A nem angol nyelvű sorozatoknak elég nehéz dolga van kitűnni és világszinten ismertté válni, de szerencsére átalakulni látszik ez a trend. Lassan már mindenkinek van olyan ismerőse, aki a koreai sorozatokért rajong, tavalyelőtt-tavaly például a norvég SKAM robbant be a köztudatba, olyannyira, hogy mostanra több ország is elkészítette a maga változatát belőle. És persze a Netflix is lát fantáziát az ilyen sorozatokban. A spanyol La Casa de Papel ugyan eredetileg nem az ő projektjük volt, de megvették a streamelési jogokat, és a sorozat rendesen meg is hálálta ezt, hiszen nemrég ez lett a legnézettebb, nem angol nyelvű sorozata a a szolgáltatónak.
Pedig a Netflix is próbálkozik ám rendesen. Van már egy brazil disztópia sorozatuk, a 3%, ami nem keltett nagy visszhangot (vannak zseniális pillanatai, de kínosan nem találja az arányait), pedig már a 2. évad is elérhető belőle. A német Darkról már többet lehetett hallani, ami ha másban nem is, de misztikusságban felér a Stranger Thingshez. Most tavasszal pedig a dán The Rain indulhatott el, ami akár a 3% és a Dark szerelemgyerekének is elmenne. Ilyen sorozatok közé került be tehát a La Casa de Papel, amely elsőre a műfajával szúrhat szemet.
A spanyol cím magyar fordításban annyit tesz, hogy A papírház, az angol cím ennél már sokkal konkrétabb és rögtön elárulja, hogy heist, azaz bankrablós, átverős műfajú sorozatról van szó. Leginkább filmeknél lehet vele találkozni, elég csak az Ocean's széria, vagy épp A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső filmekre gondolni, vagy épp a világ egyik legjobb filmjére, a Blöffre. Sorozatok terén is akadnak példák, talán elsőre az angol Hustle ugorhat be, amely Vagányok - Öt sikkes sittes magyar címmel futott itthon.
A La Casa de Papel legfontosabb főszereplőjw a titokzatos Professzor, aki egy aprólékosan kidolgozott bankrabláshoz szervez be embereket. A beszervezettek mind olyanok, akiknek már meggyűlt a baja a törvénnyel, de sosem kezdtek nagyobb akcióba. A világtól elzárva, hónapokig készülnek fel a nagystílű rablásra. A saját neveik helyett városok neveit használják: Nairobi és Tokio a két lány, Tokio egyben a narrátor is az epizódok során. Berlin a csapat vezetője, Rio az ügyeletes számítógép-guru, Oslo és Helsinki a szerb nehézfiúk, valamint apa és fia: Moscú (Moszkva) és Denver. Ami mindenképp a La Casa de Papel nagy szerencséje, hogy kifejezetten jól sikerült a pilotja: végig pörgős és érdekes, a karakterbemutatások jól működnek, és rögtön érdekli a nézőt a folytatás.
Az első nagy fordulat ott következik be, mikor a Dalí-maszkos, piros kezeslábas rablók elfoglalják a spanyol pénzverdét, zsákmányolnak némi pénzt, de menekülés helyett inkább bekapcsolják a riasztót és megvárják a rendőröket, hogy azután több tucat tússzal együtt elbarikádozzák magukat az épületben. Ezután hozzáfognak a valódi terv megvalósításához, amihez nem csak órák, hanem napok kellenek. Ennél több spoilert nem szeretnék lelőni.
Az epizódok alapvetően Tokio narrálására, a rabláson történtekre és flashbackekre épülnek, miközben szépen lassan körvonalazódik a Professzorék terve, amelyben igyekeztek mindenre gondolni. Mellettük néhány túsz is saját sztorit kap, akik között nemcsak dolgozók, hanem épp a pénzverdében tanulmányi kiránduláson levő diákok is vannak. És ami a legtöbb izgalmat tartogatja a rablás mellett: beleláthatunk a rendőrség munkájába is. A túsztárgyalások vezetője Raquel Murillo felügyelő, aki egy rakás magánéleti gonddal a vállán veti bele magát a munkába, és rögtön szimpatikussá is válik az okosságával, keménységgel álcázott érzékenységével. Játszmáját a Professzorral végig öröm volt nézni.
