Könyvkritika - Sándor Iván: A hetedik nap (2018)
2018. november 21. írta: Nagy Judit Áfonya

Könyvkritika - Sándor Iván: A hetedik nap (2018)

Zaklatott mondatok könyve

Sándor Iván regénye a közelmúlt eseményeire a távoli múltba helyezett emberi példákkal reagál. A hetedik nap a vándorlás, a közeledő és fenyegető katasztrófa regénye, ahol semmi sem biztos: se a túlélés, se a holnap.

1ivan.jpg

A hetedik nap egy különleges irodalmi kísérlet; nem túl hosszú, de annál tömörebb szöveg. Ha elég bátor lennék, most ugyanazokban a központozás nélküli körmondatokban írnám meg a véleményem, amellyel a szerző is megajándékozta az olvasót. Az már szubjektív ízlés dolga, hogy ezt mennyire sikerül befogadni, hiszen lesz, aki a végeérhetetlenül hosszú mondatokban a 17. század kaotikusságát, a lakosság kilátástalan helyzetét fogja viszontlátni, és lesz, akit hozzám hasonlóan zavarni fognak a lezáratlan gondolatok, az egybefolyó, jelöletlen párbeszédek.

A központozás hiánya tehát leginkább a korszak kaotikus napjait hivatottak megjeleníteni, melybe az író belepottyant minket, és a közelítő végzet is mind-mind izgalmas, feszültséggel vegyes alap, ami alkalmat adhat arra is, hogy a nem éppen szépirodalmon nevelkedett olvasókat is magához vonzza. A regényben felvonultatott történetek és szereplők mind ennek a bizonytalanságnak a gyermekei, ki vannak szolgáltatva a felettük álló hatalomnak, legyen az vallási, katonai vagy politikai, és a túlélésért folytatott egyéni harc is mind más módon jelenik meg életükben. Ők maguk is a társadalom különböző rétegeiből érkeznek, szegények vagy gazdagok, egy zsáknyi tulajdonnal vándorlók vagy orvosnak készülő úri sarjak. Ami közös, az annak a vágya, hogy ebben a világvége hangulatú környezetben megőrizzenek valamit az emberiség vívmányaiból, a tudományok és a művészetek gyűjteményéből.

sivan.jpg

Az újkor elején járunk, Németalföldön: dúl a vallásháború katolikusok és protestánsok között, akik nem kímélik egymást sem vallási, sem hatalmi kérdésekben, csupán akkor értenek egyet, ha a közös ellenség, a zsidóság mert kiállni önmagáért, vagy épp bárki másért. Az értelmetlen brutalitás és az esztelen gyűlölet aztán hamar véget vet minden kooperációnak, ezért a nép átlagos fia ugyanúgy fél a zsoldosoktól, ahogy az erőszaktevőktől és a dühös parasztoktól is. Ebben az apokaliptikus időszakban találkozik a négy főhős, hogy együtt hordozzák tovább a családi értékeket: a tudományok szeretetét, a zenét, a színészetet vagy épp a nyomdászat mesterségét. A káoszban zajló értékmentés maga az üzenet, az idegenellenesség pedig az az ismerős körülmény, amely a megmentésre szánt kultúra megalkotóit nyomorba döntheti. A hetedik nap a maga szabadságvágyával akár egy jelen korunkra is ráhúzható, könyvnyi terjedelmű allegória.

7,5/10

A könyvet a Magvető Kiadó jóvoltából olvashattam el. 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2214378620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabó Zsolt Szilveszter 2018.11.22. 23:02:58

Márquez szelleme kísért? Vagy Krasznahorkai-klón? Ha a fenti két úriember munkásságát elismerem, egyiket szeretem is, érdemes elolvasnom?

Nagy Judit Áfonya 2018.11.23. 01:53:02

Inkább Krasznahorkaira emlékeztet. Legalábbis most itt van tőle nálam az Aprómunka egy palotáért, és ha választani kell közte és Márquez Száz év magánya közt, akkor Krasznahorkai jobban hasonlít. M. mestert könnyebben olvastam anno. Vagy öregszem, ki tudja.

Szabó Zsolt Szilveszter 2018.11.23. 20:58:29

@Nagy Judit Áfonya: Nem voltam elég konkrét M. mestert illetően: ála egyetlen regényre gondoltam, A pátriárka alkonyára. Szerintem Krasznahorkai egész írói stílusát ez ihlette, csak sose fogja bevallani...