Másodvélemény: Bosszúállók: Végtelen háború / Avengers: Infinity War (2018)   
2018. augusztus 11. írta: Horace94

Másodvélemény: Bosszúállók: Végtelen háború / Avengers: Infinity War (2018)  

 

A film első kritikája itt található

Nemrégiben bepótoltam a Végtelen háborút, és FroG (meg csomó más ember) kritikáját újra elolvasva úgy éreztem muszáj, hogy én is leírjak pár dolgot, amelyet vagy pozitív, de inkább negatív szempontból kiemelnék.

(Spoileres írás jön!)

Jómagam az Amerika Kapitány: Polgárháború óta nem követem moziban a szuperhősfilmeket; egyedül a Deadpoolokat meg a Logant néztem nagyvásznon, mivel újszerűnek tűntek. A DC említésre sem méltó (szerintem a Wonder Woman is legjobb esetben egy jó középszerű film volt, csak a DC mezőnyében tűnt kiemelkedőnek), a Marvelnél pedig a Polgárháború óta csak itthon nézem meg a filmeket, úgy kezelve, mint egy sorozatot, aminek ha kijön, megnézem a következő részét (egyszer, mert szerintem egy kezemen meg tudom számolni azokat a Marvel-filmeket, amiknél van újranézési faktor). Azóta: a Pókember egynek elment, nekem a Fekete Párduc nem tetszett, a Galaxis Őrzői 2 még annyira sem (pedig az első fun volt), és az új Thorral is bőven voltak problémáim. Egyszóval nem igazán csábítottak vissza a moziba ezek az alkotások.

Egy barátommal (aki ugyanígy áll az MCU-hoz) pont együtt nyaraltunk, amikor megláttuk, hogy kijött a film Amazonon. Több se kellett, gondoltuk, hogy egy könnyed nyári estén, sör mellé tökéletes popcorn mozi lesz. A filmet kb. fél óránként megállítottuk, hogy kibeszéljük az eddig történteket, és ekkor jegyzeteltem ki azokat a dolgokat, amik idegesítettek és amiket most fogok felsorolni. A sorrend mindegy.

  1. Két idézettel kezdeném, amik elhangzottak a film nézése közben:
    Az a baj, hogy élvezem a filmet, de közben meg bosszant

    „– Te, szerinted nem szar néha nagyon a CGI?
     – Nekem megszokta a szemem már.


  2. A kitalált technológia, ami már a Fekete Párducnál is bosszantott (egy nyakláncból jön ki egy páncél baszki) itt új szintre emelkedett a Vasemberrel. Emlékszik még valaki, mennyire menő volt az első filmben, mikor Tony beleállt a gépbe, ami ráadta a páncélt? Vagy a harmadik részben, mikor a páncél darabokban repült rá? Esetleg az első Bosszúállókban, miután Loki lelökte a toronyból és a páncél utána repült? Értem én, hogy haladni kell a korral, de ez a nanotechnológiás-vibrániumos hülyeség teljesen elrontja a realitás (inkább értsd: hihetőség) érzésének utolsó morzsáját is, innentől olyan, mint egy rajzfilmfigura. Vasember tiszta Bigyó Felügyelő; még arra is van külön kütyüje, hogy szétfeszítse Thanos kezét. Abból a hátból kijövő lézerágyú akármikről már nem is beszélek. Ez engem nagyon kirántott az élményből.

  3. Kicsit az előzőhöz kapcsolódik, de mégis más téma (szintén a Fekete Párducnál kezdett el zavarni): Teljesen tisztázatlanok az erőviszonyok. Van itt varázslás – rögtön kétféle, puszta erő, kézifegyverek, Thor „pöröly-baltája?”, pisztolyok, gépfegyverek (szerintem War Machine (vagy Falcon?) – bocsánatot kérek az olvasótól, nem tudom mindegyiknek a magyar nevét - viccesebb ebben a csapatban, mint a sokat fikázott Hawkeye; amikor valamelyik megjelent az Uzijaival, hangosan röhögtünk fel), pajzsok, páncélok, és a már emlegetett nanotech meg vibránium cuccok. Ez viszont olyan káoszt tud okozni, hogy hihetetlen. A Fekete Párducnál fogalmaztam meg úgy, hogy a szó legszorosabb értelmében plot armorja van mindenkinek, akárki győzhet akárki ellen, ahogy az éppen a cselekménynek kényelmes (tényleg rádobtak egy holdat Vasemberre?).

  4. A filmből egy óra telt el, amikor már a harmadik „Ha szeretsz, meg kell, hogy ölj” jeleneten is túl voltunk. Ezt még a Walking Dead is megirigyelné.

  5. Sikerült kétszer ugyanazokat a karaktereket egymás mellé tenni. Strange teljesen ugyanaz, mint Stark. Star-lord ugyanaz, mint Pókember, csak 20 évvel idősebb kiadásban. Ettől a köztük lévő kémia sem volt más, mint az íróbrigád állandó maszturbálása, hogy ki tud frappánsabbat válaszolni egy frappáns válaszra. Amit viszont imádtam, az Thor és Rocket párosa (és Thor karaktere mint olyan), valamint Thanos. Őérte jár a taps az íróknak és Josh Brolinnak is.

  6. Azok a rohadt előre beidőzített „humorbonbonok” az akció vagy a dráma kellős közepén.

  7. A filmvégi Titánon játszódó bunyó ’grafikája’ csak szerintem volt csúnya és nevetséges? Alapvetően rendben volt a CGI a filmben, de kiemelkedően szép csak akkor volt, amikor a lélekkő megszerzése után Thanos felkelt a vízben. Azt most azonnal állítanám be háttérképnek.

  8. A wakandai pajzsos jelenetet a Baljós Árnyakból lopták.

  9. Ezrek leírták már, de én sem bírom ki: tök jó, hogy volt egy erős és drámai cliffhanger a végén, de tud valaki 10 évnyi Marvel film után őszintén izgulni? Pláne azok után, hogy Strange ki is mondta: „Ez volt az egyetlen mód...”.

