Könyvkritika: Philippa Gregory: Az utolsó Tudor (2018)
2019. március 21. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Philippa Gregory: Az utolsó Tudor (2018)

A Grey lányok történetét igencsak romantikus köntösben tálalja nekünk Philippa Gregory, összességében mégis egy tisztességesen megírt lektűr, ennyi és nem több.

az_utolso_tudor.jpg

A korona árnyékában létezni nem éppen életbiztosítás. A trónért és a hatalomért, valamint annak megtartásáért ugyanis mindent megtesz egy uralkodó, főleg, ha I. Erzsébet – nek hívják. A Tudor-házból származó királynőnek nem volt könnyű fiatalkora, hiszen édesanyját lefejezték, a saját apja nyilvánította fattyúnak, a nővére bezáratta a Tower-be, így mire eljutott odáig, hogy a fejére került a korona, nyilván már nem bízott meg senkiben és mindenhol árulást látott. Ennek az árát pedig unokatestvérei, a Grey – lányok fizették meg. Lady Jane Grey szomorú sorsa közismert – Henrik fiának halála után pár napig ő volt a királynő, aztán Mária királynő lefejeztette -, azonban volt neki két húga is, akiknek szintén nem jutott boldog élet. Mindketten a királynő engedélye nélkül mentek férjhez – valószínűleg nem voltak tisztában azzal, hogy ezzel mekkora bajt vonnak a saját fejükre -, amelyért mindketten szoros őrizet alá kerültek, Katherine-t elsorvasztotta a bánat, miután elválasztották férjétől és nagyobbik fiától, a törpe növésű Mary azonban túlélte ezeket a viharos éveket, főként annak köszönhetően, hogy nem született gyermeke, ezért nem jelentett fenyegetést Erzsébet számára. A Grey lányok történetét igencsak romantikus köntösben tálalja nekünk Philippa Gregory, és az a legnagyobb erénye, hogy úgy tud érzelmes lenni, hogy nem lesz giccses, összességében mégis egy tisztességesen megírt lektűr, ennyi és nem több. Történelemrajongóként nekem egy kicsit túlságosan csajos és felszínes darab lett, de kiválóan bemutatta, milyen volt az udvari élet Erzsébet korában (aki azért nem volt annyira negatív személyiség, mint amekkora ördögnek a szerző beállította, de nyilván a Grey – lányok szempontjából nézve valóban borzasztóan megkeserítette az életüket) és a politikai viszonyokba is betekinthetünk. A lányoknak nem volt esélyük az uralkodóval és főleg Sir William Cecil - lel szemben (aki pontosan tudta, hogyan tartsa a trónon szeszélyes királynőjét), és finoman szólva sem látták át, hogy hercegnői rangjuk és az örökösödési sorban betöltött szerepük miatt milyen cselszövések kellős közepébe kerültek. Mert a szerelem sajnos egyáltalán nem győz le mindent, ha valaki a korona közvetlen közelében él, az érzelmek nem számítanak ezen a szinten, csak és kizárólag a hatalom.

A három Grey lány boldogan él a család hatalmas házában, a komoly Jane a könyvek szerelmese, a hóbortos Katherine imádja az állatokat és a szép ruhákat, a törpe növésű Mary-nek pedig hatalmas akaratereje van. Azonban az idill összetörik, amikor Henrik fia, Edward meghal, és az utána következő politikai zűrzavarban a lányok szülei úgy döntenek, hogy megpróbálják Jane-t királynői rangra emelni, ami azonban tragikus fejleményekhez vezet…

