Csillag születik / A Star Is Born (2018)
2018. október 07. írta: FilmBaráth

Csillag születik / A Star Is Born (2018)

Szerethető, fájdalmasan szép történet, amelyben Lady Gaga nagyot énekel, Bradley Cooper nagyot játszik

csillag_szuletik.jpg

Bradley Cooper megérett az Oscarra, Lady Gaga szétszaggatja a filmvásznat a hangjával, a zenétől leteszi a néző a haját. Pedig én musicalfüggő vagyok, teljesen hidegen hagy a popzene, a rockzene pedig pláne, ehhez képest már az első percben elvesztem az akkordok között, és magával ragadott a rockkoncert hangulata, pedig Lady Gaga még fel sem tűnt a színen. Őszintén bevallom, nem ismerem a hölgy szakmai munkásságát (távol áll tőlem az a műfaj, amelyben ő alkot), ezért sikerült majdnem lefordulnom a székről, amikor meghallottam énekelni, Ráadásul élőben tolta végig a filmet, Bradley Cooperrel együtt, akiből a fene sem nézte volna ki, hogy ilyen jó hangja van (nyilván rengeteget gyakorolt tanárral és gitározni is megtanult a szerep kedvéért), és kettőjük között olyan remekül működött a kémia, hogy egyetlen fals jelenetük sem volt, igazi hús-vér karaktereket vittek vászonra, megjárták együtt a mennyet és a poklot, a néző az utolsó percig szurkol nekik, hogy ne küzdjenek egymásért hiába, de sajnos a szerelem sem győz le mindent. A téma a sokadik (szám szerint negyedik) feldolgozása egyáltalán nem hatott utóérzésnek, nyilván megvoltak a maga sablonjai (alkoholista sztár férj, feltörekvő őstehetség feleség, ennek csak tragédia lehet a vége), de annyi érzelmet, őszinte, emberi párbeszédet tartalmaz, ami ritka kincs a mai, középszerű filmek világában, arról nem is beszélve, hogy CGI nélkül is le tudja nyűgözni a nézőt. Szerethető, fájdalmasan szép történet, amelyben Lady Gaga nagyot énekel, Bradley Cooper nagyot játszik, a fülünket pedig felejthetetlen dallamokkal kényeztetik az alkotók. Mi kell még, irány a mozi!

Jack (Bradley Cooper) menő rocksztár, aki egy buli után csak némi alkoholért tér be egy travi bárba, ahol éppen Ally (Lady Gaga) lép fel, akinek hiába van gyönyörű hangja és mindent elsöprő tehetsége, mégsem tudott eddig karriert befutni a zeneiparban, mert a döntéshozók szerint nem elég szép. Egymásba szeretnek, összeházasodnak, azonban Jack alkoholizmusa és Ally szakmai sikerei miatt a kapcsolatuk kudarcra van ítélve...

A szórakoztatóipar öli a lelket, a tehetség nem elég a sikerhez, ráadásul nagyon észnél kell lenni, ha meg akarja őrizni az alkotó azt a bizonyos pluszt, ami miatt odafigyelnek rá a rajongók, és kegyetlenül nehéz túlélni a sikert. A szenvedélybetegségek az óriási stressz miatt elkerülhetetlenek, mindenki küzd a saját démonjaival és a magánnyal. Jack már túl van mindenen, teljesen kiégett, mégis maradt benne annyi tartás, hogy átadja Ally- nek, mire kell odafigyelnie, hogy meg tudja őrizni saját magát a zeneiparban, azonban a lány őszinte szerelme már kevés ahhoz, hogy megmentse őt saját magától. A két ember teljesen máshol járt a szakmai életében, Jack-nek az útja lefelé vezet, Ally még csak most indul a csúcs felé, Vannak szép pillanataik együtt, és tényleg küzdenek egymásért, de a gyorsvonatként robogó végzetet nem kerülhetik el.