  10. A Peter Parker és Vasember közötti kapcsolat és dráma miatt jár a taps az íróknak, szép munka.

  11. Az utolsó: Amikor közösen lefogták, miért nem vágták le Thanos kezét egy olyan portállal, mint a film elején annak a szörnynek?

 

Összességében tök jó, szórakoztató film készült, de szerintem messze nem olyan tökéletes vagy forradalmi, mint aminek sok ember beállítja.

 A Bosszúállók: Végtelen háború teljes adatlapja a Magyar Filmadatbázis (MAFAB) oldalán

7/10

 

Tisztában vagyok vele, hogy elég veszélyes terepre merészkedtem ezzel az írással, és fel is vagyok készülve a szitkozódó vagy okoskodó, jobb esetben vitaindító kommentek hadára, én csak annyit kérek, hogy maradjunk a kulturált korlátokon belül. Bár van egy olyan érzésem, hogy édesanyám hetekig fog csuklani a cikk miatt...

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8814173773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.08.11. 22:11:40

Alapvetően egyetértek a kritikával, de ez a "miért nem így, meg miért nem úgy?" a világ legnagyobb baromsága.. Amikor leülünk egy ilyen filmre, akkor eleve feladjuk a racionális gondolkodást, tehát a válasz az ilyen kérdésekre annyi, hogy "Azért történt így, mert így lett megírva. Pont." Ha hamarabb leszedik Thanos kezéről a cuccot, akkor vége a filmnek, és nem történik semmi. Ezeket a dolgokat el kell engedni...
A CGI- al nekem semmi bajom nem volt, hacsak az nem, hogy kurva sok volt, de hát ez egy ilyen műfaj. Ettől függetlenül nem volt rossz film, és hiába tudjuk, hogy vissza lesz ez még csinálva, azért sok szereplő halála hatásos volt.

igazságos. 2018.08.12. 11:34:14

Engem legjobban az bosszantott fel h nem lehet úgy egyensúlyt helyreállítani hogy kinyiffan mindenhol a fele társaság mert hát attól az univerzum még tovább bővül vagy nem!?

igazságos. 2018.08.12. 11:35:07

Akkor ajanlanam azt a képességet hogy dimenziók összeolvasztása.

azram 2018.08.12. 11:42:02

Erről az írásról eszembe jut Sixx, amikor az indexes filmes podcastban a Keresztapa 2-höz hasonlította a Végtelen háborút. Miért nem hasonlítjuk rögtön a Bűn és bűnhődéshez, esetleg a Száz év magányhoz az képregényeket?
Attól, hogy valami a filmvászonra kerül, még közel sem kell ugyanazoknak az elvárásoknak megfelelniük.
Logikai hibákat minden ilyen filmben lehet találni, főleg, ha nagyon keressük őket.
A többi meg ízlés dolga - tetszik-e a nanotech v. sem, stb.

Visszatérve a Keresztapa 2. féle párhuzamra (Fredo nem éled fel a 3. részben): ez egy ilyen műfaj. Popcorn. Ha bárki komolyan azt hitte, hogy majd most bedarálják az MCU 50%-át, az ne olvasson képregényeket, és ne nézzen belőlük készült filmeket - teljesen felesleges pénz és idő kidobás, mivel garantáltan nem fog szórakozni rajtuk.

azram 2018.08.12. 11:47:32

@igazságos.: Nem véletlenül hívják az Őrült titánnak.

Lacy27 2018.08.12. 12:37:40

Habár a kritkusnak nem tetszett minden, még neki is tetszettek bizonyos részek. Egyik film se tetszik mindenkinek.
És igen, a legjobb érv, hogy azért történt így, mert ez volt a forgatókönyvben.
Ami eddig jól siekrült, az a fokozás. Szerintem majd akkor fog mindeki erről lekettyenni, amikor ezt már úgyse fogják tudni überelni.
Azután meg jöhet a kisérletezés....

VikMorroHun 2018.08.12. 12:40:15

A CGI szerintem rendben volt a filmben, és az sem zavart, hogy most már nanotechnológiával működik a Vasember páncél, nem kell egy gépbe beállni, vagy egy táskát magával cipelnie. (Bár azok a jelenetek is jól néznek ki.) Az erőviszonyok kavalkádjáról nekem még az jutott eszembe, hogy a film elején Thanos 8-10 ütéssel könnyedén lenyomja a Hulkot, a végén Amerika kapitány több másodpercre feltartja Thanost (pedig a kapitány csak egy nagyon erős ember, messze van Hulk szintjétől), Thanos viszont keményen megüti őt, Vandát pedig meglegyinti - és mindketten kibírják anélkül, hogy betörne a koponyájuk. Ilyeneken nem szabad fennakadni, ahogy fentebb is írták. Ja, dr. Strange megállapította, hogy egyetlen módon lehet legyőzni Thanost. A How It Should Have Ended videóban ötöt is összeszedtek (bár abból szerintem az egyik hibás). A kedvencem az, hogy dr. Strange az Idő Kövével visszaváltoztathatta volna Thanost csecsemővé. :)

Dr.Démonmac1 2018.08.12. 12:40:32

Minek ír valaki, blogot valamiről, amit ésszel képtelen felfogni?
A Marvel univerzum "csodálatos" dolgok halmaza, egy mese.
A mesébe férjen már bele a " kitalált technológia, ami már a Fekete Párducnál is bosszantott " Úristen, tényleg? Mik vannak.
Már a képregényben is benne volt. (Bleeding Edge)
"Realitás" Na ne már, ez egy mese :D (mert az nem döfi szét a realitás talaját teljesen, hogy van egy nyeszlett kis figura, akiből 10 mp alatt Mr Hyde mintájára, nagy zöld húshegy lesz? :) A filmek klisékből dolgoznak, nagyon kevés kivétel van, szinte mindent megírt már valaki, valahol.. ezt számonkérni.. hát :D
5 mp alatt le lehetett volna az egészet rendezni, de akkor kb 0 az élményünk (sling ringgel nyitnak egy portált és rázárják, Thanos kezére, hopp, ha nincs kéz, nincs mivel csettinteni) (*Az ellenség nem tudja megnyomni a gombot, ha lefoglaljuk a kezét)

dr. mesterséges színezék 2018.08.12. 12:56:59

Első megközelítésben "nem kő megnézni, oszt akkó nem zavar".
Valójában - mivel bőven elegen nézik ahhoz, hogy megérje ezt rendezni, producelni, ebben szerepelni... - elég zavaró, mert az elmúlt 20 évre jellemző évi 5-10 nézhető film lecsökkent 3-4-re azáltal, hogy ezt a szart gyártja a kapacitás.

