Képregénykritika: Dragonero – Agyar és Acél (2018)
2019. március 11. írta: P.A. Doorman

Képregénykritika: Dragonero – Agyar és Acél (2018)

Erondári kalandjaink tovább folytatódnak

covers_509904.jpg

A Dragonero sorozatról elmondható, hogy nem új téma itt a blogon. Már több írásomban is foglalkoztam ezzel az olasz fantasy képregénnyel, és nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy jelen kritikám is ezzel a világgal foglalkozik. Sok mindenért rajonghat az ember, és az én esetemben ez bizony kialakult, az Erondárt keresztbe-kasul bejáró kalandozó csapat iránt. Talán a világ komplexitása, a karakterek elevensége vagy egyszerűen csak a történet élvezetes, szerethető hangulata váltotta ki ezt a lelkesedést belőlem? Az igazság az, hogy már nem tudnám megmondani. Az biztos, hogy olvasási szokásom részévé vált ez a fekete fehér kiadvány. Kevés olyan kötet van – főleg képregények között –, amit többször is elolvasok, de ezekkel a kiadványokkal ez is megtörtént. Mindenképpen reménykedésre ad okot az, hogy olasz szomszédjainknál mostanában jelent meg a már sokat méltatott képregénysorozat 70. száma. Így remélhetőleg jó darabig lesz miről írnom, és lesz mit olvasnom.

Ian az Orkok Szigetén átélt kalandokat otthonában igyekszik kipihenni, ám ez a pihenés sem tart sokáig, hiszen a Fürkészek rendjének éves tanácskozása közeleg. A sárkány vérével megáldott vagy éppen megátkozott hőst elkíséri a gyűlésre két hűséges társa, Gmor és Sera. A kalandor társai így megismerkedhetnek a nem mindennapi rend többi tagjával is. A tanácskozás után sincs sok lehetőség a pihenésre, hisz hamar új küldetést kap az önmagát még mindig nem találó harcos, egy rablóbanda után erednek a Kereskedők Céhének megbízásából. Merovia városa tartogat pár meglepetést ismerős kalandorainknak, és ahogyan az a kalandok során lenni szokott, hőseink csak egymásra számíthatnak.

A Dragonero harmadik része a már megszokott formában fogad minket. A ragasztott, puhafedeles, 191 oldalas kötet szépen mutat másik két társa mellett. Bár az igazat megvallva a kiadvány gerincén megjelenő sorszámot örökké hiányolni fogom. De nem baj, megoldottam házilag egy fehér alkoholos filccel a kiadó „G” betűje alatt. A kellemes kesernyés tinta illata már ismerősként vár a kiadvány lapjai közt. Elmondható mind a három kötetről, hogy a tartósságra nem lehet panasz. Biztosra veszem, hogy ez egy olyan képregény sorozat lesz, amelyet büszkén fogok megmutatni a gyerekeimnek, és még talán az unokáim is forgathatják az addigra már megsárgult lapokat.

A már jól megszokott fekete-fehér világ ismét magával ragadott. A történet elején megismerhetjük kedvenc kalandorunk, Ian Aranill menedékét. Azt a hangulatos kis kalyibát, ami egy sziklaszírt tetején hűségesen várja haza gazdáját a kalandokról, és veszélyesebbnél veszélyesebb küldetésekről. Olyan hangulatosra sikeredett ez a magányos kis ház, hogy komolyan kedvem támadt egy jót borozgatni Gmorral a bejárat előtti verandán, és ha már ott lennék, megkóstolnám az ork legendás főztjét. A történet szereplői ismerősök ,az előző két kiadványból. Bár azt nem tudom, mit csináltak az alkotók Serával, az elfek füvészlánya mintha megöregedett volna, mióta utoljára láttam. Olyan groteszk élményben volt részem, amikor megláttam az elflányt, mintha egy jól menő sorozatban tinit játszó húsz éves színésznőt egyik rész után hirtelen lecserélnék egy MILF-re. Eltartott jó pár oldalig, mire sikerült megszoknom.

A harmadik rész tekintélyes oldalmennyiségen keresztül foglalkozik a Fürkészek rendjével, ami igazán hangulatosra sikeredett. Az alkotók ezzel a fejezettel elérték azt, hogy anélkül ismerjen meg az olvasó fontos részleteket Ian világáról, hogy vastag világleírásokat kelljen lapozgatnia. Egy élő, virágzó testvéri közösséget ismerünk meg a Fürkészek erdei táborában. Egy olyan pajzs testvériség ez, amelynek szívesen lenne tagja minden kalandor lelkű olvasó. Igazán tetszik, hogy nem agyatlan zsoldosokról van szó, akik mindent megtennének egy jó kis vérontásért, hanem egy intellektuális, éves feljegyzéseket készítő, az egész birodalmat behálózó szervezet bontakozik ki az olvasó szeme előtt. Megismerve Erondár számos népcsoportját és helyszínét be kell vallanom, hogy ez a rész annyira tetszett, hogy többször is elolvastam.

3_08.jpg

Ami kifejezetten tetszett az első résztől kezdve, hogy a főbb karakterek – gondolok itt Ianra, Gmorra és Serára – nem állati ösztönökkel feltankolt gyilkológépek, hanem érző lélegző személyek, akiket hamar megszeret az ember. Ian, a Varliedarto sárkányölő-dinasztia sarja egy első pillanattól szerethető valaki, egy önazonosságát kereső férfi titkos szeretővel, számtalan kérdéssel, és egy nagy adag családi hagyomány iránti megfelelési kényszerrel küzdő karakter. Viszont Gmor ork származása teljesen új megvilágításba kerül az Agyar és Acél lapjain. Amikor gyerekkori barátjával új küldetést kapnak, az események sűrűjében találkoznak kedvenc ork séfem egy különösen nagy termetű fajtársával. Nem árulom el a csattanót, de itt éreztem első ízben részvétet egy ork iránt. Gmor reakciója pedig annyira emberi, hogy az ő karaktere itt mutatott először igazi érzelmi mélységet. Sera továbbra is a kicsit naiv, mindenre rácsodálkozó szőke a csapatban annak ellenére, hogy fekete a haja színe. Remélem, a későbbi történetekben az ő karakterében megbújó lehetőségek is feltárulnak majd.

Annak ellenére, hogy a történet egy orbitálisan nagy cliffhanger-rel ér véget, ami természetesen arra ösztönzi az olvasót, hogy mihamarabb megvegye a következő számot, személy szerint új kedvenc részt avattam a Dragonero képregények három megjelent része közül. A harmadik kötet technikai KO-val – és itt leginkább a Fürkészes fejezet a ludas – kiütötte a kedvenceknek járó helyről az első kötetet. Csak remélni tudom, hogy még tovább olvashatom Ian kalandjait, és erősen bízom benne, hogy hamarosan egy következő rész ismét bekerül a kedvencek közé.

10/10

A képregényt a Goobo Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr314675816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.