Könyvkritika: Lyndsay Faye: Jane Steele (2018)
2019. február 08. írta: tonks

Könyvkritika: Lyndsay Faye: Jane Steele (2018)

Jane Eyre sorozatgyilkosként támad

befunky-collage2_1.jpg

A klasszikus művek újragondolása nem új keletű téma és mindig érdekes, hogy mit lehet kihozni egy ismert és szeretett történetből. Lyndsay Faye nem kisebb műhöz, mint Charlotte Brontë Jane Eyre című klasszikusához nyúlt hozzá, hogy megmutassa, mihez tud kezdeni egy főhősnő, ha rengeteg vér tapad a kezéhez.

A Jane Steele előtt is olvastam már hasonló könyveket, leginkább Jane Austennal kapcsolatban. Az írónő regényeinek számos folytatása, újragondolása született, a Büszkeség és Balítélet zombis változatáról lehet talán a legtöbbet hallani, amelyből film is készült. Angolul egyébként minden Austen regénynek van efféle változata, van ahol víziszörnyek, máshol múmiák zavarnak bele a sztoriba. A folytatásoknak, átírt verzióknak meg egyszerűen se vége, se hossza. Sőt, létezik olyan könyvsorozat is, amelynek maga az írónő a főszereplője és Miss Marple stílusban nyomoz rejtélyes ügyekben, vagy épp a mai világban kutatnak egy elveszett Jane Austen regény után. Sajnos azonban hiába hangzanak ezek jól, a megvalósítás már általában nem az igazi. Körülbelül minden 10 borzasztó könyvre jut 1 kiváló (a Büszkeség és Balítélet a szolgálók szemszögéből egészen zseniális, ezt mindig szoktam ajánlani a témában), ami nem egy biztató arány, de valahol mégiscsak megéri, hiszen azzal az egy jóval fokozhatjuk kicsit a Jane Austen élményt, aki fájóan rövid életművet hagyott hátra maga után.

Hasonló a helyzet a Brontë nővérekkel is, egy tisztességes könyvespolcot sem tudnak kitenni az életművükkel, de ez cseppet sem von le az erényeikből. Úgy gondolom, aki szeret olvasni, annak mindenképpen van egy első Brontë regény az életében, és én a mai napig szeretettel gondolok vissza a Jane Eyre-re. Ma már biztos más szemmel olvasnám, kikupálódva a sok tudástól, hogy tudom, kinek a regényét olvasom, milyen korból, mi a regény pontos műfaji besorolása, jelentősége. Annak idején csak a történet volt meg nekem (sok szempontból egyszerűbb világ is volt az), és biztos van köze ahhoz, hogy végül könyvmollyá cseperedtem. Természetes volt tehát, hogy rögtön felfigyeltem a Könyvmolyképző Kiadó új könyvére, a Jane Steele-re.

A történet elején Jane Steele fiatalon elveszíti édesanyját, és hogy szabaduljon gonosz nagynénjétől, bentlakásos iskolába kerül. Az iskola egy minden képzeletet felülmúló, kegyetlen hely, miközben Jane-nek azt is el kell fogadnia, hogy nem olyan, mint az átlagos lányok. Pár évvel később is csak tengődik a világban, bizonyos események miatt a rendőrség elől is bujkálnia kell, mikor a tudomására jut, hogy gyerekkori otthona és öröksége, Highgate House új gazdára talált Mr. Charles Thornfield személyében, aki ráadásul épp nevelőnőt keres. Jane ügyesen megszerzi az állást és kutatni kezd a múltja után, miközben rájön, hogy Charles Thornfield körül is sok a rejtély. A hullák meg csak úgy szaporodnak!

A regény keretes szerkezetű, Jane meséli el nekünk a történetét. Ez nem éppen a kedvenc írói eszközöm, mert könnyen vontatottá teheti az elmesélést a múltba révedés és bölcselkedés miatt és sajnos itt is ez történt. Nehezen indult be a cselekmény és később is voltak benne megakadások. Az első nagy fordulat (gyilkosság) nem sok mindent mozgat meg az olvasóban, ugyanis már mérföldekről látszik, mi fog történni, de utána, a bentlakásos iskolában szerencsére már magára talált az írónő. Egészen zseniális, amiket oda kitalált. Addigra mi is megszeretjük Jane-t és törődünk a sorsával. Az iskola utáni, fiatal felnőttkori londoni életét taglaló részt kicsit keveselltem, mert elég izgalmasnak hangzott, de az csak egy megálló volt Highgate House előtt. Itt szintén hullámzó intenzitásúak voltak az események. Viszonylag hosszabb időt ölel fel, így nyilván néha leült a történet, de sokáig inkább csak zavarosnak éreztem, mint izgalmasnak. Meglepett, mennyire kreatív utat választott végül az írónő, csak a felvezetésében lehetett volna ügyesebb. Egy darabig nem is lehetett tudni, mi is történik, de a végére szépen kikerekedett. A befejezés a könyv legjobb része, kielégítő magyarázatokkal szolgál, elvarrja a szálakat, meg lesz a happy end.

És itt leszek bajban, ugyanis ez nem egy Jane Eyre 2.0. Egyrészt ez nagyszerű, hiszen a legrosszabb az lett volna, ha egy sima fanfic szintjén megragadó sztorit akartak volna eladni az olvasóknak (sajnos a A szürke 50 árnyalata már megmutatta, hogy nem alaptalan félelem ez), másrészt nem erre számítottam a fülszöveg, reklám alapján. Érdekes az az írói húzás, hogy a Jane Steele világában a Jane Eyre egy létező regény, Jane Steele olvassa is és utal is rá, hogy pár dologban mennyire hasonlóak, de ő sokkal rosszabb, pokolra valóbb teremtés, mint a jó Jane Eyre. Érdekes volt a jellemeik összehasonlítása, de hiába hangoztatja Jane Steele-n keresztül az írónő, hogy az ő főhősnője micsoda egy pszichopata, egy gyakorlott olvasó látja, hogy nem az. Csak egy szerencsétlen áldozata a körülötte levő világnak, gyilkosságok ide vagy oda. 

A Jane Eyre és a Jane Steele inkább mindketten variációk egy témára: van egy elárvuló lány, aki rossz iskolába kerül, túléli, aztán nevelőnő lesz egy kislány mellett, akit gazdag gyámapja nevel és akivel végül egymásba szeretnek. Ennyi. Nem a világ legkülönlegesebb története ez alapján, Charlotte Brontë tette azzá. Lyndsay Faye pedig majdnem mindet kilúgozta belőle és olyan elemeket tett a helyére, amit izgalmasnak gondolt. A lányiskolánál jót tett a plusz csavar, Highgate House-nál az indiai kultúra belekeverése a dolgokba, de a többi inkább feleslegesnek hatott. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy kár volt a Jane Steele-t egy Jane Eyre változatként eladni, annyira más a történet mozgatórugója, a csavarok. Kicsit átszerkesztve önálló regényként is megállná a helyét. A legegyszerűbben úgy lehet a köztük levő különbséget definiálni, hogy a Jane Eyre egy klasszikus romantikus regény, a Jane Steele-nek viszont a kalandregény része a legerősebb. 

Összességében teljesen más élményt nyújtott a Jane Steele, mint amire az előzetes információk alapján számítani lehetett és az élvezetéhez egyáltalán nem muszáj ismerni a Jane Eyre-t. Kalandregényként sokkal jobban megállja a helyét, mint egy klasszikus átirataként.

7/10

A könyvet a Könymolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3114611184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.