Könyvkritika: Julie Cohen: Együtt (2018)
2018. július 17. írta: chipolino

Könyvkritika: Julie Cohen: Együtt (2018)

„– Nem ez a romantika? Bolondnak lenni rossz időben?”

egyutt.jpg

Julie Cohen regénye annyira olvastatja magát, hogy a könyv becsukása után az olvasónak kedve lenne egyből újra az elejéről kezdeni, csak hogy még egyszer, immár a titkok megismerése után újból átélhesse Emily és Robbie életének legfontosabb pillanatait. Az Együtt egyszerre romantikus történet, feszültséggel teli krimi és a szó leghagyományosabb értelmében vett mese, ami elvarázsol, lenyűgöz, és folyamatosan táplálja a kíváncsiságunkat.

A regény elején 2016-ban járunk, egy idős pár átlagosnak tűnő életébe csöppenünk: Robbie reggel felkel Emily mellől, elvégzi a napi rutinját, kávét iszik, megeteti a kutyákat. Ezután azonban egy levelet hagy a nő éjjeliszekrényén, és kimegy a tengerpartra, amivel mindent megváltoztat. A regény időben visszafelé halad, úgy bontakozik ki a két ember története a szemünk előtt, ahogy az Alzheimer törli Robbie emlékeit; a főbb részek 2016-ban, 1990-ben, 1975–77-ben, 1972-ben és 1962-ben játszódnak.

Ahogy haladunk visszafelé, úgy válnak érthetővé a szereplők cselekedetei, motivációi, úgy ismerjük meg egyre jobban a bennük zajló viaskodást, és úgy bontakozik ki előttünk egy olyan szerelem története, ami egy hatalmas titokra épült. A két főszereplő, Emily és Robbie nézőpontja váltakozva jelenik meg, így mindkettejük érzéseit, gondolatait átéljük, szinte észrevétlenül. A jellemábrázolás fantasztikus, Julie Cohen nagyon jól érzékelteti az ember lelkében dúló viharokat, a döntések nehézségét, azt, hogy néha nem lehet jól választani, mert mindegyik lehetőséggel fájdalmat okozunk valakinek, akit szeretünk.

A mellékszereplők is kidolgozottak, valóságosak, emberiek, a történetvezetés pedig nagyszerű, végig fenntartja a feszültséget. Ráadásul nem csak egy titokról, hanem titkok soráról van szó, amelyek meghatározzák egy ember életét. A regényben ezek olyan fontos kérdések köré rendeződnek, mint a gyermekvállalás, a házasság, az alkoholizmus és a család szerepe. Robbie és Emily sorsa nagyon ismerős lehet, hiszen mindenkinek az életében vannak titkok, apróbb-nagyobb hazugságok. Van, hogy rossz dolgot tesz az ember, a kérdés mindig az, hogy megéri-e. Mert van, ami miatt megéri, ahogy Robbie mondja: „Olyasféle őrület ez, ami egy életben csak egyszer ér el valakit.”

A történet egyik legfontosabb motívuma a tenger: ahogy a tenger hullámzik körülöttük, úgy tér vissza Emily és Robbie is mindig egymáshoz, úgy fonódik egybe az életük. És úgy merül el és bukkan a felszínre mindig a múltjuk, amiről már azt hitték, hogy maguk mögött hagyták, de valahogy mégis újra és újra hatással van a jelenükre. A regény az emberi kapcsolatok összetettségét, a szerelem és összetartozás erejét, a nehézségek leküzdését és a szabadság fontosságát mutatja be nagyon szép, bölcs gondolatokkal. Azt, hogy ha van egy társunk, ha van kire számítani, szinte bármi lehetséges. „(…) ez jelenti az igazi életet. Nem a drámai pillanatok, hanem a mindennapi, unalmas dolgok, az együtt töltött idő.”

9/10

A kötetet a GABO Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3214113975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.