Könyvkritika - Dacre Stoker & J. D. Barker: Dracul (2018)
2019. április 17. írta: Nagy Judit Áfonya

Könyvkritika - Dacre Stoker & J. D. Barker: Dracul (2018)

Amikor a forrásmunka atyja is regényszereplővé válik

Dacre Stoker és J. D. Barker regénye újabb színfolt a vámpírordalomnak nevezett gyűjtőnév kötetei között. Az elvárás igen magas volt a hivatalosan is Drakula-folytatásnak szánt történet körül, hiszen az írók egyikét a név, másikát pedig a minőség kötelezi (nem mintha Dacre Stokertől ne várnánk el minőségi munkát természetesen).

dacre_stoker_jd_barker_dracul_b1.jpg

Maga a vámpírirodalom ma már egy rendkívül szerteágazó, mintegy önálló életet élő szórakoztatóirodalmi szegmens, amelybe egyaránt beletartozik a Bram Stoker-féle Drakula, mint ősforrás, és a korábbi gótikus művek csakúgy, mint a modern paranormális románcok, felhígult rémtörténetek és YA regények. Nehéz lenne már újat mondani a témában, hiszen az utóbbi évek "hájpja", és az Anne Rice által tökéletesített gótikus hangulatból eredő történelmi hátterű vámpír-életrajzok között már minden elképzelhető variáció megszületett, és a filmes adaptációkról, tovább gondolásokról és vizuális eszközökkel kifejezett részleteiről még nem is ejtettünk szót.

A Dracul nagyon kreatívan szövi egybe a Drakula írójának, Bramnak gyerekkori éveit egy fiktív cselekménnyel, mégpedig a család dadájának mesterkedéseivel. Nem is lenne más szerzőnek ehhez erkölcsi joga, és biztos vagyok benne, hogy ha Bram Stoker olvasná, mit alkotott a leszármazottja, elégedett lenne az eredménnyel. Az újdonságnak ugyan nem számító, női vámpír megjelenése önmagában még nem lenne kiugró szenzáció, de a Stoker-család tagjainak regényhősként való szerepeltetése igazi kis mítoszt kreál és izgalmakkal fűszerezi a jól ismert levélregény-formát. Ezek a motívumok szintén segítenek abban, hogy valódi irodalmi örökösként és folytatásként működjön a Dracul. A történet során ki-be mászkálunk a szereplők fejében, naplóikon és leveleiken keresztül sokkal személyesebb élményben van részünk. ez a fajta töredezettség kifejezetten jót tesz a mai olvasóknak, a megszokott narráción túlmutató szöveg minden egyes fejezete újabb és újabb izgalmakat tartogat, nem engedi sem ellaposodni, sem megtörni a cselekményt.

dracul_konyv_screenshot_20181111122841_4_original.jpg

A halhatatlanság terhéről, a gonoszság árnyaltságáról olvasva bárkiben felmerülhetnek olyan elgondolkodtató kérdések is, amelyek az „eredendő rossz” elméletét eltöröltetnék, ugyanakkor a vérhez és vériváshoz való kulturális viszonyunk megváltoztathatatlansága miatt a természetfelettiről való gondolkodást is új szintre emelik. Éppen ezért ez a regény nem csak egy kalandos és gyönyörűen megírt történet, hanem komoly mélyfilozófiai és pszichológiai tartalmakkal ellátott társadalomtörténeti munka is, amennyiben a társadalmat az ír és angol kulturális háttérre szűkítjük.

A magyar olvasóknak írt előszó pedig nagyon kedves gesztus, és nem is véletlen: egy valóságban is élt, sőt, köztiszteletnek örvendett karakter, Vámbéry Ármin szintén feltűnik a regényben, és mint vámpírszakértő lép elő. Ráadásul a valóságot is viszonylag hűen tükrözi Vámbéry szerepeltetése, hiszen maga Bram Stoker általa kapott képet az erdélyi szokásokról és tájról, valamint a rettegett Vlad Tepes alakjáról, akiről aztán Drakula grófot is mintázta.

A szálak tehát összeérnek és szépen elsimulnak, a többszörös nézőpont pedig minden oldalról segít érthetővé és érezhetővé tenni ezt a sokadszorra elmesélt, de még mindig izgalmas teremtményt.

10/10

A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából olvashattam el.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6814764058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.