Könyvkritika: Benkő László: Káosz és rend II. - A tűztollú sólyom (2018)
2018. november 19. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Benkő László: Káosz és rend II. - A tűztollú sólyom (2018)

Hozta az írótól megszokott magas színvonalat, újabb időutazást tehettünk eleink cseppet sem könnyű mindennapjaiba

a_tuztollu_solyom.jpg

Az Öregisten sem érti, miért kellett Gellért püspöknek vértanúhalált halnia, nem sokkal azelőtt, hogy találkozott volna Vászoly fiaival, megkoronázva sokéves munkáját, amely arra irányult, hogy Orseolo Péter uralma minél kevesebb vérrel érjen véget. Azonban nem volt szerencséje - bár állítólag előre meglátta a halálát és ennek ellenére senki sem tudta lebeszélni arról, hogy utolsó útjára induljon - , egy magyar felkelő csapat kezére került ő és kísérete, paptársait halálra kövezték, őt pedig taligán taszították a halálba a mai Gellért - hegyről, és mivel ezt túlélte, kővel verték szét a fejét. Szomorú és horrorisztikus vég ez egy főpapnak, aki egykoron a szentföldi zarándoklatot szakította meg, hogy Imre herceg nevelője legyen, majd, amikor István király halála után kitört a káosz az országban, mindent megtett, hogy minél kevesebb áldozattal járjanak a belharcok. Azonban ez egy kegyetlen kor volt, amelyben a királyok könnyen haltak, és még az is megesett, hogy az egykori lázadó Koppány külföldön bujdosó leszármazottait hívták vissza a magyarok, hogy aztán velük folytatódjon az Árpád-házi királyok sora. De addig még  nagyon sok nehéz év várt a magyarokra, akiket csak néhány évtizede térített Krisztus útjára István király, tűzzel-vassal, ha kellett, mert tudta, hogy ez az ára annak, hogy az egykori büszke pusztai harcosok ne jussanak pl. a besenyők sorsára, akiket elsodort a történelem. A sok évtizedes béke kora után szomorú idők következtek, volt itt minden, egy idegen király, aki nem értette a magyarokat, egy magyar király, aki nem értette meg, hogy túl gyorsan akar változtatni a dolgokon, aztán visszajött a régi király, német hűbér, törvényszerű volt a felkelés. Vata nagyúr ugyan felvette a keresztet, de pogány életet élt, mégis ő volt az, aki tudta, hogy nem ő az alkalmas ember az uruszág vezetésére, hanem bölcsen felvette a kapcsolatot Gellért püspökkel, és vele egyetértésben felkérte az akkoriban Kijevben élő András herceget, hogy térjen haza, és lépjen trónra. Történelemrajongóként természetesen tisztában voltam ezekkel az eseményekkel (főleg, hogy az Árpád-ház a gyengém), de mégis magával tudott ragadni ez a remekül megírt regény, amely hozta az írótól megszokott magas színvonalat, újabb időutazást tehettünk eleink cseppet sem könnyű mindennapjaiba, és szurkolhatunk a szereplőknek, hogy túléljék azokat a vérzivataros időket.

1042-ben járunk, Aba Sámuel a király, Orseolo Péter német földre menekült, de meg sem fordult a fejében, hogy lemondjon a koronáról. Az új uralkodó hibát hibára halmoz, aztán jön Ménfő, ahol megsemmisítő vereséget szenved, és hamarosan az életét is elveszíti. Péter újra trónra kerül, amelynek az az ára, hogy német hűbérbe kell adnia az országot, ami már túl sok az embereknek, és a régóta parázsló felkelés kirobban ellene...

