Manoj Night Shyamalan karrierhullámvasútját már számtalan helyen összefoglalták. Az elején voltak jó, érdekes, meglepő filmek (Hatodik érzék, Jelek, A falu), amik mellé idővel párosultak valóban shyamalanesque darabok, ahol valami furcsát talált ki (Lány a vízben, Az esemény), hogy aztán rettenetes bérmunkákat végezzen el, mint a hozzá abszolúte nem illő Az utolsó léghajlító, vagy A Föld után. A mélypontot elérve szépen lassan szivárgott fel, mint a talajvíz, ahol aztán gejzírként robbant ki a Széttörve befejezésével, egy nem kicsit alaptalan hájpot hagyva maga után, hisz az A sebezhetetlen folytatása, mint kiderült. Pár héttel a bemutató után bejelentette a trilógia záródarabját is. Tehát hogyan teljesít előbbi két film után az Üveg, most is mélybe zuhanás lett a vége?
Nos az első 20 perce remekel: David Dunn (Bruce Willis) a fia, Joseph (Spencer Treat Clark) segítségével elfogadta „sorsát”, és éjszakánként portyázgatva piti bűnözőket reguláz meg, de az egyre szaporodó emberrablások és előkerült holttestek miatt Kevin Crumb (James McAvoy) kerül a célkeresztjébe. Végül össze is csap a Szörnnyel, azonban egy pszichiáternő (Sarah Paulson) a rendőrség segítségével elfogja őket, és egy olyan pszichiátriára szállítja őket, ahol 19 éve raboskodik a romlott zseni, Elijah Prince (Samuel L. Jackson) – alias Mr. Üveg...
És ezután jönnek a nézőt szájhúzásra késztető részek, ahol Shyamalanra jellemzően a príma ötleteknek alávág a kínos dialógusok és a buta magyarázatok egyvelege. Az sem nagyon segít, hogy Sarah Paulson egyértelműen a leggyengébb a filmben, de ami elsőre a legjobban zavart, hogy a furcsa eseményekre adott magyarázatai közül vannak olyan gyermetegek, amiket egy átlag konteó-oldalon bekommentelve kinevetnék még a feketeöves laposföldesek is. Számomra felfoghatatlan, hogyan magyarázhatja meg a Szörny plafonon mászását az a tény, hogy Kevin egy másik énje rendszeresen falmászós videókat nézegetett a neten, ergo eltanulta és a gyakorlatban alkalmazta ezt a képességet. Húha. Üzenem a Liverpoolnak, hogy nagyon szívesen lennék Alisson cseréje, hisz sok focit nézek a tévében...
Ugyanakkor a másik oldalról nézve ezzel nincs akkora baj, a célját elérte, hogy elbizonytalanítsa hőseinket – más kérdés, hogy sokkal elgondolkodtatóbb lett volna a nézők számára is, ha valóban lett volna egy kivédhetetlen, logikus magyarázata a felfoghatatlan eseményekre, és nem csupán azt ismételgeti, hogy „ezek tévképzetek”. Nekünk ugyanis egy percig nem kellett kételkednünk hőseinkben, hisz láttuk már akcióban Davidet és a Szörnyet, és a film egyértelművé teszi, hogy Elijah is kivételes géniusz, aki egy tervrajzra pislantva, azt memorizálva képes csintalankodni az épületben.
Azonban a rossz dialógok amik sajnos képesek a film hangulatából kirángatni. 15-20 éve nem volt mainstream a képregényfilm, de amúgy is annyira egyszerű archetipikus eszközökkel él, hogy elképesztően bántónak és butának éreztem, ahogy mindig elmagyarázza Shyamalan. Mr. Üveg esetében még megértem, hogy 19 éven át ugyanazokat a pasztellszínű, lila falakat bámulva a szokottnál is jobban becsavarodott, de hogy két karakter szempontjából is kulcsfontosságú revelációt a „képregényekben ilyenkor derül ki valami nagyon lényeges” felvezetéssel indítani... Ezt a trilógia első részében sokkal jobban megoldották.
S ezt a karaktercsavart kellene felülmúlnia a nagy, filmes shyamalani csavarnak, ami azonban több kérdést vet fel azonnal, minthogy elámuljak rajta, hogy mekkora fogás. A rendező előző munkáiból és az előzetes kritikák alapján már felkészültem, hogy borzasztó lesz, de igazából csak rosszul kidolgozottnak vélem – ha még pár évig formálgatja magában, talán sikerült volna hatásosabban bemutatnia a filmben a legutolsó jelenettel együtt, amivel sajnos megint csalódást okoz.
Azonban felvetődik a kérdés: elkésett-e az Üveg a képregényfilmektől túlcsordult piacon? Valószínűleg egy kicsit már igen. Christopher Nolan Batman-filmjei, majd a MCU tolta a mainstreambe a műfajt, elkészült és több évadot megérhetett pl a Kívülállók is. Lehet, hogy néhány évvel az első rész után jobban tudtuk volna értékelni az Üveget. Mindenesetre nekem másodjára is üdítő volt a végig lebegtetett grandiózus leszámolás helyett az emberi léptékű finálé, a színek talán túl egyszerű, de ízléses és tetszetős használata, a jó főszereplők – Bruce Willisre nem lehet panasz, McAvoy sokkal elviselhetőbb hogy nem ennyire töményen van jelen, Spencer Treat Clark kellemes meglepetés, Samuel L. Jacksontól pedig kirázott a hideg a végén –, vagy a néhány traumatikus kivágott jelenet A sebezhetetlenből.
Érdemes-e leülni az Üveg elé? Diplomatikusan szólva: remek kérdés, nem könnyű rá választ adni – habár a moziban adtam neki egy második esélyt is. Megérdemelte.
Shyamalan/10
