej 2019.05.23. 16:19:27

@eszgbr: Én meg az íróval értek egyet :)

Katartikus élmény lett volna egy gigászi csata,ahol Cersei halála után, végül egy oldalra kerül Észak, Makulátlanok, Dorne, Vas szigetek, Völgy lovagjai, Lannistarek stb...a mások ellen.

Kb mint a Gyűrűk ura elején ahol csak pillanatokat kapunk a Szauron elleni harcból,de az grandiózus.

Ez: youtu.be/sX5ff7W7IQQ?t=79

És a kettő között 18 év telt el, szóval ne mondják nekem, hogy nem lehet megcsinálni. ;)

Kertigörény 2019.05.24. 11:22:03

Ez egy női sorozat volt. Ha megnézed a hírfolyamod, szinte csak nők picsognak, meg osztanak meg minden szir szar GOTos dolgot.
Fasziként megnéztem a sorozatot, úgy ahogy kell, könyv olvasás nélkül, és azt mondom baromira túl volt bonyolítva, évad közben is állandóan elvesztettem a fonalat, ez kicsoda, az kicsoda, rokonilag, miafaszom? Persze,hogy a nők agya jobban ráállt, mert ők is ilyen pletyis túlbonyolító aggyal rendelkeznek. Na, így férfiasan teljesen oké volt a vége, má alig vártam :) Inkább újranézem a baszós-kardózós filmek közül a Spartacust. Az nekünk való. Nincs túlbonyolítva.

Gringo 2019.05.25. 20:45:16

@Kertigörény: Igen a Spartacus pontosan neked való! ;)

Gringo 2019.05.25. 20:52:36

A mások legyőzése pont így volt jó, ahogy történt. Ők sosem számítottak, az agyatlan zombisereg soha nem olyan veszélyes, mint az emberek. (lásd: Walking Dead)
Viszont egyáltalán nem fér a fejembe, miért kellett így összecsapni ezt az évadot. Miért csak 6 rész készült? Értem én, hogy sokba került, de több rész - több néző - nagyobb reklámbevétel.