Könyvkritika: Brandon Hackett: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról
2018. december 03. írta: P.A. Doorman

Könyvkritika: Brandon Hackett: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról

Egy igazi sci-fi regény és négy rövidke novella egy kötetben.



covers_501077.jpg

Az egyik hazai tv reklám hirdeti azt, hogy rajtunk áll, mi a tipikusan magyar. Ez a magyar science fiction viszonylatában is igaz. Manapság mindenből nemzeti lesz, és mindenből igyekszünk kihozni a nagybetűs MAGYARSÁGOT. A nagy igyekezet közben pedig elvész maga a lényeg, a tartalom, az informatív háttér, hogy valóban át is adjon valamit ez a nagy magyarkodás. Legnagyobb örömömre Brandon Hackett könyve nem tartozik ebbe a kategóriába. Igaz, hogy az eredeti kiadás 2008-ban jelent meg, de a mostani kötet egy ráncfelvarrott, aktualizált és kiegészített magyar univerzumot ad a kezünkbe. Az igazat megvallva jómagam azok közé a sci-fi rajongók közé tartozom, akik nem vetik meg a magyar tudományos fantasztikumot (Zsoldos Péter: A Viking visszatér, Távoli tűz, Ellenpont, Gabriel Wolf: Gépisten), valahogy mindig is tudtam, hogy magyar írók munkája is érdemes az olvasásra, sőt, a rajongásra is. Hackett zsenije tíz év alatt sem változott, az új kötet is képes arra, amire régi, bemutatni, hogy lehet magyar szereplőkkel, magyar helyszíneken elmesélni egy kiváló történetet, mert az Isten gépei az, ez nem is vitás.

2028-ban a Föld egy távoli vörös törpe körüli pályára került. A következmények katasztrofálisak, a kötött keringési pálya hatására a Föld sötétebbik oldala elnéptelenedett. Jégpáncél temetett maga alá hatalmas metropoliszokat, szigeteket, földrészeket. Az emberiség évekig a túlélésért küzdött, de mint mindennel ezzel is megbirkózik, s a helyzetet saját hasznára fordítva soha nem látott tudományos és technológiai fejlődés indulhatott meg ezen a számunkra annyira más bolygón. A történet főszereplője, Kerti Szófia egy olyan planéta lakója, ahol a technológia lassan bármire képessé válik. A kérdés már csak az, hol lesz vége? S mivé válik az emberi faj a fejlődés szédítő folyamatának végére?

Az eredeti kötet tíz éves kiadásának évfordulójára szánt bővített és átdogozott változat jól hozza a kiadótól megszokott minőséget. Kellemes fogású, édeskés illatú könyvet kaptunk. A betűtípus igazán jó választás volt, és a szerkesztői munka is a már elvárt színvonalon teljesített. A borító belső oldalán láthatjuk a szerző többi megjelent munkáját, így aki kedvet kapott Hackett írásaihoz, az itt bőven válogathat. Egyetlen dolog böki a csőrömet, és az a borító. Igazán szép, modern hangulatot áraszt, van benne valami megkapó, DE a borítón szereplő grafika egy külföldi kötet a Newton’s Wake: A Space Operához készített borító. Egyetlen gondom van csak ezzel, egy ilyen kaliberű magyar történet megérdemelte volna egy hazai grafikus munkáját, annak ellenére, hogy a Ken MacLeod féle borító is nagyon eredeti, és illik is a történethez.

Az Isten gépei egy igazán egyedi és izgalmas jövőképet mutat be. Talán ez volt az első olyan sci-fi világnézet, vagy inkább filozófia, amivel a leginkább tudtam azonosulni. A történet végére rájöttem, hogy én mindig is transzhumanista voltam, megspékelve nem kevés technooptimizmussal. Hackett űreposzának technológiai fejlődése, akárcsak Asimov esetében, eléri a technológiai szingularitást, sőt, meg is haladja azt, s az embert, mint fajt tovább löki egy új evolúció felé. Ez igazából már spoiler, szóval ezt a gondolatot nem bontom tovább. Tulajdonképpen a szingularitás nem más, mint az ember technológiai fejlődésének azon pontja, amikor már nem vagyunk képesek követni annak irányát és következményeit. A transzhumanista az az ember, aki azt vallja, hogy ez a fejlett tudás arra való, hogy az ember biológiai és társadalmi korlátait hátrahagyva poszthumán lénnyé váljon. Ezek a lények számomra annyira hitelesen és tetszetősen jelennek meg a könyv lapjain, hogy számomra már csak egy kérdés marad: Hol kell aláírnom, hogy én is ilyen lénnyé váljak? Ellenben a szingularitás legnagyobb kérdése, hogy a birtokunkban lévő MI vajon partnere vagy vetélytársa/elpusztítója lesz-e az embernek.

