A Mandy a világ legízléstelenebb filmje
2018. szeptember 20. írta: danialves

A Mandy a világ legízléstelenebb filmje

AMindenkit meglepett (talán még őt magát is), hogy Nicolas Cage legújabb megőrülése nem a DVD-polcok alsó felén kötött ki, hanem szuperlatívuszok szárnyán bejárta a világsajtót és az internetet. Egy felsőfokú jelzővel talán én is még hozzá tudok járulni ehhez, azt ugyanis még sehol nem láttam leírva, hogy a Mandy a világ legízléstelenebb filmje. Ha valaki nem látta, de nézi a GLOW című remek sorozatot, leginkább úgy festeném le számára, mint Sam Sylvia egy elveszett művét a Gina The Machina és a Blood Disco mellől, avagy a 80-as évek öncélú, gyomorforgató trashének színtiszta újjáéledését. A továbbiakban tehát azt fogom fejtegetni, miért nincs igazuk a Panos Cosmatos alkotását pajzsra emelőknek, spoilermentesen, amennyiben az egymondatos Imdb-szinopszis tartalmát nem tekintjük spoilernek, de azért a teljes érthetőség kedvéért érdemes képben lenni a film pontos tartalmával.mandy-movie-review-1920x1080.jpg

Amennyire tapasztaltam, azt még a Mandy legvérmesebb apologétái is elismerik, hogy nem egy többrétegű művészfilmről van szó, azaz a szokásos "nem értetted, menj Transformerst nézni inkább"-fröcsögések kivívása nélkül kijelenthető, hogy nem találni benne kifinomult gondolatiságot, ezt a kört tehát ezzel remélhetőleg le is zárhatjuk. A Mandy egy exploitation, gonzo, ponyva, kinek mi szimpatikus, pont úgy, mint a neonfényű rape and revenge filmeket újjáélesztő A bosszú, csak éppen ezerszer extrémebb minden tekintetben. Panos Cosmatos tehát nem okkult maszlagának szimbolizmusát szeretné értelmeztetni velünk, hanem erősen zsigeri szinten kommunikál, így filmjében tulajdonképpen ezt a kommunikációt kellene értékelnünk.

A Mandy egyik legfeltűnőbb jellemzője (már csak azért is, mert ebben olyannyira elüt a VHS-trasht megidéző nosztalgiafilmektől) a kínosan kimért tempója, sokan ugyanakkor éppen ebben látják egyik fő fegyvertényét. Hiszen Cosmatos könyörtelenül, a mesterséges filmnyelvet visszabontva ránt be minket Red és Mandy életébe, majd kálváriájukba, elméletileg azzal a céllal, hogy sokkal őszintébb interpretációját lássuk a bosszúfilmeket működtető elnagyolt érzelmeknek (mikor volt utoljára, hogy igazán átéltük volna egy bosszúálló gyászát?), és hogy teljességgel túszul ejtsen a későbbi fejlemények őrült atmoszférája. Egyik méltatója egyenesen "ponyva-Tarkovszkij"-nak is nevezte a művet, ami hatalmas oximoronnak tűnik, de tudjuk, hogy a legnagyobb zsenik mindig is képesek voltak felülemelkedni az effajta ellentmondásokon.

A Mandy stílusába nehéz funkcionalitást belelátni, hiszen pszichedelikus lassúsága konstans: nem pusztán arra terjed ki, hogy ne fordíthassuk el a fejünket az ábrázolt borzalmak felől (ahogyan ezt például az említett Bosszú teszi szereplői gyomorforgató sebeivel), hanem minden egyes aspektusára. Lassan történik benne minden, lassan beszélnek és mozognak a szereplők, lassan közelít a kamera, kevés a vágás, és ez teljesen független attól, hogy éppen mi történik a vásznon. Nemcsak a Hellraiser-imitátor pokolfajzatok belépője lassú, nemcsak Red fizikai és szellemi kínjait tartja ki Cosmatos, de az is lassú, amikor főhősünk az erdőben száguld, vagy éppen ellenlábasaival csap össze.mandy4.jpg

