Könyvkritika – Alastair Fothergill & Keith Scholey: A mi bolygónk (2019)
2019. május 02. írta: Fejes Valentin

Könyvkritika – Alastair Fothergill & Keith Scholey: A mi bolygónk (2019)

Utolsó figyelmeztetés a végső katasztrófa előtt

A WWF és a Silverback Films együttműködése révén született meg a Netflix első természetfilm-sorozata, A mi bolygónk (Our Planet): erre építkezve állította össze Alastair Fothergill Keith Scholey társaságában jelen bemutatónk alanyát, ezt a párját ritkító kiadványt. Szemernyi kétségem sem akadt a minőségét illetően, mikor észrevettem, hogy az előszót Sir David Attenborough jegyezte.

alastair_fothergill_keith_scholey_a_mi_bolygonk_borito.jpg

A gazdagon illusztrált album felütésével egy felejthetetlen Föld körüli utazás részeseivé válhatunk. Szemkápráztató fotók tucatjai teszik képzeletbeli kirándulásunk élményét még teljesebbé – alig fogunk tudni betelni az elénk táruló káprázatos látvánnyal! Előbb a zord körülményekhez tökéletesen alkalmazkodott sarkvidékek lakóinak mindennapjait követhetjük nyomon, aztán feltérképezzük a végtelen homoktengerek világát; később a biológiai sokféleség iskolapéldáiként emlegetett esőerdőkben teszünk sétát, végül pedig a tengerek vizébe csobbanva gyönyörködhetünk a korallzátonyoknál nyüzsgő élőlényekben.

sziberiai_tigris_kieran_o_donovan.jpg

Egy hím szibériai tigris rója a vidéket az orosz Távol-Keleten, a Szihote-Aliny hegyláncnál (fénykép: Kieran O’Donovan)

kozonseges_levesteknos_roger_horrocks.jpg

Közönséges levesteknős falatozik a tengerifűből az Indonéziához tartozó Raja Ampat szigetvilágának közelében, Misool egyik öblében (fotó: Roger Horrocks)

nagy_szarvascsorumadarak_sandesh_kandur.jpg

Nagy szarvascsőrűmadarak fitogtatják erejüket az indiai Nyugat-Ghátok hegységben (fénykép: Sandesh Kandur)

Felhőtlen boldogságunkat azonban rendre megszakítják, hiszen örömünkbe üröm is keveredik jócskán. Mi történt? A lejtő, amin elindultunk, átgondolatlan döntésekkel, mérhetetlen közönnyel és a környezet egyre inkább féktelenné váló rombolásával van szegélyezve. Nemtörődöm alakok a szabályokra fittyet hányva, a beláthatatlan következményekre magasról téve, kizárólag saját érdekeiket szem előtt tartva zsákmányolják ki gátlástalan módon egyetlen otthonunkat. Hiába kongatták meg többször a vészharangokat korábban, egyeseket abszolút hidegen hagytak ezek az égető problémák.

Egy lencsevégre kapott szívszorító jelenet: rozmárok százai lelték halálukat a Csukcs-tengernél, Szibéria sarkvidéki partjainál

Elértük-e mindezzel azt a kritikus pontot, ahonnan nincs visszaút? Menthető-e még a helyzet, vagy végérvényesen kilátástalanná vált a Naprendszer eme kék gyöngyszemének jövője? A szakértők szerint egyelőre nincs minden veszve, ám rengeteg tennivalónk akad, ha valóban változtatni akarunk a dolgok jelenlegi állásán. Úgy tűnik, hogy bűneink jóvátétele elkezdődött: a jeles példájukkal élen járók száma (csakúgy, mint az érdemi intézkedéseké) ugyanis lassú ütemben, de növekszik.

Nincs fontosabb feladatunk, mint hogy újra a természet részévé váljunk, ahelyett, hogy az ellenségei maradnánk. És erre képesek vagyunk.

10/10

A könyvet a Libri Kiadó jóvoltából olvashattam el.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6614789226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

segar 2019.05.02. 15:10:05

Állatira senkit nem érdekel. Akit mégis megérint a probléma egy-két aspektusa, az kicsit retteg. Majd elmegy a teszkóba nutelláért.
___
Aztán majd egyik reggel valahol elpattan egy húr. És akkor elég könnyű lesz lejjebb adni az igényekkel. (Akinek nem tetszik, az lesz előbb elcsendesítve...)
___
De ez még nem most lesz. Viszont több rá az esély, mint két napja... :|

the real fogash 2019.05.03. 18:53:16

Még az is lehet. Én viszont azt látom, hogy a Rák- és a Baktérítő között él kb 5 milliárd ember, aki használ műanagot (csak műanyagot használ), kukásautója viszont nincsen. Így aztán az összes zacskója, törött tányérja, szakadt hálója, lyukas labdája mind a tengerben végzi. A halak meg azt eszik.

Azt is látom, hogy Kína 1,4 millárd lakosa afrodiziákumnak tartja a tigrispéniszt, a medveepét és a rinocérosz-szarvat. A bozótlakó afrikai meg simán lelövi bármelyiket, mert ő csak a 100$-t látja, amit kap egy orrszarvért, nem azt, hogy esetleg az utolsó rinót lőtte le.

Meg azt is látom, hogy tízezerhektár léptékben égetik fel az őserdőt (orangutánokkal együtt), mert helyette olajpálmát ültetnek, hogy legyen elég tusfürdő annak a 4-5milliárd embernek, amennyivel megszaporodott az emberiség 1960 óta.

Az a ciki, hogy bár a G20 országok lakossága nem növekedett (a folyamatos bevándorlás ellenére sem), sőt a hulladékainkkal is csínján bánunk (nem a tengerbe öntjük), mégis minket nyomasztanak ezekkel az elpusztul-kihal-jajjmilesz történetekkel. Amíg Kína, India, Banglades, Indonézia, Ghána, Nigéria és hasonló országok telibe sz@rják ezt az egészet, addig Sir Attenborough is hiába beszél. És nem, nem az én tévém, légkondim (évente 3-4 hetet üzemel), vagy dízelautóm (euro6) fogja megfordítani a történetet...