Képregénykritika: Rob Rodi: Loki (2018)
2018. október 26. írta: chipolino

Képregénykritika: Rob Rodi: Loki (2018)

„És ha így van… kihez folyamodhat egy isten kegyelemért?”

loki_2.jpg

Kemény borítós, gyönyörű, igényes kiadás, Esad Ribic fantasztikus képei és egy olyan történet, ami úgy táplálkozik a mitológiából, hogy megtölti élettel, gondolattal, elgondolkodtat és mesél. A Fumax Kiadó jóvoltából végre magyarul is olvashatjuk egy kötetbe rendezve a teljes, négy részes Loki-minisorozatot olyan extrákkal, mint a sorozat tervezete, figuratervek, borítóvázlatok stb. Letehetetlen. Komolyan.

A skandináv mitológia a szívem csücske, és azt hiszem, kevés jobb dolog történhetett volna vele, mint hogy a Marvel merít belőle. A mitológiának pont ez a lényege; folyamatosan újramesélt történetek, átalakított, a hallgatóságra szabott mesék. Loki alakja is folyton újraértelmeződik (az én kedvencem Joanne Harris Luckyja), az Eddákból ismert alak sokféle formában él köztünk, és a lényeg, hogy él. Rob Rodi Lokija kicsit sötét, kicsit tépelődő, magabiztosnak látszik, miközben bizonytalan és kételyekkel teli, és olyan finom iróniával és öniróniával szemléli a környezetét és magát, ahogy csak a nagyon bölcs emberek tudják.

img_20181019_160259.jpg

A történet onnan indul, hogy Lokinak sikerült megszereznie Asgard trónját, mindenkit bebörtönzött, és arra készül, hogy végre uralkodhasson. A legnagyobb kérdés, hogy mi legyen Thorral; Hela, a halál istennője bogarat ültet Loki fülébe, hogy amíg nem öli meg a testvérét, nem érezheti biztonságban magát. Loki felkeresi Sifet, Baldert és Odint, mielőtt döntést hozna, az olvasó pedig bepillantást nyer a múltjába, ami folyamatosan kísérti. Loki rendkívül rétegelt, a jelleméről viszont leginkább csak úgy tudunk meg többet, hogy mások beszélnek hozzá arról, hogy milyennek látják. Pedig végül a döntése minősíti, nem az, hogy mit mondanak vagy gondolnak róla.

img_20181025_120647.jpg

A szöveg egyszerre emelkedett és szellemes, néhol picit csúszik a váltásoknál, Loki humora („Szégyenkezem? Nem ismerem a szó jelentését.”) és hatásvadász stílusa („Levágom a fejét. Meglátjuk, azt túléli-e.”) viszont klassz, ahogy a mitológia átforgatása is. Amikor először olvasunk az Eddából ismert részletet (Sif hajának története), az egészen borzongató érzés, és sok-sok ilyen van – Loki egész mitológiai sorsa például. Igen elgondolkodtató kérdése a képregénynek, hogy mennyi beleszólásunk is van a saját életünkbe, létezik-e sors és előre elrendeltség? Létezik-e végzet, és mi van, ha szembe akarunk szállni vele? „…pedig Asgaardban nincsenek véletlenek. Az istenek közt minden esetlegesnek tűnő lépés egyszerre szándékos és sorsszerű.” Loki egyik megtestesülésében sem győz, mégis ez hajtja előre.

img_20181025_120713.jpg

Amikor viszont eléri, amit akart, Lokinak már nincs nagy kedve uralkodni, finoman szólva nem így képzelte, minden untatja, ami az udvarral kapcsolatos. Neki a mitológiában is a szabadság a legfontosabb, amit most önként ad fel, de elég hamar rájön, hogy ez nem neki való. A Thorral való kapcsolata is borzasztóan ambivalens; Loki egyszerre irigyli és isteníti fivérét, ő az ellenpontja („Fekete mező előtt igazán vakító a fehér.”), ezért nem szabadulhatnak egymástól. A kötet utószava sokat hozzátesz az értelmezéshez, Loki pedig a végén is Loki marad, aki akárhogy is nézzük, leginkább a bénázás istene, és egyszerűen nem lehet rá haragudni. Nagyszerű interpretáció és csodás Loki-karakter, belső utazás a hatalom  és a szabad akarat kérdése körül, amit igazi élmény olvasni.

9/10

A kötetet a Fumax Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6614321561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.