Azonban az alkotás az ellentmondás feloldására elsősorban nem ezért nem képes, hanem mert szürrealitása éppen, hogy elgáncsolja emberközeliségét. Vegyük ellenpéldaként az A Ghost Storyt, amely szintén hemzsegett a bizarr húzásoktól, azonban kezdeti, szintén kellemetlenül hosszan kitartott jeleneteiben éppen azok hétköznapisága volt a sokkoló. A két főszereplő csókolózása az ágyban azért volt kényelmetlen, mert nem vagyunk hozzászokva, hogy ennyire részévé váljunk két idegen intimitásának. (Valaki nézett már hosszú percekig egy csókolózó párt közelről élete során?) Rooney Mara híres hétperces piteevése azért volt döbbenetes, mert David Lowery rendező nem engedte egy montázzsal letudni a gyászt, hanem annak minden örökkévalóságnak tűnő percét meg kellett élnünk. Lehet, hogy részletesebben van ábrázolva, mint John Wick kutyájának halála, de mégis mennyivel kéne több autentikus érzést kiváltania belőlünk egy elmebeteg szekta emberáldozatának? Amibe a Mandy beszippantana, az valójában nem egy őszinte emberi tapasztalatból, hanem a ponyvák hiperszélsőséges fikcióiból merít.

A Mandy csak színleli az őszinteséget. Az egyik visszatérő kifejezése a produkciót dicsérő angol nyelvű kritikáknak a "self-aware", amelyet magyar megfelelője, az "öntudatos" nem ad vissza tökéletesen. Erre a szóra az évek során számos konnotáció rakódott, amelyek az érdekérvényesítés, önteltség kissé negatív felhangjai felé vitték el a jelentését, a self-aware-t sokkal inkább kéne "én-tudatos"-nak fordítani, mint aki és ami teljességgel tisztában van saját erősségeivel és gyengeségeivel. És persze 2018-ban, a posztmodern újabb fellángolásának idején mi más is lehetne egy film, mint én-tudatos, hiszen máskülönben nevetség tárgyává válik.

A Mandy azonban igazából nem én-tudatos, nem mutat rá deadpoolian saját megkonstruáltságára, nem töri át a negyedik falat és ellentétben az utóbbi évek hasonló hommage-áradataival, nem viszonyul kritikusan saját inspirációihoz. Ez is mindössze egy vetülete a magasztos és az alantas ízlésgyilkos ütköztetésének. Vegyük például az ominózus reklámot, amely önmagában komplett cikkeknek adott ihletet: Redet szerelme halála után egy béna tévészpot fogadja a nappalijában a "Sajtgoblinnal". (Ironikus módon akarva-akaratlanul a Mandy ezzel is A bosszút majmolja, ahol egy hasonlóan szatirikus Teleshop-szösszenet szolgál a végső leszámolás háttérzajául.) Szürreálisan bárgyú és oda nem illő momentum, amiből ugyan le lehet vezetni, hogy arról szól, hogy "az univerzumot nem érdekli a szenvedésünk", hogy "a rendező azt akarta, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat", de ha eddig azért voltunk a dögletes tempójú játékidő fogságában, hogy átéljük Red minden rezdülését, akkor most sem kéne kiválnunk ebből az empátiából. Ezzel a jelenettel ugyanis nem az a baj, hogy arra emlékeztet, hogy a világ nem törődik a főhős fájdalmával, hanem hogy ezt olyan eszközökkel éri el, hogy mi se törődjünk: ha felnevetünk, kieresztjük a gőzt, az azt jelenti, hogy kikerültünk a hipnotikus hatás alól, és az én-tudatosság jegyében egy fokkal cinikusabban szemléljük a filmet. Igen, a rendező azt akarta, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat 1 perccel később, amikor Cage a legótvarabb Zs-kategóriás alakításait idézve üvöltözik alsógatyában a fürdőszobájában, és érezhetően mindössze ennyi volt a szándéka minden egyes döntése mögött. Amikor eljutottunk az egyik végletbe, jöhet a másik, lehetőleg minél hamarabb, hogy még nagyobb legyen a néző sokkja - a Mandy esztétikáját mindössze ez a polgárpukkasztó szándék köti össze.mandy-nicolas-cage.jpg

Mindössze azért tartalmaz pozitív érzelmeket, hogy még nagyobb legyen a kontraszt negatív érzelmei számára, hogy ne csak hiány legyen benne, hanem rombolás, dekonstrukció is. Mint amikor egy kellemetlen dolgot nem azért mond ki valaki, hogy (kollektíven) felszabadulhassunk ezáltal (A bosszú egész élménye tulajdonképpen egy felszabadulás a nemi erőszak borzalmas élménye alól), hanem kifejezetten azért, hogy megalázzon valaki mást.

