Aquaman (2018)
2018. december 14. írta: FilmBaráth

Aquaman (2018)

Jason Momoánál egyetlen királyabb látvány létezik, Atlantisz maga

aquaman.jpg

Jason Momoánál egyetlen királyabb látvány létezik, Atlantisz maga. A víz alatti birodalmat valószínűleg már mindenki elképzelte magának, de James Wan volt az a mázlista, aki kapott egy rakás pénzt és CGI-varázslót, hogy filmvászonra álmodja ezt a fantasztikus világot. De mindannyiunk szerencséjére bulira vette a figurát, ennek eredményeként olyan cápapacikat és harci csikóhalakat tolt a pofinkba, hogy simán besírt rajta jelen sorok közel sem geek írója is. És ez még semmi, mert olyan szinten pörögtek az események, hogy levegőt venni sem volt időnk, olyan kalandokba keveredett a  vizes csávó és vörös hajú, vagány hercegnője, hogy Indiana Jones jelenthet, ami nem kis dicséret tőlem, hiszen gyerekkorom egyik nagy kedvencéről van szó. De az igazi coolságfaktor ebben a végre szórakoztató és szerethető DC-filmben az Jason Momoa. Mindenki kedvenc khalja lazán hozza saját magát, eszméletlenül ki van gyúrva, a tetkóin is öröm végignézni, és akkor a vicces és macsós egysorosairól nem is beszéltem. Emberünket sohasem a komoly drámai erejéért szerettük, hanem a dögös külsejéért és a karizmájáért, tökéletesen ráillik ez a szerep, ki más lehetne Atlantisz királya, mint ő, nem igaz? De addig még sok CGI-mágiához és családi bonyodalomhoz lesz szerencsénk, annyira megcsavarva és felturbózva, hogy igazából fel sem tűnik, hogy egy szigony körül zajlanak az események. Másodpercre nem volt kétséges, hogy itt bizony oltári nagy bunyók és happy end lesz, szerencsére nyoma sincs a nyomasztó darkmániának, itt bizony buli van a köbön, a jobbik fajtából. Végre egy jó DC-film, ami egyáltalán nem veszi magát komolyan, és tökéletesen szórakoztatja a nézőjét, miközben egy macsós fejlődéstörténetet is figyelemmel kísérhetünk. Igazi bűnös élvezet, amelynek nem sok értelme van, és a forgatókönyvnek is megvannak a maga hiátusai, de kit érdekel, amikor öröm nézni azt, ami a filmvásznon zajlik.

Atlanna királynő (Nicole Kidman) egy rá kényszerített házasság elől menekül el Atlantiszból, és beleszeret egy világítótorony őrébe, hamarosan megszületik szerelmük gyümölcse, a kis Arthur is. Azonban a tengeri birodalom rátalál a kis családra, Atlanna pedig a fia és szerelme védelme érdekében önként visszatér Atlantiszba. Hozzámegy a számára kijelölt királyhoz, megszületik másik fia, Orm király (Patrick Wilson), aki úgy dönt, hogy az uralma alatt egyesíti a hét víz alatti királyságot, hogy ő legyen az óceán ura, és igába hajtsa a földi világot. Ehhez azonban az időközben szépen megemberesedett Arthur-nak is lesz néhány szava...

Nem kispályáztak az alkotók, Jason Momoa mindjárt nyitásnak egy bazi nagy tengeralattjárón csap össze elég látványosan néhány kalózzal, hogy aztán némi apa-fiú kocsmázás után (egy olyan szelfizéssel egybekötve, hogy folytak a könnyeim a nevetéstől, és akkor még csak pár perce ment a film), kisétáljon a vízből Mera hercegnő, hogy vázolja a földet fenyegető veszedelmet, amire Arthur magasról tesz, egészen addig, amíg nem kap egy kis ízelítőt Atlantisz erejéből. Komolyan mondom, Wakanda jelenthet, olyan harci cuccok jönnek a víz alól, a kommandósokról nem is beszélve, de az igazi ámulat akkor kezdődik, amikor Momoával együtt rácsodálkozunk a víz alatti birodalomra. A tesók látványosan összecsapnak, és nagyon el kell kennie Orm-nak Arthur száját ahhoz, hogy végre odafigyeljen Mera-ra, aki nagy nehezen rávezeti arra, hogy előbb az ősi szigonyt kell megkeresni, aztán lehet keménykedni. Innentől kezdve turbó kalandfokozatba kapcsolunk, alakul a románc is, és persze az is kiderül a végére, hogy ki itt az igazi király.

