Könyvkritika: Gabriel Wolf: Gépisten (2018)
2018. november 09. írta: P.A. Doorman

Könyvkritika: Gabriel Wolf: Gépisten (2018)

A szúnyogoktól a sajtos rolón át a világ újrateremtéséig

covers_489344.jpg

Egy könyvvel való találkozás mindig sorsszerű, személyes meggyőződésem részét képezi az a gondolat, hogy minden könyv hozzátesz valamit a személyiségünkhöz. A könyvolvasás vitathatatlanul remek kikapcsolódás, de emellett komoly jellemformáló hatása is van az éppen olvasott kötetnek. Felmerülhet akkor a kérdés, hogy miért is vesz az ember tulajdonképpen könyvet? Vagyunk egy páran, akik olyan fokú könyvaddikcióban szenvedünk, hogy bárkivel is látogatunk el könyvesboltba – lehet ez az esemény hónap végén is –, a mai árakat figyelembe véve bizony kész anyagi csődként zárulhat az említett kis kaland. Aztán persze vannak a megfontolt vásárlók, akiket nem képes elcsábítani egy-egy komolyabb marketingfogás vagy megkapóbb borító, és ott vannak a megrögzött könyvtárba járók, akik nagy ritkán vesznek csak saját könyvet, de a végeredmény mindenképpen ugyanaz. Olvasás! Mondanom sem kell, hogy jómagam az első csoportba tartozom. Azok közé az igazi függők közé, akiket már egy szép boritó is képes meggyőzni. Így estem bele Gabriel Wolf: Gépisten című sci-fi regényébe. Megláttam a moly.hu-n a borítót, és már bele is habarodtam a kötetben. Itt jön az isteni gondviselés, amint megszereztem ugyanis a könyvet, már mélyen el is süllyesztettem az egyik fiókomba. Aztán pár hónap múlva jött a jogos követelés jelen kritika iránt. Hozzáláttam hát az olvasáshoz, utólag úgy gondolom, hogy nem volt véletlen, hogy a könyv olvasása ennyit váratott magára. Éppen akkor és éppen úgy léptem kapcsolatba Gabriel könyvével, amikor kellett.

Egy csillaghajó fedélzetén egy igazán nem mindennapi megfigyelő rendszert üzemelnek be, amely eddig nem látott módon képes rögzíteni az eseményeket. Az űrhajó küldetése egy F típusú csillagköd feltérképezése, és mint az lenni szokott, a világűrben semmi sem megy olyan simán, mint ahogy azt az ember elképzelte. A küldetés eseményei előtt egy földi pszichiátriai rendelő különleges diktafont kap az Egyesült Galaktikus Szövetségtől tesztelésre, és az orvosi segédeszköz messze meghaladja a felé táplált elvárásokat. A végjáték egy igazán különleges történetben zárja le az eseményeket, olyan válaszok születnek a feltett kérdésekre, amire egyáltalán nem számított a kedves olvasó.

Középiskolás koromban volt egy kiváló matematika tanárom, aki érdekes megoldást dolgozott ki az tanórai légkör jó hangulatának fenntartására. Ha a táblánál elvégzett feladat után hibás volt a krétával felrótt számítás, kíméletlenül elmondta a megoldás hibáit. Majd utána igyekezett valami biztatót is mondani, ha mást nem, megdicsérte a kedves diák öltözetét. Én is hasonlóképpen szeretnék eljárni ezzel a könyvvel, mert be kell vallanom ez a legellentmondásosabb kötet, amivel mostanában dolgom volt. Általában mindig a kiadvány fizikai alakjával kezdem az értékelést, ez most sincs máshogy. Egy igazán designos, jófogású, édeskés illatú könyvet kap az ember a pénzéért. A borítón lévő grafika nagyon megfogott, pláne azután értékeltem az űrben lebegő ezüst keresztet, miután elolvastam a könyvet. Kétségtelen, hogy jó kézbe venni ezt a puhafedeles ragasztott könyvet, a betűtípus pedig igazán kellemes a szemnek, határozottan jó olvasni.

