Könyvkritika: Dienes Lilla: Egyetlen év (2018)
2018. szeptember 30. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Dienes Lilla: Egyetlen év (2018)

A semmitmondó borító mögött egy érzelmes történelmi regény bújik meg, amely olyan filmszerűen mutatja be nekünk a korabeli Budapestet, hogy szomorúan hagyjuk ott, és térünk vissza a mai valóságba

Kedves sorstársam a reggeli/délutáni dugóban, hagyd most a közlekedés tehetetlen dühét, miután megérkeztél a célállomásodhoz, lazíts, csukd be a szemed, és képzeld el, hogy 1900-ban vagy Budapesten. Autó csak mutatóban akad, sehol egyetlen busz, a villamos még újdonság számba megy, a módosabbak…

Könyvkritika: Kitty Bich Thuy Ta: A varázsecset és az elvarázsolt festmények (2018)
2018. szeptember 29. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Kitty Bich Thuy Ta: A varázsecset és az elvarázsolt festmények (2018)

Kissé még elnagyolt ecsetvonásokkal megrajzolt, de elképesztően eredeti fantasy.

Egy elsőkönyves szerzőnél nem árt egy jól eltalált borító, mert az olvasó így simán bele tud szeretni első pillantásra a könyvbe. Velem is ez történt, alig vártam, hogy kézbe vegyem ezt a kis szépséget, és már bele is vetettem magam Ben és Maya történetébe. Kicsit nehezen…

Csuklyások / BlacKkKlansman (2018)
2018. szeptember 28. írta: 20legendd

Csuklyások / BlacKkKlansman (2018)

Pályafutása alatt Spike Lee-t már sokan sok kritikával megtalálták, ám azt sosem lehetett róla elmondani, hogy egy olyan rendező lenne, aki elefántcsont toronyba vinné magával a művészetét. Épp ellenkezőleg, hiszen már az első átütő sikere, az 1989-es Szemet szemért (Do The…

Napszállta / Sunset (2018)
2018. szeptember 27. írta: Kata SWL

Napszállta / Sunset (2018)

Temérdek szépség mögött a világ borzalma

A filmet a Jameson CineFesten volt lehetőségem megtekinteni Nemes Jeles Lászlónak nem lehetett könnyű a Saul fia mindent elsöprő sikere után elkezdeni forgatni második nagyjátékfilmjét, azonban a végeredményen sem megfelelési kényszernek, sem nyomásnak nincs jele. A Napszállta egy rendhagyó…

Könyvkritika: Mackenzi Lee: Úriemberek kézikönyve - A bujaságtól az erényekig (2018)
2018. szeptember 25. írta: Kata SWL

Könyvkritika: Mackenzi Lee: Úriemberek kézikönyve - A bujaságtól az erényekig (2018)

18. századi LMBT romantika

A young adult irodalom legújabb gyöngyszeme számomra az év meglepetése, okkal zengenek ódákat róla a külföldi könyvmolyok. A magával ragadó regény több fontos és kényes témát is érint, de fő célja sokkal inkább a szórakoztatás. A fülszöveg szerint Henry ​Montague úriembernek született, és annak…

Könyvkritika: Maria Bellonci: Lucrezia Borgia (2018)
2018. szeptember 24. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Maria Bellonci: Lucrezia Borgia (2018)

A könyv kiváló, tudományos igényű életrajz, de elég fárasztó olvasni

A minden férfira halált hozó, méregkeverő Borgia-lány, aki vérfertőző viszonyt folytatott apjával és testvérével, és olyan orgiákat tartott a Vatikán falai között, hogy még évszázadok múltán is pirulva olvasunk viselt dolgairól. Tényleg ilyen lett volna Lucrezia Borgia, vagy…