A jól megírt karaktereken és forgatókönyvön, valamint a zenén túl valószínűleg az is sokat hozzátett a filmhez, hogy a két főszereplő igazából önmagát alakította, hiszen Bradley Cooper is megvívta ifjú éveiben a maga harcát az alkohollal (20 éve nem iszik, de azért nem lehetett könnyű számára a forgatáson szembesülni azzal, hogy milyen botorságokat művelt régen), Lady Gaga pedig nemes egyszerűséggel a saját életét játszotta el, miközben leszámolhatott a saját démonjaival, hiszen sokáig nem hitte el, hogy ő nem csak tehetséges, hanem szép is. A művésznőnek a színészetet még tanulnia kell, de annyira önazonos volt ebben a szerepben, hogy egye fene, amikor pedig énekelni kezdett, az élményszámba ment, Cooper pedig olyan alakítást nyújtott, hogy csak lestem. Megvannak a maga gyengeségei a filmnek (Cooper rendezőként kicsit talán túl sok mindent akart belezsúfolni a filmbe, és a történet is leül időnként), de összességében üdítő az élmény, a néző úgy érzi, végre egy olyan alkotást látott, amiért érdemes volt feltalálni a mozit, semmi talmi csillogás, "csak" egy lélekig hatoló történet.

csillag_szuletik2.jpg

A sztori nem új (és mivel a gyilkos szórakoztatóipar nem változik, vélhetően nem ez lesz az utolsó feldolgozás), az első Csillag születik 1937-ben került a mozikba, és rengeteg önéletrajzi jelenetet tartalmazott (pl. a női főszereplő, a saját Oscar-díját hozta el a forgatásra, és tényleg megtörtént vele, hogy egy díjátadót a saját rokona zavart meg), akkor még mozisztárokról szólt a történet Janet Gaynor és Fredrich March főszereplésével, majd 1954-ben Judy Garland és James Mason ríkatták meg a nézőket. 1976-ban a helyszín átkerült a színpadra, Kris Kristofferson és Barbra Streisand már a zeneiparban tépte darabokra a lelkünket (egyébként Elvis Presley - t is felkérték a férfi főszerepre, de sajnos nem vállalta, pedig az aztán tényleg igazi csemege lehetett volna a rajongók számára). 

Az idei év sajnos a csalódásokról szólt számomra a moziban, ezért nagyon örülök, hogy szerencsém volt ehhez a remek alkotáshoz, jócskán megmelengette a kis lelkemet, pedig becsszó nem vártam semmit ettől a filmtől, egyszerűen csak megtetszett a trailer és kíváncsi lettem rá. Sok mindenről szól, az alkoholizmuson túl a siker fájdalmas árán túl egészen addig, hogy milyen nehéz két művésznek együtt élnie. Kellemes meglepetés, a látványfilmek özönében nagyon kellett már egy igazi film, ami emberi sorsokról szól, jól megírva, jól eljátszva. Zsepit érdemes bekészíteni a végére.

9/10

A Csillag születik teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1814285595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.10.07. 18:17:06

Azért azt ne állítsuk már erről az éneklő lényről hogy szép.. Germanotta soha nem volt szép soha nem is lesz az, még a neve is bűn ronda, de énekelni azt tud, nem kérdés, de azt írni hogy szép, miközben a vak is láthatja hogy nem az, ostobaság vagy a manapság nagyon divatos PC majomkodás.. Lady Gaga aka Germanotta egy rusnya nőstény, a film jó.

pepin_nymburk 2018.10.07. 21:02:33

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: ostobaság, rusnya nőknek nem szokott 4 No.1 albuma lenni. Inkább hívjuk átlagosnak, mint anno Doris Day...

Infamous 2018.10.07. 21:38:25

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
Gaga simán jó nő, sztem kevered a torzszülött gecitartály minaj-zsal.

rockjano 2018.10.08. 01:37:00

A szépség teljesen relatív dolog... Gaga nekem szép érdekes egyedi szépség nem az a modellarc de nem is kell annak lennie. Viszont önazonos és őrülten tehetséges

Nem csak énekesnek hanem szerzőnek is ja és hangszeren is játszik nem is akárhogy...csupa zene a csaj.

Ahogy öregszik egyre jobb lesz és egyre inkább játszik olyat amit én is nagyon szeretek...

Ja mindehez teljesen normális és szerény...

2018.10.08. 08:58:00

Úgyse nézem meg, mi a vége? Meghal valamelyik, vagy csak szakítanak, vagy ufók viszik el a csajt, vagy mi?
süti beállítások módosítása