De most következnek a hibák a táblára írt egyenletben. A szöveg tördelése és a szerkesztői munka enyhén szólva sem nevezhető szakszerűnek. Nincs mit szépíteni, helyenként elég amatőrre sikeredett, és itt kezdett el vérezni a szívem a Gépistenért, mert a történet maga az egy más tészta, de erről majd később. Értem én, hogy az általam hiányolt plusz oldalak – amelyek profibbá tették volna a könyvet – a spórolás miatt is hiányozhatnak, de a történet időrendje miatt logikusan szétválasztott három különálló részbe belerondítva pont emiatt törik meg a cselekmény harmóniája. Ha már a harmóniáról van szó, akkor egy dolog, nagyon nem kell ebbe a könyvbe az a három szinopszis, amely mind a három különálló történetrész előtt ott virít. Ezeket kár volt betenni a kötetbe, az ott elhangzott információk könnyűszerrel beleszőhetőek lettek volna a történetbe. Olyan érzésem volt a három szinopszis olvasása közben, mintha az író nem bízna az értelmi képességeimben, és igyekezne felvezetni a történetet, hogy ezt aztán nagyon megéri elolvasnom. Nos, valóban ez a szerepe a már említett irodalmi eszköznek, de én még úgy tanultam, hogy ez nem kifejezetten az olvasónak szóló eszköz. Arra ott van az előszó vagy az epilógus. Az utóbbi ugyancsak része Gabriel Wolf repertoárjának, de ezzel nincs is semmi bajom, az tökéletesen illik a könyv végére.

DE, és ez a DE mentette meg az egész könyvet számomra. A szerkesztői hibák és amatőr húzások mind eltörpülnek a történet mellett, mert az zseniálisra sikeredett. Gabrielnek igazi magával ragadó stílusa van, engem annyira megérintett a tolmácsolni kívánt üzenet, hogy alig tudtam letenni a könyvet. Nem egy olyan képszerű jelenettel találkoztam a Gépisten lapjain, hogy bizony mozivászonért kiáltottam. A karakterábrázolás is megérdemel pár dicsérő szót, igazi élő, lélegző szereplők vannak a középpontban, és kivétel nélkül minden központi figura komoly jellemfejlődésen megy keresztül a történések végére. Egy érdekes húzással is találkozhatunk olvasás közben, Gabriel Wolf egyik írói fogása, hogy kedves feleségét és saját magát is beleírja valamennyi történetébe. Ez igen érdekes és szívmelengető ötlet. A szereplők közül a kapitány és dr. Emmett Starkin alakja fogott meg a leginkább. Mondhatni, a történet két legélethűbb karakteréről van szó, akik minden gyarlóságuk és hibájuk ellenére igazi hősé válnak a könyv végére. A kapitány, Gordon Connors egy igazi bunkó alak, aki még ráadásul azt is hiszi magáról, hogy vicces. Dr. Starkin ugyancsak nem állhatna be a becsületes mártírok sorába. A pszichiáter története nekem, mint szociális munkásnak igazi görbe tükör volt, ami figyelmeztetett hibáimra és hiányosságaimra. A szereplők annyira élnek a Gépisten lapjain, hogy bárki számára építőleg hathat a velük való megismerkedés.

A könyvben megjelenő megoldások egészen újszerűleg hatnak, az időhurkok ábrázolásai igazán egyediek és élvezhetőek. Az, hogy egy bizonyos fejezet többször is megismétlődik kisebb - nagyobb eltérésekkel, egyáltalán nem zavaró vagy unalmas, Gabriel kiválóan használja ezt az ismétlődést hangulatkeltő elemként, vagy éppen feszültséget generál vele. Az, hogy a történetben előkerülnek olyan szereplők, akik az író más írásaiban születtek, igazán nyertes húzás. Én személy szerint ilyennel Verne Gyula Kincses szigetében találkoztam.

A Gépisten két utolsó felvonása az Egy pszichiáter-szerelő naplója és az Egy ember és egy isten naplója a két legerősebb rész. A végső jelenetek, az ott elhangzott kérdések és a felejthetetlen űrben töltött utolsó vacsora jelenetei igazi lelki táplálékká váltak olvasás közben, groteszk módon egy Istent kereső blogger számára felér egy vasárnapi szentbeszéddel. A történet végén olyan válaszok kerültek elő, amire egyáltalán nem számítottam. A könyv megragadja a kereszténység velejét, a záró akkord pedig kiforgatja azt, és egy sokkal fogyaszthatóbb, sokkal élhetőbb hitbeli valóságot ad. Igaz egy kicsit sajnáltam, hogy a más vallások kialakulást nem magyarázza meg a Gépisten. Talán majd egy másik tükörvilágban.

Mindenképpen érdemes elolvasni ezt az isteni szerepeket újraértelmező könyvet, még akkor is, ha a vallás nem éppen tartozik kedvenc témáink közé. Nem kell attól félni, hogy ez a kötet bárkit is megtérít, de biztosan elgondolkodtatja a legmorcosabb ateistát is az élet érteméről.  De egy valamit mindenképpen szem előtt kell tartani! Egy új kiadó tanulópénze ez a kötet, amelyen van még mit fejleszteni, de bízom benne, hogy képesek arra, ami profivá és keresetté tesz bárkit ezen a világon. Tanulnak saját hibáikból, és az építő, kulturált véleményeket felhasználva folytatják tovább, amit megkezdtek.

7,5/10

A könyvet az Arte Tenebrarum Könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3714360577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.