Az Isten gépeiről elmondható, hogy egy kiválóan átgondolt, logikusan felépített történet. Tudományosan stabil, a kortárs kutatásokat alapul vevő igazi hard science fiction! És ha már kortárs tudományról és technikáról van szó, rengeteg olyan személy is megjelenik az események folyásában, akik jelenkorunk nagy alakítói, mint például Mark Zuckerberg, vagy éppen Elon Musk. Ez az aktualizálás nekem nagyon szimpatikus, érdekes volt végigolvasni azokat a jövőképeket, amit Hackett szán ezeknek az embereknek. A szerző különleges írói képességgel rendelkezik a történetmesélés terén. Az olvasó a történet átélése közben szinte azonnal választ kap a cselekmény folyásában felmerülő kérdésekre. Olyan részletes és teljes egészében hiteles válaszokat kapunk, különösen a globális, egész emberiséget érintő kérdések kapcsán, hogy néha olyan érzésem volt olvasás közben, minta egy jövőből idekeveredett történelemkönyvet olvasgatnék.

A magyar származású karakterek számomra nagyon kedvessé tették a történetet. Annak idején az első kiadás esetében kritikaként rótták fel, hogy a szereplőkkel nehéz azonosulni. Igaz, én a tíz évvel ezelőtti kiadást nem olvastam, de jelen kötet szereplőivel maximálisan együtt tudtam érezni. A főszereplő egy génmódosított fiatal lány, Kerti Szófia, az egyik legszerethetőbb karakter a történetben, bár a kvantumugrásra képes németjuhász is belopta magát a szívembe. A magyar származású szereplők magyarsága igazán jól működik, és a magyar helyszínek csak még inkább megkönnyítik a nemzeti érzületet. A jövő Budapestje a maga teljes egészében befogadó és elfogadó multikulturális lüktetése teljesen magával ragadott. Nem mondom, jelen korunk fővárosának van még mit tanulnia.

A regény cselekményének végkifejlete nem várt irányt ad a történetnek. A felfedett titkok összképében bujkál egy kis Doctor Who-ra jellemző tempó, egyfajta nem várt eget rengető fejlemény, ami teljesen más szemszögből mutat minden addigi történést. Külön örültem a négy novellának, mely az Isten gépei után várt rám. Ezek a rövid történetek egészen egyedi módon képesek előadni az író mondandóját. Nem összefüggő történetekről van szó, de mégis hivatkoznak a történetek egymásra oda és vissza. Az MI-teremtő egy érdekes fricskával oldja meg korunk egyik legnagyobb kérdését a mesterséges intelligencia kapcsán. Egy bravúros megoldást tár elénk Hackett arra a kérdésre, hogy az MI értelemmel felruházott lények vajon elpusztítói vagy megmentői lesznek-e az emberiségnek. Nem lövöm le a poént, de olyan kézzelfogható elképzelést kaptam a novella végére, hogy teljesen elképzelhetőnek tartom ezt a lehetőséget. Az utolsó író egy kis kakukktojás a négy történet között, hisz ez a mű már megjelent a Galaktika magazin egy régebbi számában. Ez a történet egy igazi írói hitvallás, és ugyanakkor egyfajta görbe tükör is lehet a mai „modern” olvasóközönségnek. A Homokba írt történet volt az egyetlen a novellák közül, amely személy szerint nekem nem tetszett. A többihez képest túlságosan elvontnak éreztem, de ugyanakkor fontos megemlítenem, hogy egy érthető és világos történetről van szó, csak valahogy nem illik a másik háromhoz. Az utolsó írás a Mesterséges istenek egy galaxist átívelő keresztes hadjárat története, elképzelhetetlen technológiai szinten, egy olyan világban, ahol az ember számára nincs határ.

A kötet végén találjuk Bécsi József esszéjét Az önmaga istenévé lett ember címmel. A transzhumanizmus korrekt és informatív bemutatásáról szól ez a tanulmány, de az írás egy percre sem felejti el, hogy egy tudományos fantasztikus regény végén van. Nem kell akadémiai eszmecserére gondolni, de arra tökéletesen megfelel ez a pár oldalas írás, hogy az arra fogékonyak számára szemléletváltó, vagy éppen megvilágosító élményt adjon. Én személy szerint több ilyesféle esszét olvasnék a sci-fi témájú könyvek végén.

Brandon Hackett műve mindenképpen egy igazi science fiction rajongó polcára kívánkozó magyar alapmű, egy olyan könyv, ami megtestesíti a műfaj lényegét. A tudomány jelenlegi ismereteit használja ugródeszkaként, és hatalmasat ugrik a jövő felé egy egyelőre elképzelhetetlen, de mindenképpen logikus irányba. Egy olyan világ felé, ami talán megnyitja a világűrt az elkövetkező nemzedékek előtt, és ha mást nem, kellő inspirációt ad arra, hogy még vadabb és elképesztőbb dolgokat építhessen a jövő generációja.

10/10

A könyvet az Agave kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8514406184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ivangroznij 2018.12.03. 17:40:36

Mi az, hogy színpatikus? Ez az egy szó lelombozta az egész posztot

ivangroznij 2018.12.03. 17:41:40

Mi az, hogy színpatikus? Ez az egy szó lelombozta az egész posztot

P.A. Doorman 2018.12.03. 17:47:40

@ivangroznij:

Köszönöm szépen!

Javítottam! :)

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2018.12.04. 15:53:00

Ha csúcs Brandon Hackettre vágysz, akkor a Xeno. Zseniális könyv, nekem sokkal jobban tetszett az Isten gépeinél.