Képregénykritika: Jodorowsky-Moebius: Incal - 3. rész - Ami odalent van (2018)
2018. július 26. írta: FilmBaráth

Képregénykritika: Jodorowsky-Moebius: Incal - 3. rész - Ami odalent van (2018)

Szintet lépett a sorozat mind képi világában, mind pedig a történetet tekintve

incal_1.jpg

Az első rész kritikája.

A második rész kritikája.

Hű, a mindenit, itt aztán tényleg elszabadult a szerzők fantáziája, lenyűgöző magassagokba emelkedett a sorozat, ki gondolta volna az előző rész végén, hogy idáig fajulnak a dolgok? Hőseink éppen a savtó és a végzetük felé tartottak, amikor véget ért az előző kötet, nyomukban az elnök tudatát rejtő nekrodroiddal, aztán persze kiderült, hogy az igazi kalandok még csak most kezdődnek, és olyan fordulatokat vettek az események, hogy csak lestem. Folyamatosan tágul az Incal univerzuma, amelyet John Difool-lal együtt fedezünk fel, aki R-osztályú detektívként tengette az életét, amikor hirtelen kulcsszereplő lett egy olyan kalandban, amelynek a mértékei csak most, a harmadik részben kezdenek alakot ölteni. Egyre nagyobb a tét, egyre jobban megismerjük azt a világot, amelynek főhősünk a része, és ahol rengeteg ellentét és hatalmi törekvés feszül egymásnak, a  térnek egyre kisebb szerepe van, a fizikai síkról egyre jobban áttérünk a lelkire, olyan transzformációk tanúi lehetünk, hogy eltart egy ideig, amíg fel tudjuk dolgozni. Hihetetlen képzelőerővel rendelkeztek az alkotók, Jodorowsky agymenését Moebius rajzolói tehetsége öntötte képi formába, az eredmény pedig egy teljesen egyedi világ, amelyben a kalandok galaktikus méretűvé nőnek. Váratlan fordulatok tömkelege vár ránk, nemcsak a karakterek külseje változik meg időnként radikálisan (az Incal hatására természetesen), hanem belsőleg is alakulnak a katartikus erejű események hatására, a régi ellenségek kibékülnek, már nem csak a túlélés érdekében fognak össze, hanem tényleg egy csapatot alkotnak (olyan családi kötelékekkel súlyosbítva, amelyekről fogalmuk sem volt addig), és minden valószínűség szerint szükség is lesz a közös erejükre ahhoz, hogy a következő részben fel tudják venni a harcot a most megismert új, minden eddiginél félelmetesebb  ellenséggel. A perceket számolom, amíg megjelenik a következő rész, annyira izgalmas lett a harmadik felvonás, teljesen új dimenzióba került a történet, pedig már az előző két rész sem volt piskóta. A Dűne romjain keletkezett Incal-sorozat immár teljesen a saját útját járja, eddig sem volt epigon alkotás, azonban most már megismerhetjük szinte a teljes univerzumot, amely azonban még biztosan rejteget számunkra meglepetéseket a jövőben. A hatalomvágy a nagypolitikában is radikális változást hoz, új szereplőkkel ismerkedünk meg, akiknek valószínűleg fontos szerepe lesz a folytatásban, az erőviszonyok tisztázódtak, tudjuk ki van ki ellen (na jó, az elnöknél semmi sem biztos), arról viszont lövésünk sincs, ki fogja megnyerni majd ezt a csatát, amelyben a jó és a rossz már régen összekeveredett. Szintet lépett a sorozat mind képi világában, mind pedig a történetet tekintve.

Főhőseink a savtó mélyén egy szeméthegyen landolnak, és miután kellőképpen sokkot kaptak a pszichopatkányoktól, összefutnak Animah-val, aki felvilágosítja őket, hogy nagyobb slamasztikában vannak, mint gondolják. Az elnök tudatát hordozó nekrodroiddal a nyomukban elindulnak egy kapu felé, amely hihetetlen dimenziókat nyit meg előttük...