steery 2018.08.12. 13:24:58

Volt a filmnek mondanivalója is, bár eléggé összecsapva és felületesen kidolgozva, nehogy véletlenül felfigyeljenek rá a nézők és gondolkodni kezdjenek az aktualitásán, illetve észrevegyék, mennyire nem gondolkodott a forgatókönyvíró a mondanivaló értelmén.
Thanos ugyanis azért szerzett minden6óságot, hogy kiirtsa az univerzumban minden bolygón (nem csak a Földön) a lakosság felét. Azért, hogy megoldja a túlnépesedés általános problémáját és a túlélőknek jusson elég ennivaló.
Na most ez úgy marhaság, ahogy van, több szempontból is. És nem csak azért, mert régen is sokan éheztek, amikor jóval kevesebb ember élt a Földön.
Ha 7 milliárd emberből megölünk 3,5-et, akkor marad 3,5. Ebből kb. 1,7 a nő. Ha ezeknek csak a fele szül 2 gyereket (kis családokban), az máris 1,7 milliárd új lakos 3-4 éven belül. Nagy családokban, ahol 3-4-5 gyerek van, ez 3,5. Vagyis pillanatok alatt megint 7 vagy még több milliárd ember van a Földön. Ugyanez a helyzet minden más bolygón is. Akkor mit fog csinálni Thanos? 4-5 évente mindig kiirtja az univerzum lakóinak felét? Hogy fogja ezt győzni? És mi értelme van? Hisz semmit nem old meg vele. A túlnépesedés tartós, hatékony megoldásához minimum a lakosság 99%-át kéne megölni ahhoz, hogy több generáción és 100-200 éven keresztül ne legyen gond a túlszaporodásból.
Ez van, amikor ész nélkül készítenek filmet, a felvázolni kívánt probléma valós megértése és a megoldási lehetőségek valós feltárása nélkül.

Volti 2018.08.12. 13:35:26

Alapvetoen egyetertek az elottem szolokkal, nem kell racionalistast keresni, azert tortent igy hogy mehessen tovabb a film.
Mi volt a ketfele varazslas? Ezen komolyan elgondolkoztam,de nem tudok rajonni...

erkölcsi hulla 2018.08.12. 13:50:58

Volt egy drámaibb és nem síkhülye 30 IQ-s gonosz. 10 év után. Ez is valami.

Egyedül az tetszett ebben a filmben, hogy a 'gonosz' nyert, persze nyilván csak időlegesen.

Ha nem lenne a gonosz motivációja még mindig teljesen dumb faszság, szinte élvezhető lenne a film.

De nyilván egy full barom, vagy legalábbis hitler-gonoszt kell kreálni, mert aztata népek jobban bírják ha le van győzve.

erkölcsi hulla 2018.08.12. 13:56:32

@steery: "Na most ez úgy marhaság, ahogy van, több szempontból is. És nem csak azért, mert régen is sokan éheztek, amikor jóval kevesebb ember élt a Földön."

Nem a földön akarta csak megölni a felét, hanem az egész marvel-univerzumban. Az a bibi hogy NEM HISZEM EL hogy egy végtelen univerzumban, ahol az űrtechnológia olyan fejlett hogy ihaj, és mármár istenszerű technológiákkal dobálóznak a karakterek, SŐT még kibaszottul tudnak parázsolni is, na egy ilyen univerzumban AKTUÁLIS probléma az éhezés és a helyhiány.
Amikor, ha tényleg nincsenek az emberek egy bolygóhoz kötve, szó szerint VÉGTELEN az összes nyersanyag, és az élhető helyek száma.

Na ebben van az ultimate butaság az egész dumb filmben, ebben a Thanos-miért-gonosz érvben.

Értem én hogy szinte a fél föld ezt a szart nézi, és 70 IQ nál is érthető kell legyen, de sokat ront az élvezeti értékén hogy még 10 év után sem sikerül összerakni egy HITELES gonosz karaktert, hiteles motiváicókkal, és mondjuk 30 iq felettit.

Na mindegy.

furious ewok 2018.08.12. 14:02:33

Pont jókor jött ez a cikk, mi is éppen tegnap néztük meg a filmet először...
Szerintem alapvetően rendben volt a film. Mondom ezt úgy, hogy a szuperhősfilmeket nem igazán szeretem, egyedül a Thor 2-t tudtam megnézni egynél többször, sok részt nem is láttam, és nem is fogok.

(spoiler) Szerintem a film legnagyobb hibája a sztori volt, pontosabban egy jelenet: amikor Strange átadja a zöld követ Thanosnak. Ugye előtte szó volt róla, hogy 14 millió lehetséges jövőből egyben győznek csak, meg hogy Strange beígérte, hogy bárkit feláldoz a kő biztonsága érdekében, mégse tette. Persze egyből ment a konteógyártás a neten, hogy Strange azért adja át a követ, mert Vasember kell majd a győzelemhez, meg hogy éppen emiatt fognak győzni... Könyörgöm! A zöld kő adta meg Thanosnak az erőt, hogy manipulálja az időt! Éppen ez kellett neki ahhoz, hogy az utolsó követ kiszedje a vörösbőrű fazon fejéből! Ha nincs Thanosnál a zöld kő, akkor az utolsó követ el tudták volna pusztítani, megakadályozva a népirtást... Így viszont az univerzum fele kihalt. Nem az lett volna a Strange által belengetett "győzelem", ha ezt megakadályozzák?? Nincs kétségem, hogy a folytatásban kitalálnak valamit, de önmagában ezt a filmet nézve ez egy elég feltűnő logikai hibája a sztorinak, nagyobb, mint hogy legyintsen rá az ember.