Tömörd ezrednagy családját sem kíméli a hosszú éveken át tartó belháború, erősen megfogyatkozik a család, így végül Rásdi, a javas lesz a családfő, aki az évek során Vata megbecsült tanácsadója lesz. A békét keresi, és fékezi a nagyúr haragját, miközben saját veszteségei miatt sok könnyet ont. Zavaros idők járnak, egy idő után senki sem tudja, ki a barát, ki az ellenség, a nem is olyan régen még egységes, erős ország szétesőben, a pogány hit újra teret nyer, és Vatán kívül kevesen látják át, hogy ez mekkora probléma a jövő szempontjából. Az erőszak lesz az úr mindenütt, Péter király és ellenlábasai kegyetlenül irtják egymást, pusztul minden, valamit tenni kell, azt azonban mindenki tudja, hogy a dózse fia nem fogja harc nélkül visszaadni nagy nehezen újra megszerzett koronáját. Aba Sámuel emléke hamar feledésbe merül - pedig ő jót akart, csak nem vette figyelembe a reálpolitikát, és magára haragította a nemeseket -, a velenceit mindenki utálja, ki legyen hát az új uralkodó, aki végre békét hoz abba az őskáoszba, amelybe az interregrum taszította hazánkat? A megvakított Vászoly (vagy ha jobban tetszik: Vazul) fiai közül ketten, András és Levente Kijevben élnek, előbbi uralkodásra termett és mélyen hívő keresztény, utóbbi lélekben pogány és az élvezeteknek él. Bölcs Jaroszláv fejedelemnek volt annyi esze, hogy előbbihez adja a lányát, mert tudta, hogy előbb-utóbb ő lesz a király, hiszen a Krakkóban élő Béla herceg remek katona, de a diplomácia és a politika nem kenyere. Így Vata a felkelés élére áll, Pétert legyőzik és megvakítják (vagyis uralkodásra alkalmatlanná teszik), néhány nap múlva ugyanúgy belehal a sebeibe, mint egykoron Vászoly, András király lesz, de hosszú éveknek kell eltelnie, hogy a szívekben is újra béke legyen.

A történelemkönyvek általában néhány sorban elintézik ezeket az éveket, pedig ezek a vértől iszamos idők nagyon is érdekesek voltak, nemcsak az Árpád-ház, hanem a nagypolitika szempontjából is. Henrik minden vágya az volt, hogy német császár legyen, ezért neki az volt az érdeke, hogy lecsendesítse a lázadó természetű magyarokat, így először Pétert támogatta, majd amikor látta, hogy nem képes megtartani az uralmát, némi egyházi nyomásra - ami Gellért püspök érdeme volt, aki hihetetlenül sokat tett a háttérben a nagypolitika színpadán - , csendben eltűrte, hogy a Vászoly-fiak uralma alatt újra béke honoljon szép hazánkban. Ugyanakkor arról is kevés szó szokott esni, hogy ekkor mennyire hányatott volt az egyház élete, ellenpápák sora vergődött az uralkodók hatalmi harcainak végtelen hálójában, vagyis ez egy nagyon képlény korszak volt, amelyről sok új információra tehetünk szert, miközben együtt lélegzünk a szereplőkkel, és velük együtt szenvedjük végig ezeket a nehéz éveket.

Benkő László neve garancia arra, hogy egy sodró lendületű történelmi regényt kapunk, amelyben az átlagnál nagyobb szerepet kap a stratégia, most sem csalódunk, de a szokásos probléma is megmarad: nem sikerül igazán ütős befejezést írni, értem én, hogy megint a vihar előtti csendet akarta hangsúlyozni a szerző, ugyanúgy, mint az első részben, és természetesen kíváncsian várom a folytatást, de a katarzis sajnos elmaradt. Mindezzel együtt rendkívül színvonalas darabhoz van szerencsénk, amely történelmünk egy kevésbé ismert időszakába vezet el bennünket, megelevenednek előttünk az olyan közismert alakok, mint Gellért püspök, Aba Sámuel, Orseolo Péter, Henrik császár, Vata nagyúr, András és Levente hercegek, de Rásdi családján keresztül megismerhetjük a közemberek életét is, azt a belső lelki harcot, amelyet a régi és az új hit vív bennük, miközben próbálják túlélni ezeket a kegyetlen éveket. Szomorú nézni a széthúzást, a hatalomvágyat, azt, hogy elsősorban mindenki a saját hasznát nézi, az események megállíthatatlanul tartanak egy véres felkelés felé, amelynek hosszú távon csak vesztesei lehetnek. Vajon a következő részben beköszönt-e végre a béke és mi lesz Rásdi családjának a sorsa? Nemsokára megtudjuk.

9/10

A könyvet a Lazi kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8914372495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.