Nemrég debütált a Netflixen Rick Gervais Humanity című stand-upja. Gervais, aki nem ismerné, a híresen politikailag inkorrekt humoristák közé tartozik, és 80 perces showja tartalmazott bőven polgárpukkasztó poénokat a közgondolkodásban tabunak számító témák kapcsán. Az élmény legdöbbenetesebb része azonban akkor következett, amikor visszatapsolták a színpadra, ő pedig elmesélte, mennyire fontos számára a humor a traumák feldolgozásában - egész konkrétan, hogy mennyire felszabadító volt, amikor édesanyja temetésébe sikerült egy kis humort csempésznie testvéreivel. És ezzel vált teljessé a műsor, ezzel bizonyosodott be, hogy Gervais hiteles ember. Nem azért hiteles, mert kicsit magán is élcelődik, vagy mert igyekszik leszögezni, hogy beszólásai nem Caitlyn Jenner transzneműségét támadják, hanem mert ő maga is mer sebezhető lenni, a nézők elé tárni őszintén a gondolatait, vállalva, hogy kinevetik érte. Ő nem a kamaszos gúnyolódást műveli, ami csak arról szól, hogy megelőzze, hogy ő maga maga váljon a gúny tárgyává.

A Mandy viszont az utolsó porcikájáig egy filmes kamaszkort képvisel. Nyakon önt mindennel, ami "menő" kéne, hogy legyen a saját koordinátarendszere szerint (csak azért, mert az menő), a bárdolatlanságot összekeveri az őszinteséggel, önmagával azonban képtelen szembenézni azon túl, hogy egyszer-kétszer felszínesen beszól saját magának is. Nincs benne semmi szerethető, semmi nemes, semmi felszabadító, de ami a legrosszabb, még csak célja sincs azzal, hogy nem ad feloldozást. Nem tud építeni, csak pusztítani - azt viszont olyan extremitással, hogy maga is elhiszi, hogy művészet. És ettől igazán ízléstelen film a Mandy, nem azért, mert gusztustalan dolgokat látunk a vásznon.

A Mandy adatlapja a Magyar Filmadatbázis (MAFAB) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5114249455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.09.20. 17:15:27

Jaj már kellett ez. :D Megnéztem és úgy álltam fel, hogy ok ez ritka fos volt. Persze szeretem Nick Cage-et, mert akárhogy is igyekszik cáfolni az elmúlt években, attól még egy kurva jó színésznek tartom, de hát ez nem menti fel őt sem, meg a rendezőt sem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2018.09.21. 09:40:13

@Bruti: Akkor a Joe gondolom megvolt (ha nem, ajánlom).

AtomAntiPatikus 2018.09.22. 14:54:39

Danialves kritika: sok sok semmit mondó üres frázis. A kritika Coelho-ja, aki egészen mélyre tud süllyedni, hogy még Ákos felesleges pop-ját is értékesnek találja az ember az írásával szemben. Szeretem olvasni. Megerősít abban, hogy vannak még semmit sem érő szófosó herék. Kicsit minden jobbnak tűnik, ha arra gondol az ember, hogy szerencsére nem mindenki ilyen. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2018.09.22. 15:34:19

@AtomAntiPatikus: És én értékelem, hogy ezt az érzést nekem is szeretnéd megadni, de én igazából egyáltalán nem igénylem, hogy folyton emlékeztess, hogy hozzád hasonló szellemi véglények is olvassák az írásaimat. Az viszont sokkal jobban érdekelne, hogy van valami tudatos abban a mintázatban, hogy a Dark után pont ezen a posztomon sikerült megsértődni? Eszerint a Mandyben is van valami, amitől a buta, beképzelt seggfejek nagyon nagy embernek érzik magukat? Mert akkor valamire különösen is jól sikerült rátapintanom ebben az írásban.

