Könyvkritika: Lucy Strange: A ​fülemüleerdő titka (2018)
2018. október 10. írta: tonks

Könyvkritika: Lucy Strange: A ​fülemüleerdő titka (2018)

Egy rejtélyekkel és misztikummal átszőtt lányregény

befunky-collage_2.jpgAlkalomadtán szeretek kicsit körülnézni a gyermek- és ifjúsági irodalomban, mert egy-egy jó olvasmány útján kicsit én is tudok nosztalgiázni, hogy milyen jó volt a nyári szünetben mindenféle kalandokba keveredni – a könyvek által. Ennek a műfajnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy az olvasó gyerekből később olvasó felnőtt is válhasson, és A fülemüleerdő titkában meg is van minden, amit elvárhatunk ebben a tekintetben. Igazi, rejtélyekkel teli lányregény.

A történet 1919-ben játszódik. Henry – teljes nevén Henrietta – hiába próbál lépést tartani a felnőttek világával, fogalma sincs, mi történik. A családjával új házba költözik, a Reményházba, ami azonban teljesen reménytelen helynek tűnik. Halott bátyja szelleme kísérti, kistestvére pedig még túlságosan pici ahhoz, hogy bármit is felfogjon. Apjukat külföldre szólítja a kötelesség, ezért beteg feleségét Jane dadusra, az orvosokra és a személyzet gondjaira bízza. Jane dadus az egyetlen, aki törődik Henryvel, de még ő sem engedi, hogy lássa az édesanyját, akinek orvosi utasítás szerint teljes nyugalomra van szüksége. Henry kétségbeesetten vágyik rá, hogy minden újra jó legyen és kíváncsisága a Reményház melletti fülemüleerdőbe hajtja, ami talán hozzásegíti őt a válaszokhoz.

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, és nem csak a nosztalgikus hangulata miatt. Tény, hogy több régi, kedvenc olvasmányom jutott eszembe róla: például Frances Hodgson Burnett-től A titkos kert, (az írónő be is vallotta, hogy inspirálódott belőle) vagy L. M. Montgomery könyvsorozatai. Emiatt féltem is, hogy A fülemüleerdő titka megreked abban a státuszban, hogy csak emlékeztet jobb könyvekre, de aztán azon kaptam magam, hogy a könyv több mint a fele elfogyott, sőt, már be is fejeztem. Bőven megállja a helyét a klasszikusok között, és ahhoz képest tudott újat nyújtani, modernebb felfogást képviselni, hogy majd' 100 évvel ezelőtt játszódik.

A történet elég lassan indul be és mivel Henry szemszögéből lát mindent az olvasó, nagyon sokáig vele együtt a sötétben tapogatózunk, hogy miről is van szó. Ki, hogy kötődik a családhoz? Miért költöztek ide? Az apa mindig ilyen távolságtartó volt? Mi a baja az édesanyának? És így tovább. A legnagyobb családi tragédiára elég hamar fény derül ugyan, de az édesanya rejtélyére már nehezebben, és ez a „nem-tudás” végig frusztráló volt. Egy gyerek olvasót valószínűleg inkább izgalomban tart, én felnőtt fejjel sokszor a falat kapartam már, hogy mennyire ostoba és/vagy gonosz minden felnőtt Henry körül. Nehezen fogadtam el, hogy mennyire nem veszik őt komolyan, hiába tudtam, hogy 1919-ben egy lánygyermeknek nem sok mindenbe volt beleszólása. És ha már Henry: jó volt egy ilyen okos, bátor főhősnőt megismerni, belőlük azért mindig híján van az irodalom. Nagyon tetszett, ahogy próbált az édesanyjához közelebb jutni, ahogy hitt a szeretet erejében. Hallgatott a megérzéseire és felfedezte magának a fülemüleerdő titkát. Tudatlan, ártatlan (naiv) gyerekként ismerjük meg a könyv elején, de már egy másik lánytól búcsúzhatunk el az utolsó oldalon. Olyan fajta felnövés történet ez, amelyben egyszerűen megvan minden és ehhez még túlságosan kegyetlennek sem kellett lennie, aminek különösen örültem. Főleg a YA és NA könyvekben tűnt fel, hogy az írók egyre nagyobb tragédiával indítják a történeteiket, baleset, szülő halála, halálos betegség, erőszak és a többi, nemegyszer halmozva is ezeket, hogy valamiféle reakciót csiholjanak ki az olvasóból. Ezekhez képest A fülemüleerdő titka egy finom és mégis hatásos történet, amelybe egy kis misztikum is vegyült.

A többi szereplő is elvégezte a dolgát, Pille volt talán a kedvencem, de a szülőket is megkedveltem a történet végére. Külön piros pont a szememben, hogy nem csak az olvasó előtt nő fel Henry, hanem például az apja szemében is, sőt, a végére fontossá válik számára, hogy a lánya rendes taníttatást kapjon, ha már van hozzá esze.

A titok, titkok nyitja nem sokkolt azért annyira, de örültem, hogy mindenre fény derült, szorítottam egy boldog befejezésért. Kicsit az a fajta történet ez, ahol a megoldáshoz vezető út fontosabb, mint maga a megoldás. Egy Agatha Christie regényben is fontos ugyan a gyilkos szerepe, de a hogyan? még inkább. Itt a miért? volt a fő kérdés. Az írónő szerencsére minden szálat rendesen elvarrt, nem maradtak levegőben maradt dolgok.

A regény részben a somme-i és a jütlandi csata 100. évfordulója alkalmából íródott (eredetileg 2016-ban jelent meg), így részben mi is nevezhetjük I. világháborús regénynek, amely a csata, a háború utóhatásait mutatja meg a családtagokon, még azokon is, akik ekkor tanulják csak meg azt, mit jelent a háború szó. 12 éves kor felett bárkinek ajánlom, jó volt egy ennyi értéket magába foglaló lányregényt a kezembe fogni. Nemcsak kívülről nagyon szép - az erdő motívumai megjelennek a lapokon, borítón - hanem belül is.

8/10

A könyvet a Manó Könyvek Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr214280037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.