Feaky D 2018.08.12. 14:06:17

harmadvélemény: a firkálgató kamukritikus...a kütyükön kiakadó írjunk mán valamit hozzáállás egy filmanalfabétát láttat...a cselekményvezetés, a szerepformálás, a szereplők fejlődése, kamera, képépítés és az üzenetek itt nem téma...de bunkócskánk bajlódik a nyaklánc-pajzzsal...meg kéne tanulni figalmazni, kritizálni...de leginkább még pár száz filmet megnézni...mert így csak a sörszag és a szájszéli szotyihéj marad...

traxx 2018.08.12. 14:29:12

Amikor groot eltűnt, nem kellett volna "Thor baltája" nyelének is eltűnnie?

hellrod 2018.08.12. 14:31:38

Miért nem vágták le a kezét...lásd. Dr. Strange jelenete.
A másik kedvencem az "xy dolgot az xy-ból lopták", ezt a tesco gazdaságos érvelést hanyagoljuk, főleg, hogy 100%-ig nem is fedi a valóságot.
Erkölcsi hullának pedig: az általad leírt csodavilágból csak egy apró tényezőt hagytál ki: az emberi természetet (azaz itt inkább csak természetet). Pont ugyanaz a bibi azzal a világgal, mint ezzel is.

colonel Tigh 2018.08.12. 14:40:58

@furious ewok: "A zöld kő adta meg Thanosnak az erőt, hogy manipulálja az időt! Éppen ez kellett neki ahhoz, hogy az utolsó követ kiszedje a vörösbőrű fazon fejéből! Ha nincs Thanosnál a zöld kő, akkor az utolsó követ el tudták volna pusztítani, megakadályozva a népirtást... " Te ezt láttad. Strange meg látott még 14 millió másik variációt, ahogy Thanos győz. Nem is értem, hogy miért nem érted. Szerinted a 14 millió esetből hányszor próbálta meg használni az idő kövét? Nyilván azzal próbálta legelőször legyőzni Thanost, de mindig az lett a vége, hogy Thanos nyer. A film elején még Ebony Maw is meg tudta akadályozni Strange-t, hogy használja a kövét, pedig neki nem volt kesztyűje 4 végtelen kővel. Az, hogy egyetlen egyszer győztek az összes lehetséges variációból azt jelenti, hogy hiába marad Strangenél a kő. És az, hogy a kijelentése miszerint bármi is lesz, ő mindig a kő sorsát fogja szem előtt tartani, még ha ez azzal jár is, hogy akár többeknek is meg kell halnia, és ennek ellenére mégis odaadta a követ Stark életéért cserébe, az nem azt jelenti, hogy megszegte volna a szavát. Amikor a végén mielőtt eltűnne odaszól Starknak, hogy "Tony, nem volt más lehetőség", ez utal arra, hogy ő nem Starkot mentette meg, hanem követi azt az eseményláncot, ami ahhoz az egyetlen győzelemhez vezetett.

,, 2018.08.12. 14:47:11

Az ultronos részben elspoilerezték a 4. részt?

colonel Tigh 2018.08.12. 14:55:16

@traxx: Nem. Amikor eltünteti az emberek és egyéb életformák felét a világegyetemből, azt a lélekkő és a tudat kövén keresztül teszi, ezek érzékelik, ill. "keresik meg" a célpontokat. Onnantól kezdve, hogy levágta magáról, az már egy élettelen fadarab, és nem a Groot nevű tudatos élőlényhez tartozó végtag. Akkor kellene eltűnnie a nyélnek, ha olyan formán törlődnek ki a létezésből, mint ha nem is léteztek volna, tehát a múltjukkal együtt tűnnek el. Ez viszont paradoxonhoz vezetne, mint az időutazó amikor megöli a nagyapját. Ha a múltjukat is eltünteti, akkor eltörli az okot, hogy Thanos megcsinálja a kesztyűt és fölhajtsa a köveket. De ha Thanos nem indul el, hogy kiirtsa a fél univerzumot, akkor ki tüntette el őket?

victor vacendak 2018.08.12. 15:19:50

a vibránium mindenre jó. az orrodat is tisztíccsa. a filmek értelmetlenségét felhánytorgató nézők mindig azt a választ kapják a kockáktól, hogy "már a képregényben is benne volt". És? A mozinézőnek mind a 600 ezer idióta képregényt olvasnia kéne, hogy a nevetséges fordulatok komolynak tűnjenek?

Quar 2018.08.12. 15:21:22

Mindig azt kell nézni, hogy ezeknek az agyatlan comic filmeknek a célcsoportja a 12- 18 éves, kissé egyszerű gondolkodású átlag amerikai /volt/... sajnos el kell fogani, hogy erre a hibákkal, logikátlanságokkal és következetlenségekkel teli filmeknek van piaca... és az alkotóknak tökéletesen mindegy, hogy nem a réteg intelektuális szintnek készítenek filmeket. Egyszóval teljesen kár vesződni az agyatlan logikátlanságokkal
Valamint a Marvel "univerziumban" kevés karaktert marad örökké halott, amint a kövek nem Thanos kesztyűjén lesznek, minden csettintésére halott, újra éled majd:)

lappaj 2018.08.12. 15:45:23

11: Thor hol recskázott amikor az egész szuperbagázs azon szerencsetlenkedett (raadasul lassitva hogy legyen ideje elmenni) hogy megvedjek Thanostol/elpusztitsak az utolso kovet? Johetett volna azzal a jo fokossal hatbabaszni egy kicsit korabban is.. de hat biztos problemai vannak szegenynek...

szlan 2018.08.12. 15:52:01

@steery: tehát az, hogy Thanos csak egy fiktív karakter azt jelenti, hogy megszívtuk, mert a matekod szerint itt 3-4 éven belül lesz még 3-4 milliárd plusz emberke?
Jelenleg 2042-re prognosztizálják a 9 milliárd főt amúgy.

szlan 2018.08.12. 15:57:40

Számomra az idegesítő az volt amikor a nagy Wakandai ütközetben legalább hat alkalommal történt utolsó pillanatos mentés.
Nevetségesnek meg azt érzem, hogy a csapat felét beküldik a csatába egy szaros gépkarabéllyal vagy két pisztollyal (rátok gondolok winter soldier és black widow), miközben az átlag wacandai harcos valami sugárfegyvert használ. Nem volt több belőle? Esetleg még pár vasember páncél elfekvőben?