AtomAntiPatikus 2018.09.22. 20:30:06

@danialves: a film szar. Hogy erről te hosszan szellemionanizalsz az nem fáj szerintem senkinek. Csak viccesen szánalmas. :)
Ahhoz valami ertekeset kellene leraknod, hogy számítson mit mondasz és esetleg meg tudj bántani. De eddig ez nem nagyon jött neked össze. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2018.09.22. 23:35:12

@AtomAntiPatikus: Nézd :) én :) értem :), hogy :) minél :) több :) passzív-agresszív :) szmájlit :) írsz :) egy :) szövegbe :), annál :) inkább :) tűnik :) úgy :), hogy :),te :) egy :) nagyon :) egészséges :) és :) kisimult :) lelkületű :) ember :) vagy :), és :) különben :) is :) leszarod :), de :) továbbra :) sem :) tudom :) nem :) meglátni :) az :) iróniát :) abban :), hogy kétmondatos :) beböfögésekben :) játszod :) az :) eszed :) bármi :) irodalmi :) értékéről :), meg :) persze :) abban :), hogy :) bár :) neked :) ugyan :) nem :) számít :), mit :) írok :), meg :) nem :) is :) fáj :) semmi :), de :) eszerint :) ahhoz :) eléggé :), hogy :) most :) már :) rendszeresen :) megjelenj :) itt :), és :) beugass :) valamit :). De :) én :) elhiszem :) neked :) azt :) is :), hogy :) passzióból :) csinálod :), csak :) akkor :) meg :) az :) nem :) igaz :), hogy :) ennek :) bármi :) köze :) is :) lenne :) az :) írásaimhoz :), hiszen :) csak :) a :) saját :) kis :) önérzeted :) ápolgatásának :) érdekében :) játszod :) a :) faszkalapot :). Mindenesetre :) én :) nem :) megbántani :) akarlak :), csak :) ezt :) az :) ellentmondást :) felderíteni :), mert :) előbbi :) esetben :) még :) esetleg :) kíváncsi :) vagyok :) a :) mondandódra :), utóbbi :) esetben :) viszont :) csak :) simán :) eltakarítalak :) innen :).

:) :) :) :) :) :)

Fejes Valentin 2018.09.23. 16:20:51

@danialves: "AtomAntiPatikus" igazi értékteremtő egyéniség! Nézd csak meg! "0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban." Hát ennek az embernek ne adnánk a véleményére? :D

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.09.23. 23:18:45

@danialves: Igen, megvolt és tetszett.
Tényleg nem értem miért nem válogatja meg jobban a szerepeit...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2018.09.23. 23:42:25

@Bruti: Amennyire tudom, Cage-nél voltak mindenféle adósságok is, ami miatt minden szart el kellett vállalnia, de pont erről beszélgettem valakivel nemrég, és azt gondolom, hogy Hollywoodban nagyon nehéz egy színésznek felépítenie magát, ha egyszer beskatulyázódik egy adott szerepbe. Pl. onnantól kezdve, hogy Shia LaBeoufra is rákerült a szarfilmes billog, gyakorlatilag ő is max csak ilyen "megőrülős" szerepeket kapott, McConaugheynek 2 év szünet és utána 2 évnyi tömény indie filmezés kellett, hogy újra komolyan vegyék. Szóval én nem tudom elképzelni, hogy ma valaki (nem ironikusan) becastingolná egy komoly film akárcsak mellékszerepére is, anélkül, hogy előtte módszeresen és tudatosan felépítené azt a képet, hogy felhagyott a Zs-kat fosokkal, és újra komolyan lehet venni őt. Amíg ezt nem vállalja fel következetesen, addig vagy a Joe-hoz hasonló indie-kben van esélye, ahol az egész koncepció arra épül, hogy "most megmutatjuk, hogy Cage tud színészkedni is", vagy az ilyen Mandykben, ahol meg szégyenérzet nélkül ökörködhet, és reméli, hogy jól sül el. (Amennyire hallottam, pl. a Mom and Dad is ilyen, vagy korábban az Army of One)