A lányok sorsát külön fejezetben, E/1-ben elbeszélve ismerhetjük meg, és annak ellenére Mary sorsa lett a legjobban megírva, hogy Jane sorsa volt a legdrámaibb. A fiatal lány okos volt, azonban nem tudott mit kezdeni azzal, hogy akarata ellenére királynővé koronázták, majd a nép és a nemesség nem őt támogatta, hanem Mária mellé állt, így csupán néhány napig ülhetett a trónon. Talán lett volna esélye elkerülni a vérpadot, ha megtagadja protestáns hitét, ő azonban erre nem volt hajlandó, így 16 évesen a hóhér bárdja lesújtott rá. Halála után a húgait Erzsébet királynő udvarhölgyekké nevezte ki – nyilván azért, hogy szemmel tarthassa őket - , ők pedig próbáltak meghúzódni az árnyékában, azonban miután mindketten szerelmesek lettek, a szívükre hallgattak, és az ő engedélye nélkül mentek férjhez, amellyel kivívták a haragját, hiszen egyáltalán nem volt mindegy Erzsébet számára, hogy szülnek-e örököst, hiszen ők voltak az utolsó Tudor-hercegnők. Katherine minden nehézség dacára két fiúnak adott életet és kapott egy kis családi boldogságot a sorstól, mielőtt elemésztette volna a házi őrizet embertelensége. Mary erősebb volt, mint ő, így végül elnyerte a szabadságát, és viszonylag nyugodt életet élhetett.

Mary karaktere volt a legérdekesebb, fura, hogy erről a Tudor-hercegnőről nem nagyon szólnak a krónikák, pedig különleges egyéniség volt, de hát örökösödési szempontból ő tényleg nem volt fontos, márpedig a történelmi emlékezet ugyebár az uralkodókat őrzi meg, azokat nem igazán, akiknek csak az esélyük volt meg a koronára, de sohasem viselték. A Tudor-dinasztia adta a kor legnagyobb uralkodóit VIII. Henrik és Erzsébet személyében, a sors fintora azonban, hogy a királynő halála után az Stuart Jakab került trónra, akinek az édesanyját ő maga küldte vérpadra. Habár ez a könyv erősen sötét tónusban beszél Erzsébetről, azt azonban nagyon jól megmutatja, hogy mennyire nem volt egyszerű lavíroznia a királynőnek a politikai konfliktusok során, miközben fél szemmel mindig oda kellett figyelnie azokra a rokonaira, akik születésük jogán akár el is vehették volna tőle a koronáját. Azzal is mellbevágó szembesülni, mennyire másként alakult volna az angol történelem, ha Erzsébet fiatalon belehal a himlőbe, mert akkor Katherine Grey lett volna az örököse, és ez mennyire kevésen múlt (az már egy teljesen más kérdés, hogy Angliának egy erőskezű uralkodóra volt szüksége, Katherine pedig egyáltalán nem lett volna az, de hát most a testvérek szempontjából került elbeszélésre a történet).

A hatalom magányossá tesz, ezt nem csak Erzsébet királynőnek kellett megtapasztalnia, hanem a Grey lányoknak is, akik azonban a királynővel ellentétben mindig is az érzelmeikre hallgattak, és naivan azt hitték, hogy ő ezt majd megérti, pedig neki, aki sohasem tudta, milyen a családi boldogság, mindig csak a hatalom számított, és meg sem fordult a fejében, hogy a többi rivális másként gondolkodik. Borzalmas csatatér volt a királyi udvar, hatalmas erő kellett a folyamatos hatalmi harcok túléléséhez, Mary-nek is ki kellett tépnie a szívét, hogy erre képes legyen. Habár nekem kicsit túlságosan csajos volt a sztori (hercegnői szinten tényleg nem lehettek ennyire butuskák a lányok, de mindegy, ez végülis csak egy regény), mégis magával tudott ragadni a történet, és annak ellenére teljes szívemből szurkoltam a nővéreknek, hogy nyilván tudtam, hogyan alakul az öröklés sorsa. Egyszer olvasós, de minőségi lektűr, ami egy eddig nem túlságosan ismert szempontból mutatja meg nekünk a VIII. Henrik halála utáni viharos éveket.

8/10

A könyvet a Libri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6414699408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.