Könyvkritika: Tóth Anikó Dóra: Puszimanók (2018)
2019. január 26. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Tóth Anikó Dóra: Puszimanók (2018)

Tündéri mesekönyv, gyönyörű rajzokkal, kedves történetekkel, remek stílusérzékkel és sok-sok szeretettel megírva

puszimanok2.jpg

A Tinder után éles váltásnak tűnik a mesekönyv, pedig az utóbbi volt előbb. Ezt onnan tudom, hogy még valamikor 2017-ben teljesen véletlenül elkeveredtem egy könyvbemutatóra, amiről nem is tudtam, hogy az, csak egy barátommal találkoztam a helyszínen, hogy aztán elmenjünk gasztrokalandozni. A program egy kicsit csúszott, ugyanis ott ragadtunk, annyira jók volt az írókkal készült interjúk. Itt szereztem tudomást, arról, hogy Tóth Anikó Dóra 1. létezik és ír, 2. van egy könyve a Tinderről. A könyvet be is szereztem, nagyon tetszett, és annak köszönhetően azóta sem jutott eszembe szingli létemre, hogy regisztráljak korunk legnépszerűbb társkereső platformjára. De itt és most nem ez a lényeg, hanem az, hogy az írónő elmesélte, eredetileg mesekönyvet tervezett, aztán tetszett meg neki a Tinder, mint téma, és inkább azzal foglalkozott, de a mese az igazi szerelem. Aztán tessék, eltelik egy kis idő, és már meg is jelent az első mesekönyve, ami nagyon aranyos és kreatív, csak az a gond vele, hogy nagyon rövid. Olvastam volna még, pedig nincs gyerekem, és elvileg már régen ki kellett volna nőnöm a meséket, de szerencsére 42 évem ellenére még mindig nem nőttem fel, úgyhogy másodpercek alatt beleszerettem a puszimanókba. Hogy kik ők? Apró kis lények, a porszemnél is kisebbek, akik minden este lecsúzdáznak egy holdsugáron, és addig puszilgatják a gyerekek szemhéját, amíg el nem alszanak. Érzékenyek ám nagyon, nem szeretik, ha összetévesztik őket a tündérekkel vagy a mezei törpékkel. Sok mindent megtudhatunk még róluk ebből a sajnos nagyon rövidke kis kötetből, éppen eleget ahhoz, hogy nagyon kíváncsi legyünk a folytatásra. Tündéri mesekönyv, gyönyörű rajzokkal, kedves történetekkel, remek stílusérzékkel és sok-sok szeretettel megírva.

Olívia egy szőke, kék szemű kislány, aki nagyon szereti a meséket, ezért az anyukája kitalálta neki a puszimanókat, akiknek a segítségével rá tudja venni örökmozgó gyermekét, hogy aludjon már el végre. Az igazi Olívia a szerző unokahúga, és az ő ágya mellett született meg a puszimanók ötlete…

Az írónő le sem tagadhatná, hogy civilben marketinges vonalon dolgozik, nem húzta az időt, mindjárt egy nagyon cukker kis pólót is tervezett a könyvhöz, amelynek a végén tudomást szerezhetünk arról, hogy idén jön a folytatás is (amit én részemről epedve várok). A könyv illusztrátora is érdekes, hiszen Nemes Takách Kata alapvetően színésznő, egy munka kapcsán találkozott Dórával, és mesélte el neki, hogy amúgy ilyesmivel is foglalkozik. És még mindig nincs vége a „különcködésnek”, ugyanis a szerző magánkiadásban adta ki ezt a könyvét is, akárcsak az előzőt, mert nem tetszettek neki a vele szerződést kötni kívánó kiadó feltételei. Nagyon tisztelem az írónőt, hogy nem a könnyebb utat választotta, hanem a sajátján jár, és mivel nemcsak tehetséges, hanem ambiciózus is, biztos vagyok benne, hogy ki fogja vívni magának nemcsak az olvasók, de a szakma megbecsülését is. (Nem fizet nekem azért, hogy fényezzem, ez a véleményem alakult ki róla már akkor, amikor egyszerű közönségként végighallgattam anno azon a könyvbemutatón a vele készített interjút).

Na, de térjünk vissza a könyvhöz. Egyértelműen kisgyerekeknek íródott, de egy felnőtt is simán bele tud feledkezni a puszimanók mesés világába, amelyről valószínűleg a későbbiekben sokkal többet meg fogunk tudni. Egyelőre csak az alapinformációkat ismerjük róluk, vagyis aprók, kedvesek, felhőruhát hordanak (nagyon édesek az illusztrációkon, tényleg), ha elalszol, kinyitják neked Álomország kapuját. És ez még mind semmi, mert olyan menő barátaik vannak, mint a napcica és a holdkutya, előbbinek aranyszínű a bundája, utóbbinak ezüst. Velünk együtt születnek, és addig nem aludhatnak el, amíg te sem alszol. Most tényleg hagynád álmatlanságban szenvedni ezeket a csöpp kis lényeket, ahelyett hogy te is elmennél szépen aludni velük együtt? Ugye, hogy milyen jól ki van találva ez a helyre kis meskete?

Az élet írta a puszimanók meséjét, így olyan hétköznapi dolgokról esik benne szó, ami minden családdal előfordul, a szülők fáradtsága a sok munka miatt, a rossz álmok, a ruházkodás, az étkezés, az otthon vagy a délutáni alvás. A gyerekek által érthető nyelvezeten, szórakoztató formában beszél az írónő ezekről a témákról, amelyek egy felnőtt számára talán érdektelenek, azonban egy kisgyerek számára nagyon is fontosak, és egyáltalán nem mindegy, hogy a nyiladozó kis értelmüket fejlesztjük az ilyen kreatív mesékkel vagy a gügyögéssel csírájában elfojtjuk az érdeklődésüket. Tényleg kár, hogy ilyen nyúlfarknyi lett az első felvonás, remélem, a folytatások egy kicsit vaskosabbak lesznek, mert a puszimanók világa csodás, sokrétű, igazi élmény felfedezni. Egyetlen kérdésem maradt a végére: a hozzám hasonló gyermeklelkű felnőtteknek is készül méret abból az aranyos puszimanós pólóból?

9/10

A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7714586750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.