A sorozat remekül megtalálja a fent felsoroltak között az arányokat és a nézők érzelmeit is ügyesen terelgeti. A rablók közül van, akit szeretünk, van, akit utálunk, de egy pillanatra sem vesztjük el az érdeklődésünket irántuk. Ugyanígy a túszok között is lehet kit szeretni-utálni és bár végig a rablóknak szurkoltam, mégis reménykedtem, hogy Raquel is ügyesen fogja tenni a dolgát. Abszolút kedvenc karaktert azért már nehezebb választani, mert mindenkinek vannak kétes tettei, vagy épp furcsa irányt vettek fel a történet előrehaladásával. Tokio narrálása és szála például a végére már elég fárasztó tudott lenni, úgy éreztem, hogy másoktól veszi el az értékes játékidőt. A kedvenceim a Professzor, Denver és Monica, az egyik túsz voltak.
Maga a bankrablás egészen zseniális és tele van izgalmas pillanatokkal. Nagyon érdekes a terv kidolgozottsága, amibe ritkán lehet belekötni, nincsenek szemet szúró logikai bakik. Nem alkalmazzák azt az eszközt sem, hogy állandóan a sötétben tartják a nézőt a WTF pillanatok érdekében, remekül adagolták az információkat, mindig kíváncsi voltam, miről lesz éppen szó. Az egész tervben egyetlen húzásnál ráncoltam a szemöldököm, mert az annyira random bejövő és megvalósítható volt, mégis olyan sokban építettek rá pár epizód erejéig, de hát ennyi belefér, elvégre a legjobb történetekben is akadhatnak ilyenek (pl. lásd Poirot és az Orient expressz esetét, ahol az első, mindent elindító nyom arcpirítóan könnyű szerintem). Ami plusz piros pont, hogy gyors a karakterek reagálása a váratlan helyzetekben is, az epizódok csúcspontjai általában ezeknek a pillanatoknak voltak köszönhetők.
Érdemes esélyt adni és az eredeti spanyol hanggal nézni (bár van angol szinkron), mert egyszerűen a pörgős, temperamentumos beszéddel sokkal jobban működik a sorozat és angol felirattal teljesen követhető. A hangulaton is nagyot dob, végig volt egy nagyon jóféle atmoszférája, olyan európai volt sok mindenben és a remek zene is sokat dob rajta, amelyet leginkább az angol Utopiához tudok hasonlítani. Ami amúgy a legjobb sorozatos score ever. Bátrabbak voltak az operatőri munkában is, mint az átlag, több emlékezetes snitt is megmaradt (és vagy ezerszer több, mint a most mozikban futó Ocean's 8-ben...). A színészi játék is nagy kedvencem volt végig, egy-két apróság nagyot dobott az összképen (pl. az egyik szereplő jellegzetes nevetése), látszik, hogy nagy gondot fordítottak a castingra. Ilyen szempontból nem vettem észre gyenge láncszemet.
A sztori egyébként lezárt, az eredetileg tévében leadott évadot két etapban, több epizódban tette elérhető a Netflix, amely a sikert látva be is rendelte a folytatást. Az ő számításaik alapján tehát ők a 3. évadot rendelték be, amely már a tévét megkerülve rögtön náluk lesz majd elérhető. A lezártság ellenére nem bánom a folytatás hírét, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakul a szereplők sorsa.
És hogy mik a hibák? A rablást tekintve nem nagyon vannak, csak amit fentebb már megemlítettem. A romantikus szálak, kavarodások tolódtak csak el a második etapra (érezte ám a Netflix is, hol kell szétválasztani), volt benne olyan szenvedés, szükségtelen plusz kör, amelyek a sorozat első epizódjaira egyáltalán nem voltak jellemzőek. Ill. Tokio karaktere nem mindig bírta el azt, hogy ő a központi karakter, néha túl sokat pattogott, ill. akkor vetkőztették a színésznőt, amikor csak tudták. De még az ezekkel jobban foglalkozó epizódok se csúsztak le mondjuk 7/10 alá.
Szeretnék mindenkivel jót tenni, szóval csak ajánlani tudom a darát, teljesen mindegy, hogy szereted-e a spanyol sorozatokat, filmeket, vagy épp a heist műfajt, mert ezt szeretni fogod. Pont. A legjobb daraélményem volt eddig idén, az év végi sorozatos toplistámon is bérelt helye van.
9/10
A La Casa de Papel adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
