Könyvkritika: Valerio Evangelisti Eymerich-ciklusának 1–3. része (2013–2015)
2019. január 15. írta: Fejes Valentin

Könyvkritika: Valerio Evangelisti Eymerich-ciklusának 1–3. része (2013–2015)

Mikor a gondolat ereje világokat mozgat meg

Ugye ismerős Valerio Evangelisti neve? Hogy nem…?! Sebaj, elvégre én is alig pár éve hallottam róla először, mondhatni egy véletlennek köszönhetően (ami legjobb emlékeim szerint egy kósza hirdetés képében érkezett a legnagyobb közösségi portálon). Az olasz származású, végzettségéből kiindulva komoly történelmi háttértudással rendelkező szerző a fantasy, valamint a sci-fi műfajokban alkotott korábban, utóbbi esetében immár rangos elismeréssel büszkélkedhet a bezsebelt Uránia-díj formájában. A vele való kapcsolatom az Indulj, inkvizítor! című kötetével kezdődött, melynek három, párhuzamosan futó cselekményszála különböző korszakokba kalauzolja el az olvasókat.

valerio_evangelisti_eymerich-ciklusanak_1-3_resze.jpg

Fiatal kora ellenére Nicolas Eymerich domonkos barátból az Aragóniai Királyság főinkvizítora lesz 1352-ben. Új kinevezése egyszerre hatalmas megtiszteltetés és súlyos felelősséggel terhelt hivatás: helyt kell állnia az ellene irányuló intrikák kereszttüzében, emellett egy pogánynak ítélt kultusz megjelenésének ügyében kérik fel nyomozásra. Hamar rájön, hogy a hitetlenek még a legbefolyásosabb körökbe is beférkőztek… A problémát megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségek egész sora bonyolítja tovább.

Egy újabb idősík szereplői valamikor a közeljövőben élik mindennapjaikat. A magányos, de annál tehetségesebb lángész, Frullifer merőben új gondolatával sokkolja a tudós-társadalmat – az univerzum legnagyobb részét az úgynevezett pszitronok alkotják, s e részecskéket az emberi agy képes kibocsátani. Szent meggyőződése, hogy felfedezése segítségével egészen új távlatok nyílhatnak meg az emberiség előtt, ám a konzervatív gondolkodók többsége a pszitron-elméletet áltudományos badarságnak, annak atyját pedig egyszerű kontárnak tartja. A kigúnyolt zsenit és munkáját csupán egyetlen csoport kívánja támogatni… Egy felettébb rejtélyes csapat, sötét titkokkal övezett célokkal…

A harmadik cselekményszál hősei titkos küldetés részeivé válnak. A Malpertuis űrhajó legénysége különleges megbízatást kap: el kell utazniuk a Gamma Serpentis rendszerbe. Küldetésükbe viszont hiba csúszik, ezért végül egy kopár, kietlen bolygón landolnak. Vajon mi volt a megbízó valós szándéka? Egyáltalán van-e olyan pont, ahol összekapcsolódik a távoli világok sorsa? Ha a végére értünk a több, mint 300 oldalas könyvnek, garantáltan megkapjuk a választ.

nicolas_eymerich_inurbanissimus.jpg

Nicolas Eymerich (a kép forrása)

A folytatások (Örökké élj, inkvizítor! & Égj, inkvizítor!) ugyan az előzőekben jól bevált receptet követik, a széria mégsem fullad ki emiatt, sőt! Az író állandóan képes újítani, valamilyen apróságot mindig hozzátesz a dolgokhoz, ezáltal gazdagabbá, sokszínűvé téve nemcsak teremtett univerzumát, hanem magát a fő karaktert, Nicolas Eymerichet is. Szomorúan tapasztaltam ugyanakkor, hogy egyesek csak azért értékelik le a sorozatot, mert képtelenek értelmezni az olvasottakat, és nehezükre esik meglátni az összefüggéseket a cselekményszálak történései között.

Ez a jelenség azonban egyáltalán nem von le semmit a művek nagyszerűségéből. Az alapötlet fantasztikus, az események megállás nélkül pörögnek, így rövid időn belül arra eszmélhetünk, hogy máris végeztünk a kötetekkel. A negyedik rész, ami magyar fordításban a Rettegj, inkvizítor! címet kapta, nemrég került a kezem ügyébe… Bemutató hamarosan!

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr214555438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.