Brute 2018.08.12. 16:01:10

"Ezrek leírták már, de én sem bírom ki: tök jó, hogy volt egy erős és drámai cliffhanger a végén, de tud valaki 10 évnyi Marvel film után őszintén izgulni? Pláne azok után, hogy Strange ki is mondta: „Ez volt az egyetlen mód...”."

Miért tud egyáltalán valaki a képregényeken izgulni? Nincs olyan karakter ,aki ne halt volna meg , de mindegyik feltámadt aztán valahogy . Soha sincs semmit tétje ezeknek.

kiskutyauto 2018.08.12. 16:42:14

Attól függ hogy nézed. Ezek alapvetően elsősorban kamaszoknak készült mesék. Másodsorban felnőtteknek készült akciófilmek. Nyilván utóbbi időnként felhörren és húzza a száját, előbbiek viszont nagyon boldogok. Ők nem látták már a Pirx kapitányt kalandjait, sem Az Orion űrhajót vagy a régi King Kong-ot, amikben nemhogy CGI nem volt, hanem béna kockázott trükkök zömmel makettekkel és bábukkal... az jobb volt? Ez a műfaj ilyen, vagy megszokik az ember vagy megszökik. Amúgy azért vannak gyöngyszemek,pl amiket soroltál a posztban (X-men bizonyos részi stb), ha nem is sok de azért lehet találni eme agyhalott agymosó zombisító ostoba rajzfilmek közt némi kincset.. ha másért nem, hát csak ezért egyszer érdemes mindet megnézni, hátha éppen most találunk rá... ;)

Nick B 2018.08.12. 16:49:42

Én csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy alá van becsülve az a jelenet, mikor Dr. Strange "rohamot kapott". Ugyanis ott kiderült, hogy nem is tudom mennyi (13 ezer vagy 13 millió?) lehetőséget megnézett a jövőben és csak egy variációban nyertek. Ezzel meg is van magyarázva az összes hibája a filmnek.
"Amikor közösen lefogták, miért nem vágták le Thanos kezét egy olyan portállal, mint a film elején annak a szörnynek?"
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket százával lehet feltenni a film után, de egyszerű a magyarázat. Azért nem vágták le, mert akkor valamilyen úton módon Thanos nyert volna. Strange tudta mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy nyerjenek és azt pont így kellett csinálni (gondolom én).
Jó is és rossz is, hogy ezzel a parasztlengővel megmagyaráztak minden értelmetlenséget és hibát a filmben, de szerintem még mindig jobb, mintha egyszerűen hibák maradtak volna.

igazságos. 2018.08.12. 17:03:01

@colonel Tigh: te nem èrted strange nagyon jól tudtma h mindenképpen bukta bàrmit csinàlnak mègis 1 verziót làtott esèlyesnek

Na most hogy győznèl le ilyen alakot aki tutira mindig nyer!?

Egyszerű taktikàval meg lehet oldani a dolgot időbelàtàs nèlkül.

mindenki egyszerre tamadja ő meg egyedül van àm ekkor is nyer

mert egyszer valahol az időben akàr csak 1 mpre is de övè az időkő

Az nem opció h visszautazok az időben ès majd enyèm is lesz a kő

Mi akkor a megoldàs!?

Bocsi ha spoilerezek :)

igazságos. 2018.08.12. 17:05:22

Kívàncsi leszek bejön e a verzióm èn tudom a megoldàst hogy lehet ilyenkor thanost buktatni

Nem kellett volna megszereznie az időkőt ès a többit se viszont strange èrtette hogy működik a dolog :)

igazságos. 2018.08.12. 17:10:24

Erre mondom strange az időkővel becsapta a többieket is - ès thanos sose fogja megèrteni se màs , - amikor azt mondta hogy egy verzió volt a jó màs bukó, de nem szóltam

igazságos. 2018.08.12. 17:18:45

Felteszem a kèrdèst hovà kell utazni az időben hogy Thanos tutira bukjon!? Annyit elàrulok hogy 2 pontra elvileg àm itt lesz 1 hiba., de hogy pontosan hovà fognak visszamenni azt lehet hogy csak èn fogom èrteni.

Különben nehèz èrteni mert az idő működèst kell tudni: nincs olyan hogy időparadoxon , nem tudsz ugyanoda visszamenni időgèppel se, ès nem tudod megölni thanost ha eccer is övè volt a kő

igazságos. 2018.08.12. 17:23:36

Spoiler Arra fog pàlyàzni a folytatàs hogy senki se èrtse a dolgok menetèt az idővel esetlen senki se tudja mi a valósàg ès mi a kèpzelet

csak nem tudom h ez lesze èn csak előadta m egy verziót a többi a kèszítőkön múlik

steery 2018.08.12. 17:26:29

@erkölcsi hulla: Nincs olyan végtelen univerzum, amit ne töltenének be az ész nélkül szaporodó élőlények. Szerintem ez az egyetlen, igazi probléma, még korlátlan isteni képességek megléte esetén is, hogyan tartod kordában a sokasodó lényeket, hogy ne hízzák ki a véges méretű rendszereket.
@szlan: Igazából nem az számít, hány milliárd emberke lesz még ezután pluszban. Hanem, hogy hány van most. Már jelenleg is több, mint százszorosan túlnépesedett a Föld és a jelenlegi többletet sem képes eltartani, csak a környezet súlyos kizsigerelése és lepusztítása árán. Ha 1 fővel sem bővülne mától a lakosság, akkor is tömeghalál lenne a vége, mert ez a rendszer így fenntarthatatlan. Sőt, ennél sokkal korszerűbb, isteni technikákkal is az.
Thanos lényege pont az, hogy ő a filmben a meg nem értett jófiú, aki meg akarja oldani (elég bénán) a helyzetet, míg a sok szuperhős az ostoba rosszfiú, akik ezt meg akarják akadályozni. Én szükségszerűnek és elkerülhetetlennek éreztem, hogy Thanos győzött. Bár a filmesek képtelenek voltak a konfliktus lényegének a bemutatására koncentrálni és ostoba pif-puf csatázásra pazarolták el ezt a két és fél órát. Sajnálatos, hogy ilyen töketlenül álltak hozzá az emberiség legnagyobb aktuális problémakörének bemutatásához.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.12. 17:54:31

Talán a portálos kézlevágós már nekem is eszembe jutott vagy valakinek a környezetemben.

