Könyvkritika - Alynne Webb: Az utolsó (2018)
2019. január 04. írta: Nagy Judit Áfonya

Könyvkritika - Alynne Webb: Az utolsó (2018)

Bebörtönzött szellemi vezetés

A klasszikus, középkori társadalmakat és eszköztárat kölcsön vevő, elképzelt és mitológiai lényeket felvonultató fantasy általában kétféle hatást vált ki azon olvasókból, akik nem követik nyomon a zsáner változásait, új megközelítésből vizsgált darabjait. Mondják, nehéz újat mutatni egy olyan témában, amit előtte több tucatnyian feldolgoztak, és pláne nehéz egy új világot beemelni a köztudatba akkor, ha nem külföldi, befutott szerző tollából származik, hanem hazai, ráadásul elsőkönyves alkotó nyújtja át azt az olvasóknak. 

statements_1176983.jpg

Alynne Webb világa semmiképp nem unalmas. A kezdetben inkább young adult történetként induló cselekmény ugyan elriaszthatná az ebből kinőtt, vagy célcsoportba tartozó, de a YA sztorikat nem kedvelő olvasókat, azonban érdemes átrágni magunkat az első száz oldalon ahhoz, hogy világos legyen: mindez csak a bevezető volt az igazi történethez, ahol egymást érik az érdekesebbnél érdekesebb teremtmények, természetszellemek, valamint a jó és rossz örök párharca nem csupán a maga egyszerűségében mutatkozhat meg, ennél sokkal több tényező befolyásolhat egy másik világban játszódó kalandot, ahol az érdekkapcsolatokat csak figyelmes olvasással lehet számon tartani. 

Varázslók, boszorkánymágusok, alkimisták, gyógyítók, gólemek, tündérkutyák, sellők stb. jól elférnek egymás mellett ebben a világban, ahol a varázslók háborúi mindenkire hatással vannak, az emberekre is. A négy nagy hatalom által uralt világba való átjutás és a független területért folytatott harc egy olyan háborús atmoszférát eredményez, ahol mindennek megvan a maga szerepe, és minden hősnek a saját feladata. Ha van is egy szemernyi kifogásom, akkor az inkább a két alapkarakter sodródása. Ezzel a testvérpárral csak úgy megtörténnek események, belesodródnak ebbe a hatalmi játszmába, de többnyire nem egyedül rajtuk múlik akár egy szerencsés megmenekülés, akár egy részlet felfedezése a történet nagy kirakósában.Ők valójában egy fonál, amelybe kapaszkodva végiglendülhetünk az igazi történeten, és ha így tekintünk rájuk, afféle kísérőszereplőkként, tulajdonképpen elég biztos kapaszkodót jelentenek az olvasás során. Mindezt pedig megtámogatja a gördülékeny szöveg, a világos, és tisztán érthető mondatok. Semmi túlírás, semmi felesleges kitérő, csupán az érzékletes történetvezetés, ez pedig nagyon ritka manapság. 

40074798_1034454710068313_6620312970020782080_n.jpg

Látszik, hogy a szerző ismeri a közeget, amelyben mozog, nagy a háttértudása. A hasonló cselekménnyel és karakterekkel foglalkozó zsánerirodalommal, szerepjátékokkal valószínűleg tisztában van. Kifejezetten tetszett, hogy ezekhez apró újításokat is felvonultatott, hiszen pl. ugyan kinek jutott volna eszébe az önmagát faxgépen elküldő fekete mágus, vagy a vastag kódex helyett laptopon jegyzetelő alkimista? 

9/10.

A regényt a Twister Media Kiadó jóvoltából olvashattam el. 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4414510140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.