Könyvkritika: Eszes Rita: Rókatündér (2018)
2018. december 20. írta: chipolino

Könyvkritika: Eszes Rita: Rókatündér (2018)

„(…) néha kicsit el kell veszítenünk, amit szeretünk, hogy igazán szerethessük (…).”

rokatunder.jpg

Eszes Rita regénye a japán mondavilágon alapuló kedves, bájos történet kevés mondanivalóval, viszont annál több cukiskodással. Az év végi hajrában, az ünnepre készülődve az ember pont ilyet szeretne olvasni: naiv, egyszerű szereplők és cselekményvezetés, ami kikapcsolja kicsit az agyunkat, és elfelejteti a mindennapi gondjainkat. Igazi léleksimogató.

A tizennyolc éves Midori az erdőben él kétszáz éves nagyanyójával, akivel mindketten kicunék, vagyis alakváltó rókatündérek. Midori róka alakban egyre közelebb kerül egy fiúhoz, Akirához, azonban el kell őt hagynia, mert nagyanyó Oszakába küldi, hogy kipróbálja a városi japán középiskolások életét. Az ő mindennapjait követve kapunk kóstolót a japán fiatalok és cserediákok szokásaiból, kulturális sokféleségéből, miközben barátságról, szerelemről, önfeláldozásról és titkokról olvasunk.

A könyv már az elején beránt abba a különleges hangulatba, amiből végig nem ereszt el. Tacsimacsi szikláival kezdünk, és ide is térünk vissza a végén – messze ez a legszebben megírt rész a regényben, szinte érezzük a köveket a talpunk alatt, a mélyből felcsapó víz permetét az arcunkon. Midori rókává való átalakulásának, átlényegülésének leírása is nagyon képszerű, ahogy Oszaka és a japán nagyvárosi élet megrajzolása is: a szerző közelről, a saját bőrén tapasztalta meg a japán mindennapokat, valószínűleg ezért is tudja ennyire élményszerűen átadni ezt a hangulatot.

A főszereplő Midori nagyon szerethető karakter, az E/1-es narráció miatt abszolút a bőrében érezzük magunkat. Rei és Tristan kicsit sematikusan, de féltő gonddal megrajzolt barátok, sokat nem tesznek hozzá az eseményekhez, csak jelen vannak, részt vesznek Midori felnőtté válásában. Akira borzalmasan sztereotip, ahogy eléggé kiszámíthatóak a csavarok (ki kivel fog összejönni stb.) és a lezárás is, de a lényeg itt sokkal inkább Midori önmagával folytatott identitásharca. Ő lehetne a kapocs, nem róka vagy ember, hanem róka és ember, ő mégis mindenképpen választani akar, mert így nem tud teljes életet élni.

A hatalom kísértése (Hanada szan befolyásolása), a szabad akarat kérdése (Akira) végig meghatározza a regényt, az egyik legfontosabb gondolata pedig a választás szabadsága, illetve maga a szabadság kérdése: „(…) minden, amihez ragaszkodunk, csak teher. Minden tárgy, ami emlék, végül csak nehezék, ami lehúz. (…) Ha hagyod elveszni őket, megmented önmagad. Végre befelé figyelsz. Akkor igazán szabad lehetsz, olyan, akit a múlt helyett a jelen irányít.” Fontos még a titkok és hazugságok természete, de ahogy a többi problémát, ezt is csak érinti a könyv, nem ás túl mélyre.

Kicsit szirupos az egész történet, személy szerint én el tudtam volna viselni egy kicsit több mitológiát, több érdekességet Inariról és rókáiról, több kicunés mesét (Ono szan és felesége), de ha nincsenek nagy elvárásaink, kikapcsolódásnak a regény tökéletes. Ha tizenhat éves kamaszlány lennék, valószínűleg imádnám ezt a könyvet, de így is meghatott a vége. Eszes Rita jól ír, néhol egészen gyönyörű képei vannak (a zokogó vonat például), és igazán szép gondolat, hogy a béke a legfontosabb, ami marad a végén. „Hogy csak ülünk ketten a csöndben, és minden a helyén van.” S hogy átritmizáljam kicsit a legfontosabb sorokat: Ha róka vagy, én akkor is szeretlek, az ajtóm mindig nyitva áll előtted. 

8/10

A kötetet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr10014501450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.