Viszont nekem tetszett a film és szerintem az egyik legjobban sikerült a maga kategóriájában.

Erre mondom azt,hogy az Igazság Ligájában Darkseidnek fel kell kötnie a gatyáját ha ezt meg akarja közelíteni vagy utolérni.

Nick B 2018.08.12. 18:12:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Erre reagáltem egy kommentben. Mivel Strange megnézte a lehetőségeket, tudta hogyan lehet legyőzni Thanost. Vagyis, ha levágják thanos kezét, akkor például lehet, hogy stark elbotlik közben egy kavicsban, aktiválja az egyik fegyverét, körbelövi véletlenül a komplett bosszúálló csapatot és felrobbant vmi gogabombát, ami magába szippantja az univerzumot. Nyilván hülyeség, de érted mire gondolok:)

furious ewok 2018.08.12. 18:31:36

@colonel Tigh: Én az alapján ítélem meg a filmet, amit én látok, és nem nyelem be a sztori ostobaságait annyival, hogy ez egy nagy terv része. Lehet, hogy arra a kérdésre, hogy Strange miért játszott a kezére Thanosnak, valakinek elég válasz, hogy “azért, mert látta a jövőt és így kellett lennie”, de attól még ez a film logikailag megbukik, hiszen Thanos győzelméhez éppen Strange ezen döntése vezetett. Az ellentmondás, amit felvetettem változatlanul fennáll. Biztos majd megmagyarázzák, miért volt így, de attól még ez ebben a filmben hiba marad.

wiener 2018.08.12. 18:36:36

jó amit írsz, engem is fárasztanak már ezek a szuperhősös bohózatok
de
az a helyzet
hogy ezek gyerekfilmek
nem nekünk készülnek
ahogy a star wars se
a gyerekeket kell beszippantani, hogy a köv 40 évre is végig csörögjön a pénztárgép

Nick B 2018.08.12. 18:47:11

@furious ewok: Thanos nem győzött. Vagy milyen győzelméhez vezetett Strange döntése? Ez nem egy teljes film, ez gyakorlatilag egy filém fele. Strange tudja egyedül, hogy minek és hogyan kellett történnie ahhoz, hogy végül nyerjenek.

erkölcsi hulla 2018.08.12. 20:15:51

@steery: a kulcs a 'végtelen' ez szép szó amivel dobálóznak, de az univerzum a mi tudásunk szerint eddig valóban végtelen. A végtelent meg nem lehet benépesíteni. Szerinted?

" Már jelenleg is több, mint százszorosan túlnépesedett "

A 7. hónapban léptük túl a föld kapacitását, innentől fogyasztjuk az következő évi adagot.
Azaz a több mint 100x os túlnépesedés elég nagy kamu, faszság. Két nagyságrenddel nem lehet csak így dobálózni.
Egyébként egyetértek, piramisjátékot űzünk a földdel, ennek csúnya vége lesz, kipusztulhat az egész kibaszott bolygó élővilága, de rajta az emberek biztos.
Ha lenne egy kesztyűm full kövekkel, pár kontinenst már elcsettintettem volna biztosan. Kár hogy nincs...

"Thanos lényege pont az, hogy ő a filmben a meg nem értett jófiú"
Pontosan. Kb. csak vele lehetett a filmben együttérezni.

"Én szükségszerűnek és elkerülhetetlennek éreztem, hogy Thanos győzött."
Én is, de kár hogy nem fog győzni, mert az agyalágyult PC libtard többi szuperhős már csak a létszámuknál fogva is, meg azért mert ők a 'jók', nyerni fognak. Jön marvel kapitány, aki nyilván valami feminista genderszakos szupergirl lesz és egy punciginggal helyrehoz mindent és megment mindenkit, kivéve akinek lejárt a szerződése.

Számomra a film ennél a résznél véget ért.
A 2. rész túl nyilvánvalóan agymosott lesz.

furious ewok 2018.08.12. 20:56:16

@Nick B: "Thanos nem győzött. Vagy milyen győzelméhez vezetett Strange döntése?"

Azért az, hogy Thanos kinyírta az univerzum felét, miután kezdettől fogva ez volt a célja, eléggé győzelemszerűnek tűnt nekem, de biztos én értettem félre valamit.

agarik 2018.08.12. 21:50:43

Lehetne élvezni, HA lenne tétje.
De nincs, minden alkalommal aminek jelentőség lett volna, azt törlik (pl. Vasember visszavonul, Pókember nem kér a high-tech ruhából, Hangya az atomok közti távolságot csökkenti, Thanos bármit is csinálni fog, ez-meghal-az-meghal).

Tipikus Disney.

kolomparlole1114 2018.08.12. 23:16:39

@Bruti:

"a "miért nem így, meg miért nem úgy?" a világ legnagyobb baromsága.. Amikor leülünk egy ilyen filmre, akkor eleve feladjuk a racionális gondolkodást"

Nemegészen... A scifi jelentése TUDOMÁNYOS-fantasztikus, ami anno az Űrodüsszeiában nagyon ott volt, de még a Star Warsban, Alienben is. Minél távolabb játszódik a jövőben a sztori, annál nehezebb előre gondolkodni mi is lehet majd akkor, lásd: 70 éve hogy képzelték el a mai világot.

index.hu/tudomany/til/2018/08/12/volt_ido_amikor_ilyennek_kepzeltek_a_jovo_autojat/

De attól még kell hogy legyen valami tudományos alapja, hiszen ettől sci. Namost az Avengersnek kb. semmi. A cikkíró által említett Vasembernél pl. pont az a reálisabb hogy egy gép adja rá a páncélt (elvégre a lovagokra is úgy applikálták fel a csicskák, valamint ugye az autógyártásban is robotok pakolgatják a cuccot, hát ide is pont passzol), ezzel nincs is baj, ez elég sci. De a darabonként odarakétázgató keszty, meg páncéldarabkák az már nagyon LOL. Oké, az Infinity Warhoz már nem merték odaírni hogy scifi, csak fantasy, de az 1. Avengerst még ezzel próbálták eladni. Pedig a Thor és társai már akkor se volt sci.

