A Balatonnak is van saját fantasyja, amelyből képregény is készült. Nem lévén gyerekem, ezért kimaradt az életemből Nyulász Péter Helka-trilógiája, az én érdeklődésemet a szerzőpáros keltette fel, mert ők készítették a fantasztikusan jó Kittenberger képregényt, ezért nagyon kíváncsian vártam az újabb közös munkájukat. Nos, egy pöttyet csalódott vagyok, mert tudnak ennél jobbat is az alkotók, mind képileg, mind tartalmilag, de a történet nagyon magával ragadó volt, kár, hogy ez még csak a bevezetés volt, és túl sok minden nem történt még a szereplőkkel, a nagy kalandok még váratnak magukra. Formailag akadnak kivetni valók a képregényben (nem értem például, hogy miért sikeredtek ennyire zöldesre az arcok, és néha kicsit túlságosan sötétek lettek a színek), de a hangulata mesésre sikeredett, a hamisítatlan balatoni feeling azonnal magával ragadja az olvasót. A steampunk Kittenberger után elég nagy váltás volt ez a mese az alkotók számára, talán keresik még egy kicsit saját magukat a nagy sikerű sorozat képregényre vitelében, de a kisebb hibák ellenére ígéretesnek tűnik a Helka-átirat. A szereplők fergetegesek, Kamor, a Bakony Gandalfja mintha egyenesen a Gyűrűk urából érkezett volna egy kis vakációra a Balatonhoz, Kelén és Helka, a tihanyi hercegi pár neve azonnal mosolyt csalt az arcomra, ahogyan Sió, a Balaton aranyhajú tündére is, és akkor még Boráról, a boszorkányról, Horkáról és Thuz-ról (akikről jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy eredetileg kik voltak, mert éppen el vannak varázsolva) nem is beszéltem. A főszereplő Helka egy vagány hercegnő, aki még kicsit éretlen, mert jobban megrázza egy kis angyalpor okozta szépséghiba, mint az, hogy a kastélyban mindenki elalszik a szüleivel együtt egy varázslat miatt. Összességében egy kicsit soványka lett a végeredmény, de felkeltette az érdeklődést a folytatások iránt, amelyekben remélem, beindulnak az események, és a kisebb formai hibák is kiküszöbölésre kerülnek. Kezdetnek nem rossz, de azért az alkotókban ennél sokkal több van.

Sok-sok évvel ezelőtt a Balaton varázserővel bíró személyei hatalmas háborút vívtak egymással, azonban egy ponton rá kellett, hogy jöjjenek, ebben a harcban csak vesztesek lehetnek, győztesek nem, ezért megegyeztek egymással, hogy soha többé nem használják egymás ellen a varázserejüket. Napjainkban a tihanyi hercegi pár lánya, Helka éppen szökésben van a táncórájáról, melynek köszönhetően lemarad a kastélyt sújtó átokról, így rá marad a feladat, hogy barátaival az oldalán, rendbe hozza a dolgokat…

A vidám hangulatú borító után kicsit meglepő a sötét tónusú bevezetés, de aztán Szurdokvárban adunk a humornak és a szép balatoni látványnak, hogy aztán egy koboldtréfa miatt a gonosz boszorkány, Bora kezébe olyan varázsszer kerüljön, amelyet természetesen rosszra használ. Helka csak annak köszönhetően menekül meg a családja kastélyát sújtó átoktól, hogy éppen illegálisan tartózkodik távol a táncórától, ami érhető, hiszen gyönyörű a kilátás a tisztásról, ahol éppen idilli körülmények közepette csinálja a semmit barátjával, Csiperkével. Ez utóbbi nem kicsit fest komikusan hercegnői ruhában, mert Helka személyazonosságának védelme érdekében öltözéket cseréltek. Miután szembesülnek azzal, hogy mi történt, és kiderül, hogy Kamor a barátjuk, már indulnak is megkeresni a varázslót. Útközben sok minden kiderül a hercegnőről, de csak egy ízelítőt kaptunk a származásáról, amely bizonyára tartogat még titkokat. Sajnos a történet tényleg véget ér, mielőtt elkezdődne (nem fogom kivárni a folytatást, beszerzem a trilógiát minél előbb, hogy tudjam, milyen kalandok várnak hőseinkre), ezért nem kevés hiányérzet marad a végén, de az érdeklődést sikerült felkelteni a sorozat iránt, és gondolom, alapvetően ez volt a cél az első résszel.

A látványvilág lenyűgöző, érződik rajta az igényesség, de a színvilág valamiért nem lett az igazi, így az összhatás nem annyira fergeteges, mint lehetett volna. Kár érte, mert Tebeli Szabolcs ismét hozta a tőle elvárható magas színvonalat, tényleg érthetetlen számomra, miért nem sikerült jobban eltalálni a színeket, de remélhetőleg javulni fog a helyzet a folytatásokban. A hanghatások nem kicsit viccesek (abszolút kedvencem, a „lök”, amikor az egyik szereplő meglöki a csónakot, de a „potty” sem utolsó, amikor a kis apród szó szerint beesik az ajtón), de van itt minden a sóhajon át a trappoláson keresztül a kopogásig. Fantáziadús a kivitelezés, de valamiért mégis hiányzik belőle az a bizonyos plusz, ami miatt felejthetetlen élmény lenne, pedig a tehetség és az alapanyag adott volt hozzá, valószínűleg kell egy kis idő, amíg az alkotók rátalálnak a saját hangjukra a számukra új műfajban.

A humor sem hiánycikk, azonban mégis meglepően sötét hangulatú meséről van szó, amelyhez a gyönyörű balatoni táj adja a hátteret, amely mindig újabb csodás látnivalókat kínál. Átszövi a varázslat a történetet, amelyben egyelőre nem peregnek túlságosan az események, de megismerjük a szereplőket, megtudjuk, hogy kik állnak a jó, illetve a rossz oldalon, átlátjuk az alapvető összefüggéseket, de éppen csak annyi titokra derül fény, hogy kíváncsiak legyünk a többire. Szerethető képregény, de megvannak a gyermekbetegségei, amelyek remélhetőleg orvoslásra kerülnek a folytatásokban, amelyeket én személy szerint nagyon várok. Nem mondanám csalódásnak, de azért tényleg többet vártam az alkotóktól.

8/10