Valószínűleg sohasem jutott volna el hozzánk ez a sorozat, ha a képregényfilmek sikerének hatására nem éli aranykorát a képregénykiadás, megnövekedett az igény a DC és a Marvel világától merőben különböző alkotások iránt, a vásárlók már hajlandóak megfizetni a minőség árát. Nem éppen olcsó mulatság ugyanis a sorozat egy-egy darabja, jómagam sem gondoltam volna akár egy évvel ezelőtt, hogy szó nélkül ki fogok fizetni 4.990 Ft-ot egy mindössze 56 oldalas kiadványért, de azt mondom megéri, mert maradandó élményt kapunk a pénzünkért. Semmi séma és sablon, itt tényleg minden lehetséges, amikor már azt hisszük, kezdjük érteni az összefüggéseket, hirtelen jön egy fordulat, és megint csak nézünk ki a fejünkből, hogy mi az ördög folyik itt. Aztán a végére persze összeáll a kép, erre természetesen pont akkor hagyják abba a sztorit, amikor tényleg kezd izgalmas lenni. Ez nagyon nem fair az olvasókkal szemben, ezért remélem, minél előbb kijön a következő rész, mert tűkön ülve várom, milyen kalandok várnak még hőseinkre és megmenekül-e a világuk (nagyon kétesélyes a történet, egyáltalán nem biztos a happy end, és ez jó, mert nem kiszámítható).

Olyan iramban zajlanak az események, hogy a főhőssel, John Difool-lal együtt csak kapkodjuk a fejünket, hogy aztán leessen az állunk attól, hogy tudtán kívül milyen meghatározó szerepet játszott a szorult helyzetükből való kijutásukban. Nem kispályás a történet, az biztos, ráadásul miközben hőseinkért szurkolunk, egy másik helyen éppen óriási puccs történik, amely alapjaiban változtatja meg az univerzum hatalmi viszonyait, miközben az elnök élőben tudósítja népét arról, hogyan próbál meg leszámolni Difool-ékkal. Óriási szatírája ez a médiának, hiszen a nézők nem igazán értik, mit is látnak éppen, pedig éppen most fordul fel fenekestül a világuk. Az pedig nagyon humoros, ahogyan az elnök kommentálja a saját cselekedeteit, amelyeket természetesen nem az ész irányít, hanem a nyers erő, és fogalma sincs arról, mennyire más erkölcsi síkon létező entitásokkal kerül szembe. A borító tökéletesen kifejezi a rész hangulatát, nagyon el lett találva.

Egy rothadó világ kellős közepén leszünk szó szerint csodás események tanúi - és ez nem a technomágusok szemfényvesztése, hanem igazi belső lelki folyamatok során létrejött szintlépés -, miközben egy látványos hatalomváltás is lezajik, amelynek azonban még közel sincs vége, tehát jelen pillanatban még nem tudjuk, kikkel kell majd hőseinknek szembenéziük, ha végrehajtották a következő részben az ennél jóval fontosabb küldetésüket. Másodpercre sem unatkoztam, antigeek létemre szívvel-lélekkel drukkoltam Difool-éknak, és ámultam elfelé az események folyásán. Az előző részek is tetszettek, de ez a felvonás simán kenterbe verte őket, imádtam minden képkockáját. Difool most egy kicsit háttérbe szorult, a Metabáróval együtt, az elnök vitte a poénokat, szélesedett a látókörünk az Incal univerzumát tekintve, kíváncsian várom, mivel várnak bennünket az alkotók a következő részben (kár, hogy már csak kettő van hátra, ez egy nagyon jó sorozat!), biztosan hatalmas buli lesz, amelynek azonban mégis lesz egy olyan noir-os hangulata, amelyet nem nagyon lehet utánozni.

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7514126489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.