Egy igazi macsóhoz vagány csaj illik, aki szintén nem megy a szomszédba néhány emlékezetes egysorosért, két ellenségpüfölés közben mindig marad ideje a nem hétköznapi párosnak egymás zrikálásra.  Miközben Momoa férfiasan aprítja az ellent, Amber Heard inkább a menő atlantiszi mágiát részesíti előnyben, melynek eredményeként többek között azon is beájulhatunk, hogy mire képes egy víz alatti GPS a sivatag kellős közepén, azt pedig ki nem találnánk, hogy milyen hatásos tud lenni némi bor a kommandósok ellen. A látvány fantasztikus, de a kaland élménye az, ami igazán kiemeli a látványfilmek tengeréből, na és persze Jason Momoa, aki olyan menő zenére rúgja szét minden arra járó rossz fiú hátsó felét, hogy az csak na. Egy kora délutáni vetítésen vettem részt jó félházzal, és bizton állítom, hogy mindenki jól érezte magát, hatalmas nevetések és igazi bulihangulat volt a teremben, nekem sem tűnt fel az idő múlása, pedig becsszó semmit sem vártam ettől a filmtől, csak Momoa  és Atlantisz miatt ültem be rá, ehhez képest kellemes meglepetés volt, hogy milyen jól sikerült. Na persze a pörgő akcióknak megvolt a maga böjtje, nem sok idő maradt a karakterépítésre, a történet pedig faék egyszerűségű, de végre kaptunk a DC-től is egy menő filmet, ami nem rengette meg a műfajt, de emlékezetes darab lett belőle.

aquaman2.jpg

Jason Momoa simán elviszi a hátán a fimet, nemcsak überállat jól néz ki, de fajsúlyosan van jelen a filmvásznon is, a legvadabb CGI-varázslat során is rá szegeződik a néző tekintete, egyszerűen ő a király és kész. Amber Hearddel remekül működik a párosuk, Nicole Kidman látható örömmel használja rendeltetésszerűen a szigonyt, miközben természetesen igazi királynői jelenség marad. Patrick Wilson remek főgonosz, de Dolph Lundgren simán lejátssza a vászonról, pedig sajnos nagyon kevés jelenetben szerepel, akárcsak Willem Dafoe, aki szintén lubickol a szerepében. Yahya Abdul-Mateen Fekete Mantaként többet érdemelt volna. A szinkronról muszáj elmondanom, hogy remekül eltalálták Jason Momoa magyar hangját, Varga Rókus nevét sikerült jól megjegyeznem, de ne feledkezzünk el Bogdányi Titanilláról, Pápai Erikáról, Sörös Sándorról, Jakab Csabáról és Szabó-Sipos Barnabásról sem.

Nem mondanám, hogy az év képregényfilmjét láttam - az egyértelműen a Bosszúállók volt, ilyen katartikus élményem azóta sem volt idén - , de a véleményemet Momoa röviden és tömören összefoglalta a filmben: "Basszus!". Ez tényleg egy jó kis szórakoztató mozi, kellemes meglepetés a stúdiótól, hogy végre lazítottak a stíluson, Momoa személyiségéhez igazították Aquamant, adtak a kalandnak, jó volt a szöveg, és persze a látvány sem volt utolsó (néha túltolták a CGI-t, de én nem kárhoztatom ezért az alkotókat, ha én találhatnám ki, hogyan nézett ki Atlantisz, én sem fognám vissza magam). Szóval aki egy jó kis bulista képregényfilmmel szeretne lazítani így év vége felé, nem fog csalódni ebben az alkotásban, szerethető és lenyűgöző darab, na és persze királyság szörnyháton állva lóbálni egy ősi szigonyt és a tenger felett uralkodni. Irány a mozi, vár a víz alatti kalandorgia!

8/10

Az Aquaman teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5614478454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czinimini 2018.12.16. 21:24:25

Nagyon lelkesítő poszt, már foglaltam is mozijegyet. :) Csak egy kérdésem van, mit jelent az, hogy Indiana Jones/ Wakanda jelenthet?

FilmBaráth 2018.12.18. 17:22:24

@czinimini: örülök, hogy tetszett a kritika, remélem tetszeni fog a film:-) Azt jelenti, hogy sehol sincs tőle:-)