Így veszik el az Oscar jelentősége
2018. március 11. írta: danialves

Így veszik el az Oscar jelentősége

Bajban lehet az Oscar-díj: meglepően kevesen nézték mind a gálát, mind a jelölt filmeket. Noha néhány éve éppen azért bővítették a fő kategóriát 5 filmről 9-10-re, hogy a népszerűbb alkotások is bekerülhessenek, ez egyre kevésbé látszik megvalósulni, a közönséget pedig egyre kevésbé foglalkoztatja,…

Vándorszínészek (2018)
2018. március 10. írta: xhalapex

Vándorszínészek (2018)

Sziasztok, xhalapex vagyok és ez az első írásom a blogon. Ha minden jól megy lesz még folytatása és várom az  értelmes diskurzusra a lehetőséget, a hozzászólások között. (Tudom, a nevemnek semmi értelme nincsen, de legalább kimondani sem lehet. Szokjátok meg!) Debütáló irományomat töredelmes…

Erőszakik / In Bruges (2008)
2018. március 09. írta: FilmBaráth

Erőszakik / In Bruges (2008)

Mestermű a maga kategóriájában

Mit lehet tenni, ha az Oscar-díjkiosztón a legjobb filmnél nem az a cím szerepel az ezúttal szerencsére nem elcserélt borítékban, amit várunk és masszív antiakoholista lévén nem játszik az a lehetőség, hogy az első útunk a házi bárba vezet? Megnézünk egy régi kedvencet a rendezőtől, ettől egyrészt…

Könyvkritika: Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje (2017)
2018. március 08. írta: Kata SWL

Könyvkritika: Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje (2017)

"Poklot mi is tudunk teremteni magunknak."

A tavalyi év egyik legsikeresebb sorozatát aki látta, szinte mind szerette. 1984 májusában Margaret Atwood egy máig magasan kiemelkedő disztópiával tette gazdagabbá a világot. Mintha direkt 1984-ben akart volna ez a mű elkészülni, hiszen akarva-akaratlanul Orwellt és az azonos című alkotását…

Tele gatyával nem lehet díjakat osztogatni
2018. március 06. írta: FroG

Tele gatyával nem lehet díjakat osztogatni

A magyar idő szerint vasárnap hajnalban lezajlott 90. Oscar gála egyik legnagyobb izgalmát a királykategória tartogatta. A korábban sokak által egyértelmű győztesnek kikiáltott Három óriásplakát Ebbing határábant (továbbiakban Három óriásplakát) sikerült felülmúlnia a…

Könyvkritika: Ch. Gáll András - S. Tóth János: Kalifornia magyar grófja (2017)
2018. március 05. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Ch. Gáll András - S. Tóth János: Kalifornia magyar grófja (2017)

Egy rendkívül izgalmas életrajzi kötet a kaliforniai borvidék megalapítójáról, aki egy krokodil gyomrában fejezte be hihetetlenül kalandos életét

Amerikában tisztelettel ápolják az emlékét, nálunk senki sem ismeri. Pedig Haraszthy Ágoston nem hétköznapi ember volt, nehéz eldönteni róla, hogy hős volt-e vagy kalandor, de az biztos, hogy Kalifornia magyar "Grófja" - így hívták a kortársai - nem született grófnak, 1812-ben Budapesten, "csak"…