A fantasyban is van logika, elég csak megnézni egy Gyűrűk Urát, vagy Kafka Átváltozását, ahol csak annyi a fantasy hogy hernyó lesz az emberből, aztán minden úgy folyik tovább hogy és akkor mi történne... Szóval a fantasy kitalált világa csak az alapfelállást módosítja, a történet folyását az ottani világ logikája alakítja. Ebbe nem férnek bele a hasraútésszerű hótfiktív kitalációk, mint a cikkben idézett "amulettből előkapom a full plate mailt", mert ez még ott is fake. Ezért lesz unalmas és röhejes az ilyen film.

Bobby Newmark 2018.08.13. 01:33:39

Itt rohadtul nem az izgulás a lényeg már, hanem hogy érdekeljen, hogy na akkor ebből hogy hozzák vissza a karaktereket.

Bobby Newmark 2018.08.13. 01:37:13

@kolomparlole1114: Mennymápicsába, Star Wars SOHA nem volt sci-fi, az science fantasy. Nagyon nagy jóindulattal. De inkább vegytiszta fantasy, az űrben. Nagyjából semmi nincs benne, ami tudományosan alátámasztható lenne, vagy akár annak ésszerűen kiterjesztett jövőképe. Az nettó kötetlen fantáziálás.

kolomparlole1114 2018.08.13. 01:49:12

@Bobby Newmark: Ezekhez képest még csak fi se, csak sci.

"Nagyjából semmi nincs benne, ami tudományosan alátámasztható lenne, vagy akár annak ésszerűen kiterjesztett jövőképe."

Űrhajók, űrbázis, harc az űrben (Reagan csillagháborús tervét innen nyúlta), földönkívüli élet (lehetősége). Persze nincs lézerkard, de lézerpisztollyal (puska, ágyú, mindegy, majd a japánok megcsinálják karóra méretben). Ezekből melyik nagyobb baromság egy amulettből előbújó páncélnál, vagy Thor kalapácsnál? Egyik se.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2018.08.13. 08:14:51

@kolomparlole1114: Mondjuk ettől függetlenül a Star Wars nem sci-fi, a Bosszúállók pedig végképp nem.

Zirowe 2018.08.13. 08:37:40

"nanotechnológiás-vibrániumos hülyeség teljesen elrontja a realitás (inkább értsd: hihetőség) érzésének utolsó morzsáját is, innentől olyan, mint egy rajzfilmfigura"

Egyrészt, ha jól emlékszem, nem volt szó arról, hogy vibránium is lenne a páncéljában, másrészt a nanotechnológiás rész a képregényekből köszön vissza, ahol az extremis páncél a csontvelejében volt tárolva amikor épp nem használta.

Rengeteg faszság van a filmben, ez pont nem azok közé tartozott szerintem.

steery 2018.08.13. 11:36:38

@erkölcsi hulla: A végtelent is be lehet népesíteni, ugyanis a végtelen nem látható (mert a fény is véges sebességgel terjed). Mindig csak egy elenyészően kicsiny, véges részét látjuk az egésznek, véges idő alatt, amíg nézzük. És a bolygók, amiken az élőlények túlszaporodnak, azok is mind véges méretűek.

A 100x-os túlnépesedés szerintem alulbecslés, mert inkább 200x-osat kellett volna írnom. A számításom alapja a következő: A Föld szárazföldjeinek összfelszíne kb. 150 millió négyzetkilométer. Ha csak 150 millió ember élne a Földön, akkor mindenkinek jutna 1 nkm. Ezen kéne elhelyezni a házát, udvarát, az utakat, járdát, parkot, áruházat, iskolát, templomot, hivatalt, parkolót, vasútállomást, kikötőt, repteret, bányákat, ipartelepeket, erőműveket, mezőgazdasági földterületeket, legelőket, hulladéklerakókat, stb. Plusz a sivatagokat, mocsarakat, erdőket, mezőket, természetvédelmi területeket, hegyeket, gleccsereket, tundrát, szóval mindent. Arányosan. Ez soknak tűnik (1000x1000 méter), de valójában nem az. És még ezt is felezni kéne, hogy csak 70 millió ember éljen max a Földön, a szárazföldeknek max a felét elfoglalva, mert a többi kell tartaléknak, későbbre, illetve a természetnek. Most nem ezt csináljuk. Most mindent elfoglalunk és felhasználunk. Nem gondolunk a holnapra. Arra, hogy mi marad ezen pusztítás után az utódainknak 100 vagy 1000 év múlva.

Ha Thanos nem fog győzni, akkor az azt jelenti, hogy hálivúd követi a trendet: még mindig képtelenek szembenézni az igazsággal és nem merik azt bemutatni. Ugyanez történt az Infernó című regény filmváltozatával is. A regényben elszabadul a vírus, hogy megakadályozza a túlnépesedést és megmentse a Földet. A filmben Langdon megállítja a vírus kiszabadulását, amivel ő lesz a rosszfiú és lényegében pusztulásra ítéli a világot, miközben ezt úgy adják el, mintha valami jó dolog volna.

zsenyeg 2018.08.13. 12:09:21

Az egész képregény univerzum úgy ahogy van bárgyú, és ez a blogbejegyzés sem kevésbé az. Csak egy dolog az elejéről:

"Értem én, hogy haladni kell a korral, de ez a nanotechnológiás-vibrániumos hülyeség teljesen elrontja a realitás (inkább értsd: hihetőség) érzésének utolsó morzsáját is, innentől olyan, mint egy rajzfilmfigura"

Ember, az egész páncélosdi nem reális, nem hihető. Innentől számonkérni egy képregény adaptáción a hihetőséget...

_z_ 2018.08.13. 14:56:31

Reszben egyetertek.
CGI: En sem voltam töle elajulva, meg tul sok is volt, de egy ilyen filmben ez nekem nem zavaro.
Nanotechnologia: Mivel a kepregenyekben is ilyenek a pancelok, elfogadom, de szerintem is sokkal kiaralyabb volt, ahogy a gep pakolta ra. Megjegyzem lehetnek ennek költsegvetesi okai is, mert egy pancelraadogatos jelenet joval hosszabb, es bonyolultabb, mint egy semmiböl elugro pancelos. Erre nagyon jo pelda a csudalatos Transformers sorozat, aminek a az elsö reszeben meg szepen nyiltak-csukodtak a robotok, aztan talan a 4. reszben (nem igazan birom követni) mar csak egy kavargo pixelhalom volt az auto es a robot fazis között…
Eröviszonyok: Na ez az a pont a Marvel univerzumban, ami engem a leginkabb bosszant. Az elsö Avangers film magassagaban meg nagyjabol megvolt, hogy kinek milyen kepessegei vannak, aztan ez mostanra mar teljesen elmosodott. Mindenki felistenne valt, anno meg Hulkra, meg Thorra is veszelyes volt a repkedö föhadiszallas kidobhato üvegkalickaja, most meg mar Amcsikapitany is ejtöernyö nelkül ugrik repülöröl… Ez szerintem gaz.
Szeretet-dumak: Szerintem csak Vizio es Skarlat boszi között volt ilyen, es nem mondom, hogy nem randult meg kicsit a szemem töle, de ennel jobban nem zavart.
Karakterparok: Szerintem az egesz Marvel legnagyobb erössege a karakterek közötti dinamika, ami itt is nagyon jol müködött, szoval nagyon nem ertek egyet.
Humorbonbonok: Eddig is ilyenek voltak a filmek. DC-eknel ezerszer jobban kilognak ezek a hangulatbol.
Titan-bunyo: CGI tema mar volt.
Lopott jelenet: Szinten minden mai film akarva vagy akaratlanul is tele van ilyenekkel. Kar ezen fennakadni. Legalabb nem komplett ujraforgatas (lasd JJ…).
Drama: Hat nekem is kicsit erötlenek voltak a halalok ugy, hogy tudja az ember, hogy az elmeletileg eltünt karaktereknek mar keszülnek az uj filmjei, de nem tudom, hogy hogy kellett volna ezt jobban megoldani. Különben is, varjuk inkabb meg a film masodik felet!
Vasember-Pokember: Karakterdinamika is volt mar.
Miert nem ezt, vagy azt csinaltak: Igy lett ez a film megcsinalva. Miert nem pörgettik vissza az idöt, es nyirtak ki Bebi-Thanost? Sok ilyen variacio lehetne meg, de szerintem kar itt ezen fennakadni.

Bobby Newmark 2018.08.13. 14:58:34

@kolomparlole1114: Jó, ennyi erővel a Gyűrűk Ura is sci-fi, mert van benne bolygófelszín, gravitáció, légkör, élővilág...
Nemár.
A felsoroltakból egyetlen egyet sem sikerül úgy bemutatnia a filmnek, hogy annak bármiféle köze legyen a tudományossághoz, valósághoz. Az nem elég, hogy olyan koncepciót használ, aminek van valós megfelelője, mert akkor tényleg a világon minden film sci-fi...

erkölcsi hulla 2018.08.13. 22:21:06

@steery: A végtelen fogalmát még mindig nem értjük, én a végtelen alatt szó szerint végtelent értek, és az idő nem tétel mivel szipiszupi űrhalyók vannak.
A végtelen az végtelen.

A többiben egyetértünk, Thanos a végére le lesz alázva, az összes náci film mintájára, olyan szinten szét fogják alázni az egész karaktert, hogy már szinte fájdalmasan hiteltelen és visszataszító lesz.
Pedig ez nem is a zsidney.

steery 2018.08.14. 12:08:59

@erkölcsi hulla: De, értjük a végtelen fogalmát. A szó szerint végtelen például nem létezik, mivel végtelen ideig tart, amíg bármely szemlélő számára létezni kezd, az észlelés véges sebessége miatt. Pont, hogy az idő a lényeg az egészben. Bármilyen szipiszupi űrhajó is csak véges sebességgel haladhat, vagyis sosem jut el a végtelen világ egyik végéből a másikba, hisz annak nincs vége egyik irányban sem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.14. 16:02:48

Amúgy persze hogy most jönnek az ilyen filmek,hiszen meg van hozzájuk a technológia.
Már nem kell egy pókember filmben sima mezei halászhálót dobni a rosszfiúkra.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.08.16. 13:35:16

Nem vagyok egy nagy Marveles, a párducos filmet meg se néztem, de ez tetszett, és jó volt látni hogy tele volt poénnal :))

flydomi 2019.03.16. 15:03:20

En biztos vagyok benne,hogy a EndGameban mindenre meg lesz a valasz,hogy mi miert tortent.Gondolok arra,hogy miert adta oda Strange az idokovet,vagy miert nem allitottak le StarkLordot.Idaig a MU epitese osszehangolt volt es van felepitve,a cselekmenyek "logikusan" tortenek.)meg a parhuzamos esemeny tortenesekre is figyelnek).A Hangya es Darazs finalejaban,mikor a hangya a kvantumvilagba megy,Hope felesege mondja egy par szoban,hogy vigyazon az idohurkokra.De viszont az idoutazasal megoldani ezt a problemat,elhozni a happy endet,az iroktol konnyelmuseg lenne.Tul egyszeru is lehetne a vege,hogy igy akadalyozak meg Thanost.(mert ha csecsemokoraba visszamennek,es elintezik ott,picit konnyebb lenne,igy a megoldas tul kezenfekvo egy idoutazas miatt).
süti beállítások módosítása